A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-02 / 14. szám
GONDOLKODÓ vállalni, miközben költői kérdéseket tesz fel magának: megkapja-e valaha a szlovákiai magyar adófizető az állam költségvetéséből azt, ami az általa befizetett adókból az ő szükségleteire járna, hogy ne koldulásra szoruljon, ha meg akarja tartani oktatási intézményeinek színvonalát? Aztán újra megpróbálja — lehetetlen körülmények között — amit lehet. Meghallgatja a bírálatokat (még akkor is, ha olyan helyről kapja, ahonnan nem hogy tettekben vagy anyagiakban, hanem még erkölcsi támogatásban sem részesült), szembenéz a hiányosságokkal, következetlenségekkel és mulasztásokkal, amelyek bizony jócskán előfordultak, s félretéve a lenni vagy nem lenni kérdését, fontossági sorrendet próbál állítani a sok halaszthatatlan tennivaló között, újra meg újra számbavéve a szövetséggel szembeni elvárásokat — hazaikat és külföldieket egyaránt. És bocsássa meg néki a teremtő, meg a mindenható szlovák kormányzat, ha a magyar iskolák egyetlen és legfontosabb feladatának nem azt látja, hogy "jobb érvényesülésük érdekében" tökéletesen megtanítsák gyerekeinket szlovákul. Reménykedik csak, hátha eljut végre az illetékesek tudatába, no meg a köztudatba is, hogy ami érvényes volt az utóbbi évtizedek összezártsága, bezártsága idején, az azért mostanra mégiscsak megváltozott némiképpen. Kinyíltak a határok, s mihelyt kihúzzuk a lábunkat hazulról, máris nem sokra megyünk a mégoly tökéletes szlovák nyelvtudásunkkal, de még a kicsit több ember által beszélt magyartudásunkkal, sőt, a kettővel együtt sem. Félreértés ne essék, egyetlen szóval sem akarja azt mondani, hogy ne tanuljunk meg szlovákul, de igazat ad Lanstyák Istvánnak, és Hamlettel mondogatja: "Több dolgok vannak földön és égen..." Ezért fölöttébb elszomorodik, ha tanult kollégája népszerű napilapunk hasábjain olyanokat állít, hogy "alacsony szintű szlovák nyelvtudásunk" feljogosítaná a bennünket amúgy sem kedvelőket annak a következtetésnek a levonására, hogy "igen alacsony kapacitással és szellemi képességekkel rendelkező emberek vagyunk. Mármint, ha nem tudunk valamennyien tökéletesen megtanulni szlovákul. Különben sem hiszi, hogy az ilyen következtetések bennünket, szlovákiai magyarokat minősítenének. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kormányzat oktatási intézményeivel együtt könyörtelenül biztosítani akarja a szlovák nyelvi elem fölényét és túlsúlyát, aminek a következményei ránk nézve egyértelműek. Beszédes bizonyítéka ennek a korábbi törekvések felújítása iskolák összevonására, természetesen pénzhiányra hivatkozva, vagy a kétnyelvű, ún. alternatív iskolák indításának széndéka, függetlenül attól, hogy ezt magyar szülők valamilyen formában igényelték-e vagy sem. Tevékenységre és együttműködésre szólítja hát fel mindazokat, akiknek szívügye, hogy iskoláink megmaradjanak és működőképesek legyenek. NEM várhatunk külföldi könyöradományokra, nekünk magunknak kell megszerveznünk az életünket, és nekünk kell megtalálni a cselekvés módját. Ne feledjük Sütő András szavait: "Jövőnk oda van letéve az iskola falai közé." Lovász Gabriella ÚTKERESÉS (Gondolatok az amatőr színjátszó mozgalom helyzetéről és lehetőségeiről) Ha az amatőr színház szóba kerül, engem mindig a szó jelentése, tartalma gondolkoztál el. Az, hogy miért is kiváltnak emberek nem hivatásként, hanem szabadidejükben, nem pénzt szerezve, inkább anyagiakat is áldozva művészi produkciókat létrehozni? Mik a voltaképpeni indítékok? Mi hajtja őket? Az egyéni siker? A magamutogatás vágya? A művészi "ihlet" mint belső kényszerítő erő? A szórakoztatás vágya? Esetleg a társadalmi, politikai állásfoglalás közvetett lehetősége? Optimális esetben valószínűleg mindezen "hajtóerők" jó arányú "keveredéséről" van szó. Mindenesetre meggyőződésem, hogy az amatőrt a profitól nem az alkotás színvonala különbözteti meg! Hiszek abban, hogy a szó gyakori pejoratív használata csak valamiféle megalapozatlan "profi gőg" megnyilvánulása. Van egy gyönyörű magyar szavunk, a műkedvelő. Ebben a saját, házi használatra készült, etimológiám szerint benne van a lényeg: a mű, az alkotás iránti szeretet, tisztelet hajtja ezeket az embereket, ehhez járul a fenti motiváló tényezők különböző arányú keveréke. A keverési arány határozza meg azután az alkotófk) szándékát. Ezen szándék figyelmen kívül hagyása a legnagyobb hiba, amelyet a műkedvelő művészettel szemben elkövethetünk. Amatőr színjátszó és kisszínpadi mozgalmunkban az utóbbi években oly gyakran követtük el azt a hibát, hogy mára az egész mozgalom léte került veszélybe. A diferenciált értékelés, az odafigyelés helyett a végletek ütköztetése folyt éveken át, s ennek elsősorban a mozgalom tömegessége látta kárát. Ép ésszel aligha vitatható, hogy a sokszor súlyos társadalmi mondanivalót, jelentős művészi-esztétikai értékeket hordozó alkotásokat értékükhöz méltóan kellett kezelni, kiemelni. Nem lett volna szabad azonban összevetni őket az egészen más igényekkel és más színvonalon dolgozó csoportokkal, mert ezen összevetések eredménye sokszor a szó szoros értelmében megsemmisítő volt a "más igényű" csoportokra, alkotókra nézve: tiszteletre, elismerésre méltó energiáikat, szándékaikat oltotta ki, kedvüket vette el. Az ezzel a felfogással szemben fellépő "minden érték, ami a miénk" nézőpont nem a gyengébbeket segítette, hanem mindent egybemosó, az összehasonlíthatatlant egy szintre hozni akaró felfogásával szinte visszafordíthatatlan károkat okozott: a művészi értékeket, az értékrendet kérdőjelezte meg, sőt, rombolta le sokakban. A társadalmi helyzet változása, az "egyszínű", egypárti hatalom mint első számú ellenfél megszűnése után eltűnt az élvonal, és feltárult a mögötte tátongó űr. Ezt az űrt kellene most türelmes, aprólékos munkával betölteni, olyan légkört teremtve, melyben mindenkinek megadatik a maga helye és lehetősége, hogy senkinek, aki e tájon színházat (vagy más drámai műfajú produkciót) kívánna létrehozni, ne lehessen olyan az érzése, hogy valamiből kirekesztik, alacsonyabb rendűnek minősítik, vagy szakmai segítség helyett ledorongolás, sárbataposás jut neki osztályrészül. De ne fordulhasson elő az sem, hogy a könnyed, szórakoztató produkciókba mély filozófiai jelentéseket igyekezzenek belemagyarázni, vagy a magas esztétikai színvonalú igényes előadásokat lilagőzös, fellengzős művészkedésnek kikiáltva ezek létjogosultságát is megkérdőjelezhessék. Nagy örömmel üdvözöljük és köszönjük meg az A Hét szerkesztősége által nyújtott lehetőséget, hogy a lapban a műkedvelő mozgalom állandó rovattal lehet jelen. Most már az alkotókon és a közönségen, a színházat és a többi drámai műfajt szerető és igénylő embereken múlik, hogy ez a rovat ne egymás támadásának, hanem az együttgondolkodásnak, a kölcsönös jobbító szándék megnyilvánulásának a színtere legyen. Olyan fórum, ahol megismerhetjük a legkisebb falvak és települések színjátszóinak tevékenységét, gondjait és örömeit éppúgy, mint a színházi avantgárd élvonalát megcélzó törekvéseket: ahol rendezők, színészek, szervezők éppúgy elmondják véleményüket, gondjaikat, kívánságaikat, megosztják másokkal tapasztalataikat, mint a szakemberek, vagy azok a nézők, akik úgy érzik, szintén szeretnének hozzászólni a témához. A magunk részéről a CSEMASZE II. közgyűlése után, az ott elhangzottak szellemében ígérjük, hogy mindenkinek igyekszünk szakmai segítséget nyújtani, aki ezt igényli (a darabválasztástól a dramaturgiai-, rendezői munkán át a díszlet- és jelmeztervezésig, sőt — lehetőségeink szerint — beszerzésig), igyekszünk biztosítani a reális értékelést (mint a munka — véleményünk szerint — nélkülözhetetlen feltételét) és a bemutatkozás fórumait is úgy, hogy ne kelljen a falusi színjátszók népszínművét összevetni az abszurd színházzal, az esztrádműsomak vagy szalagavatói programnak készült produkciókat pedig egy évek óta dolgozó mozgásszínházzal. Munkánkban mindig a jószándék és a segítőkészség vezérel majd bennünket. Kérjük, ezt akkor se vonják kétségbe, ha néha úgy érzik, jogtalan bírálatot kaptak. Kritikánk mindig jószándékú lesz, azzal az egyetlen céllal, hogy — figyelembe véve az alkotók igényeit, célkitűzéseit is — a szakmai munka színvonalát emeljük. Mert a megtanulható szakmai alapok elsajátítása, a munka — saját műfaján belüli — színvonalának állandó javítása, emelése minden tisztességes szándékú alkotónak is belső igénye kell, hogy legyen. Dr. Hizsnyan Géza A HÉT 5
