A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-16 / 16. szám
A hercegnő csaknem háromé; feküdt háborítatlanul Ninive és között félúton, a Tigris partján aranyban. "Az évszázad lelete" nem a sírrablóké lett, pedig a he üzent nekik is... Először csak a régészek kis közössége értesült róla: az iraki Nimrudban egészen különleges leletekre bukkantak. De a legendás aranykincsek hirére odasereglő kíváncsiakat, még a tudósokat is, visszaküldték a határról. Aztán 1989 szeptemberében az ásatásokért felelős bagdadi minisztérium végre engedélyezte az amerikai Time magazinnak a nimrudi látogatást, és bemutatta az asszír időkből származó, káprázatos kincseket. John Curtis, a British Museum archeológusa meg van győződve arról, hogy ez a lelet forradalmasítja az asszírok királyi palotájáról korábban szerzett ismereteinket. Eddig senki sem tudta, hogy a romok ilyen gazdagságot rejtenek, s hogy az asszíroknak ilyen nagyszerű ötvösművészetük volt. A nimrudi lelet a legjelentékenyebb régészeti felfedezés 1922 óta — az angol kutatók akkor nyitották fel Tutanhamon fáraó sírkamráját. Georgina Hermann, a brit régészeti intézet munkatársa el volt ragadtatva: — A talált Az évszázad aranylelete akkor került elv az iraki Nimrudban, amikor a régészek már azt hitték, hogy az utolsó tégláig szinte mindent kiástak az egykori asszír királyvárosban A legfinomabb arany szálakból készült halszálkincsek hallatlan értékűek. Műtárgyként azonos értékűek az egyiptomi munkákkal. A két folyó birodalmát eddig háttérbe szorította az óegyiptomi művészet és kultúra. A Kr. e. 900-tól 612-ig fennálló asszír birodalom pedig elsősorban a leigázott népek börtönének számított a Közel-Keleten. A Biblia kegyetlennek és harciasnak írja le az asszírokat. Karóba húzták és elevenen megnyúzták ellenségeiket — így tudósít a Kr. e. IX. századi uralkodó, II. Asszur-naszírapli király egyik felirata. Lehet, hogy a király csak ijeszgetni akart. Mindenesetre ő volt az, aki Kalakhot, a későbbi Nimrudot alapította. Rabszolgák ezrei dolgoztak a királyi város falain, erődítményein, templomain és palotáin. Később ékirásos feliratok hirdették: "Királyi lakhelyemül és isteni tetszésemre palotát alkottam cédrusból, ciprusból, borókafenyőből, puszpángból... Felállítattam a hegyek és tengerek szörnyeit fehér mészkőből és alábástromból palotám bejáratánál, s a palotát megtöltöttem a leigázott országokból hozott zsákmánnyal — ezüst, arany, ólom, réz és vas „tömegével." Ezt a feliratot már 1840-ben felfedezte A. H. Layard brit régész. Megtalálta a több méter magas, bikatörzsű, emberfejű, szárnyas szörnyeket is. A "lamassuk" ma részint a British Museumban, részint a Louvre-ban találhatók. 1940 körül aztán a brit Max Mallowan célzott ásatásokba kezdett, és megalapozta a mai kutatásokat. Felesége, Agatha Christie itt írta Gyilkosság Mezopotámiában című krimijét. Mahmoud Husszein Muzahim, a nimrudi ásatások vezetője munkatársaival együtt egy kőre bukkant, mely utcai flaszterkőként nyúlt ki a földből. Óvatos ásással egy kis kerámiacső került napfényre. Úgy nézett ki, mint egy szellőzőcső, és egy négyszögű sírkamra boltozatos tetejéből meredt ki. Muzahim poros szarkofágra bukkant: "Vasrúddal kinyitottam a tetejét, s először csak még több port láttam. De amikor rávilágítottam a zseblámpáimnál, elvakitott az arany ragyogása." A koporsó valószínűleg Jabahja hercegnőé volt. Egy márványlapon ez az átok olvasható: "Aki érinti síromat, azt örökre követni fogja az álmatlanság szelleme." A modem régészeken, a szenzációra éhes újságírókon azonban nem fog a nyilvánvalóan sírrablóknak címzett, kis híján háromezer éves átok. Eddig legalábbis senki sem panaszkodott álmatlanságra.
