A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-23 / 17. szám
OTT JÁRTUNK ÜZENET, LÁTVÁNY, VÍZIÓK... "TRAGÉDIA"BEMUTATÓ A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN "A szerző megír egy darabot, a színész eljátszik egy másikat, a közönség megért egy harmadikat." (JEAN VILAR) A római szín Adóm (Boldoghy Olivér) és Éva (Dósa Zsuzsa fh.) a konstantinápolyi színben Impresszióimról Ülök a nézőtéren, és ébren álmodom. Plexi-üveg-fém-elemek, illetve a meztelen "igazságot" alig elfedő leplek és suhogó selyem hacukák közé illesztett múltunkról, jelenünkről, jövőnkről (?) támadnak látomásaim. Rémképek. Tényképek? Ébren álmodva utazom időgépemen. (Tudom, én is csak egy átutazó vagyok ezen a sárgolyón.) Ismerős zörejek, felcsigázó zenefoszlányok. Egyre többet mocorgok — nem férek a bőrömbe. (Nyugtalanít a felismerés?) Itt (a nézőtéren) is vagyok, ott (a színpadon) is vagyok, jaj, de nagyon boldog... Boldog? Inkább kételkedő, magányos... sziv-észlény. EMBER. A tér és az idő határtalan, mégis megbéklyóznak örökségként kapott korlátáim. A béklyót cipelve utazom tovább a következő állomásig. Vajon miért, mi célból? "A cél halál, az élet küzdelem..." Fülemben József Attila szavai: "Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis." Adám — Éva — utódok, talán a "miért"-nél sokkal fontosabb a "hogyan"! Azután lebegek. A színpadon a paradicsomi emberpár idillikus mozgása azt sugallja: talán van remény... Majd elkápráztat "Az űr"-szín látványorgiája. Ez lesz a kedvenc képem. Ezen az állomáson szeretnék hosszasan időzni... vagy a patyolattiszta angyalkák között. De az irtózatos-csodálatos "Föld szelleme" visszatérít a tragikomikus sorsú Föld-lakók közé. (Ember küzdj és bízva bízzál?!) Az előadásnak vége, de én ébren álmodom tovább. Csernobili nyomorékokat, bősi víziszörnyet és sellőket, jelenkori hordószónokokat képzelek a "plexi-kalitkába". Ez a mi tragédiánk. Értenünk és/vagy élveznünk kellene... A produkció után állítom, hogy e "látvány-színházban" nem veszett el a darab eszmeisége, üzenete. Ki tudja, hogy a színikritikusok egyetértenek-e velem, amikor kijelentem: "Az ember tragédiája" komáromi premierjén színházi unikumot kortyolgathattunk. Ja, hogy azt a bizonyos keserédes unikumot sem szereti egyformán mindenki?! Különlegesség ide vagy oda, fogyasztása után egyesekben mégiscsak a keserű szájíz marad. Ezzel én nem így vagyok. A látott színilázi unikummal sem, ezért ürítem poharam az egész alkotógárdára, illetve izgalmas, merész vállalkozására! Mások — kissé másképp JESZENSZKY GÉZA, az MK külügyminisztere: — Madách "Tragédiája" a kedvenc műveim egyike, ezért rendeztem úgy a teendőimet, hogy okvetlenül Komáromban lehessek a bemutatókor. Mivel e mű színpadra állítása nagyon merész vállalkozás, ezért sajnos, csak ritkán mutatják be színházainkban. A komáromi előadást érdemes volt megnézni. Formabontó (egyesek szerint talán szentségtörő) vállalkozásnak lehettünk tanúi, de Madách zsenijének titka, hogy ha az egyes színeket bármilyen elrendezésben is adják elő, akkor is magával ragad. Ez alkalommal értő kéz "ollózta össze" a színeket, ezért a változtatás nem vont le a mű értékéből, üzenetéből. A szlovákiai magyarság számára az üzenet lényege: vállalni kell a küzdést, úrrá kell lenni a nehézségeken! E lap hasábjain keresztül gratulálok az egész alkotógárdának, és köszönöm a színházi élményt! Remélem, hogy itt és Magyarországon is még nagyon sokan lehetnek részesei ennek a szép élménynek! BOROS JENŐ, az MK pozsonyi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője: — Elmondhatom, hogy egy teljesen újszerű "Tragédiát" láttam. Azáltal, hogy az alkotók a mába helyezték és lerövidítették a darabol, azzal is az aktualitását növelték. A darab mondanivalója örökérvényű, de ez a fajta rendezői megközelítés — a mondanivaló sűrítése, a színek atipikus válogatása — tulajdonképpen jelenkorunk, világunk tükörképe. A zenei aláfestés, a különféle agresszív zajok, a közönség soraiból bekiabáló színészek mind-mind ezt a zaklatott XX. századvéget, ezt a többszöri rendszerváltást átélő Európát tükrözték. A mai életérzés és az ún. paradicsomi állapot megjelenítésére is alkalmas díszletkép, a korhűséget csak egy-egy vonásukban magukon viselő kosztümök azt sugallták: a viselet csak egy máz, a lényeg mindenütt, mindenkor maga az ember. A háttérben zajló mozgáskompozíciók elősegítették, hogy a színekhez megfelelő hangulat teremtődjék — erősödjön az összhatás. Miközben az előtérben az emberi sorsot követtük nyomon, a háttérben zajlott a kornak megfelelő hétköznapi élet. Szinte az lehetett az érzésünk, hogy bármelyik háttérben mozgó ember kiemelésével egy hasonló színjátéknak lehettünk volna a tanúi. Napjainkban — a napi aktualitásokat figyelembe véve — a vidéken, Madách darabját bemutatni egy óriási vállalkozás, amiért minden elismerésem! Azzal, hogy ilyen újszerűén mutatják be, a darabot már többször látott nézőnek is nyújtanak valami újat, többletet. De hozzáteszem: én nem vagyok színházi szakértő! BASILIDESNÉ ANDOR EDIT, a budapesti THÉBA Nemzetközi Színi Akadémia vezetője: — A premier előtt nem is gondoltam, hogy ennyi újat lehet mondani ezzel a darabbal. Nagyon sok olyan lényeges üzenet a felszínre került, amely a ma emberének szól. Dósa Zsuzsa (Éva) főiskolás létére 2 A HÉT