A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-23 / 17. szám
SORSOK Levelek — hozzám A tollforgató — a nyilvánosság előtt szereplő — ember sorsa az, hogy néha-néha felkeresik olvasói, de levélben is fordulnak hozzá, és kikérik véleményét azokról a gondolatokról, amelyeket a sorok közt elrejtve véltek felfedezni. A tollforgató ember olykorolykor bírálatot is kap, ha téved, esetleg melléfog egy-egy dologban, vagy keményebben bírál, amit az érintett(ek) nem hagynak szó nélkül. Néhány levélre reagáltam lapunk — az A Hét — hasábjain is, de akadtak olyan levelek, amelyek személyes jellegüknél és hangjuknál fogva nem érdekelték volna a nyilvánosságot. A minap érkezett levél is személyeket érintő, mondhatnám egyéni indítású gondokat tálal, inkább jogtudor kezébe való, de a tőlünk elszakadt külhonból — Csehországból — érkezett, és nem mindennapos emberi sorsokat érint. Ennek okán megérdemli a nyilvánosságot, de az sem kizárt, hogy más, egykoron Csehországba kitoloncolt magyarok is okulhatnak belőle. Ám az utóbbiak elbírálását a kedves olvasóra bízom... íme a levél: Tisztelt Motesiky Úr! Már régóta foglalkoztat az a gondolat, hogy soraimmal felkeressem. Lelkesedéssel olvasom a cikkeit az A Hét hetilapban, amelyet a lányomtól, Jutkától kapok. Szinte magam előtt látom: egy magabiztos, becsületes, nemes magyar embert, és éppen ez ad bátorságot, hogy írjak. Tudniillik egy itt élő magyar családról van szó (Nagy József és neje Borbála). A háború után kitelepítették őket Csehországba. Sok megpróbáltatások után itt kötöttek ki Kladnón. A Csallóközben, a szülök elhalálozása után, ottmaradt a családi ház a nagy kerttel. Természetesen még abban az időben Barborka haza-hazautazgatott, de testvére is meghalt, tehát ó volt az egyetlen örökös, szerette volna megfelelő összegért eladni. No és itt érte őket egy nagy igazságtalanság. A szomszédék fia más faluból nősült, felesége elfoglalta a titkárnői állást a községházán. így aztán könnyen sikerült neki, a hatalmát kihasználva kisajátítani a szomszédban lévő kihalt házat és telket. A házat engedték lassan összeomtani, a telekre új házat építettek, minden beleegyezés nélkül. Barborka mikor utoljára otthon volt, sírva jött vissza, hogy a szomszédék tízezer koronát ajánlottak neki, ha nem — többet nem kap érte. Azóta elmúlt vagy tizenhárom év, és most, hogy jött ez a változás, 1990-ben a szomszéd elküldte az adásvételi szerződést, hogy Barborka legyen szives aláírni és azonnal küldje vissza! A szerződés még mindig itt van, én megakadályoztam, hogy aláírja, ha tizenöt évig nem volt fontos, talán még várhat. De ennyi év után lehet-e keresni az igazságot? Ha egy mód van, nagyon kérem segítsen! Nekem Nagy né nagyon jó lelki barátnőm. Nagyéknak öt lányuk van (már asszonyok): Edit, Ilonka, Olina, Éva és Anička. Férjét tizenkét esztendővel ezelőtt tüdejével műtötték, de annak ellenére jól bírja magát, de az utóbbi négy évben minden másnap felesége kötözi át, így tehát ő sehová nem utazhat (csodálni való asszony, ezt az on/os maga mondta). Elnézését kérem, hogy hosszú, girbegörbe betűimmel fárasztottam, de még egyszer arra kérem, segítsen, ezt a szomszédot meg kell leckéztetni. Én bízom benne, ha Ön rávilágít, sikerünk lesz. Szívélyes üdvözlettel Mare sóvá Anna A levelet újraolvasva, mélyen elgondolkodtam. Először is mit tehet, milyen jogorvoslást ígérhet, tanácsolhat a magamfajta tollforgató és vajon hányán vannak, hányán reménykednek a Csehországba elhurcolt — most már határon túli — magyarok? Tudom, most a szomszéd sorsa sem könnyű, mivel egy igen kényelmetlen helyzetbe kényszeritette az a hatalom, amely szétzúzta az emberi érzelmeket, a helyes ítélőképességet, hirdetvén, hogy "ne féljetek, tiétek a jövő!" Az a jövő sajnos csak álom volt, és gyorsan elvesztette hitelét, de sokan besétáltak a zsákutcájába. Esetünkben a józan emberi gondolkodás az egyességet, a jogi alapokon működő megegyezést diktálja, amely azonban nem történhet azok kárára, akikkel a sors kegyetlenül elbánt és hontalanná tett. MOTESIKY ÁRPÁD ^ megdöbbentően éretten, színészi eszközökben és érzelmekben gazdagon, árnyaltan fogalmazta meg figuráját. Boráros Imre (Lucifer), Dráifi Mátyás (Az ÚR) és a két Ádám (Boldoghy Olivér, Bajcsi Lajos) szintén nagyon hiteles, szép alakítást nyújtottak. Ami számomra a legfontosabb: úgy éreztem, hogy őszinte volt ez az előadás. A kortalanságot tükröző diszlel és jelmezek minden kor emberének üzentek valamit (díszlet: Székely László, jelmez: Federirs Zsófia), hannonizáltak egymással. Énekesként fantasztikusnak tartom Vukán György zenéjét, bár nem kimondottan erre a darabra írta. Ezért külön elismerés illeti a zenei szerkesztőt, Zsákovics Lászlót, aki ezt a zenét összeválogatta. Nekem úgy tűnt, hogy az átfogó elme — a rendező: Be ke Sándor — (munkatársa: Takáts Ernőd, dramaturg: Tarján Tamás — a sz. mj.) — koncepciójával egyetértett az alkotó csapat többi tagja is, mert csodálatos csapatmunka született. Úgy érzem, hogy a rendező felfogása szerint Ádám és Éva nem egy emberpár, hanem mi mindannyian vagyunk, épp ezért a pár megsokszorozódott, például a táncoló emberpár (mozgás: Szögi Csaba) színrelépésével. Lehet, hogy én még egy énekes párt is beiktattam volna, bár gyönyörű zengő, majdnem énekhangon szóltak. Az első emberpár idillikus mozgáskultúrája szerencsésen ütközött a nyugtalanító jelennel. Ugyanakkor azt is kifejezte, hogy még megvan az igényünk az idilli harmónia iránt. Összefoglalva mindezt elmondható: ez az előadás arra ösztönzi a színházi szakembereket, hogy mindig új utakat, megoldásokat keressenek. Ám a modernizálás csak akkor elfogadható, ha hatásosabb, mint a klasszikus megoldás. Erre volt jó példa a komáromi "Tragédia’. TÓTH LÁSZLÓ köllő, újságíró: — A legnagyobb őszinteséggel mondhatom: ma SZÍNHÁZBAN voltam! A SZÍNHÁZ számomra azt jelenti, hogy az egyes elemek — díszlet, jelmez, zene, mozgás... — szervesen illeszkednek egymáshoz, teljes az összhang. Nem szándékozom külön-külön elemezni az egyes összetevőket, hiszen a mű értelmezésétől kezdve, a vezető színészek és statiszták játékáig minden egyformán pozitívan meglepett, hatott rám. Csak gratulálhatok a produkcióhoz! • MISKÓ ILDIKÓ FOTÓ: NAGY TIVADAR Adám (Boldoghy Olivér) és az Úr (Dráfl Mátyás) a mennyekben A HÉT 3
