A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-08 / 2. szám
INTERJÚ Egy jubileumi fesztivál apropójára Beszélgetés JUHÁSZ R. JÓZSEFFEL "Transart communication" (művészeteken keresztüli kommunikáció) névvel tavaly jubileumi művészeti fesztiválra került sor Érsekújváron, Pozsonyban, Prágában és Karlovy Varyban. Nemzetközi alternatív fesztiválra — ország- és műfajhatárokra való tekintet nélkül, keleti és nyugati "máskéntgondolkodók" részvételével, kuriózumként immár ötödször egy kelet-európai városka szervezőinek — a Stúdió érté experimentális művészeti mozgalom frontembereinek köszönhetően. Átitatódott egymással vers, zene, festmény, szobor, elektrografika, video, fotó, tánc... Videoköltemények, térköltészeti akciók, neomágikus rítusokra épülő színházi produkciók, happeningek, performance-ok... — többtucatnyi lehetőség az önkifejezésre, illetve a világ történéseinek (gyakran meghökkentő) szemléltetésére. Extravagancia? Öncélú érzelmi kitérések? A megszokott kulturális kommunikáció tagadása? Több annál: a társadalmi események sajátos kivetítése, újszerű véleménynyilvánítás. Megannyi tükörkép és üzenet. Performerek — érzékeny antennájú, értékkereső, gondolkodásra késztető alkotók. Minden gesztusuk fantáziamozgató, reakdókeltő-értelmezhető, illetve félreérthető. Izgalmas "játék" korunk emberének emócióival, képzeleteivel... és való igaz, hogy tájainkon is egyre több a szót, teret kérő "játszótárs". Az érsekújvári Béke moziban Juhász R. Józseffel, alias Roccóval, az egyik főszervezővel beszélgettem irodalmi tevékenységéről és az eddigi Stúdió ertérendezvények szervezési kérdéseiről, fogadtatásáról: — Roccó, a harmadik X-hez közeledve elmondhatod magadról, hogy voltál fizikai és szeilemi munkás (pl.: villanyszerelő, konstruktőr, gépész, fűtő, lapszerkesztő), önálló versesköteted ("Korszerű szendvics") jelent meg, tájainkon a vizuális költészet egyik úttöröjeként tartanak nyilván, szervezői vénádat csillogtattad meg az Iródia és a Stúdió érté berkeiben. Érdekelne, hogy sokszínű kísérletezéseid közepette leginkább minek tartod magad, miközben nem áll szándékomban, hogy beskatulyázzalak... R.: — Költőnek tartom magam, bár tudom, hogy ez nem minden tevékenységem (pl.: a fesztiválok szervezése) során nyilvánvaló. Egy-egy akcióköltészeti előadáson belül olyan problematikát próbálok megfogalmazni, amelyet esetleg versben nem lehetne leírni, és különben is az irodalmi mű minden egyes emberben külön-külön születik meg Tehát amikor valaki megnézi a műsoromat, átgondolja, az olyan folyamatot indít el benne, ami tulajdonképpen maga a mű, vagyis ha leírnám, az maga a vers, illetve a próza lenne. Egyetlen vezérmotívumom, ami állandóan mozgat: a paradoxon — ebből élek. Elektrotechnikai szakközépiskolába jártam, majd a "Próbaút" című antológiában mutatkoztam be verseimmel és prózámmal. 1989-ben jelent meg önálló kötetem, sosem törekedtem képletekkel kifejezhető stílus felé. Állandóan új kifejezésmódokat keresek, nincs példaképem, nincs kedvenc költőm Hodossy Gyula mellett kerültem be az Iródia-mozgalomba, amelyben együttműködtünk három — örömökkel és buktatókkal teli — éven át. Ez idő tájt kerültem kapcsolatba az alternatív művészetekkel, konkrétabban: a vizuális költészettel — Petőcz Andrásékon és a Magyar Műhelyen keresztül. 1987-ben készítettük elő az első nagyszabású alternatív művészeti rendezvényt, amely az Iródia beszüntetése miatt nem valósulhatott meg Érsekújváron, pedig Kassák Lajos születése 100. évfordulójának a tiszteletére szerettük volna megszervezni idehaza. Végül is Budapesten került sor nemzetközi akciónkra. Ebben az évben az iródiásokkal elhatároztuk, hogy ezentúl kifejezetten az alternatív művészetekkel fogunk foglalkozni olyan formában, hogy havonta megszervezzük a Jugoszláviából, Magyarországról, Csehországból érkező performerek, zenészek stb. előadásait. Persze, ezt sokáig nem győztük hárman — Németh Icával és Mészáros Ottóval — csinálni a környező városokban is. Időközben (még 1987-ben) szerkesztője lettem a Párizsi Magyar Műhelynek is, amely az irodalmon belül az avantgarde vonalat képviseli. Azután 1988-ban elhatároztuk, hogy "Stúdió érté" kísérleti művészeti műhelyként megrendezzük első fesztiválunkat. — Mi volt a Stúdió érté és az általa szervezett nemzetközi alternatív fesztivál célja? R.: — Szerettük volna felújítani az 1968—69-ben hivatalosan megszakadt nemzetközi kulturális kapcsolatokat Cseh Szlovákia és Magyarország között, amelyek azelőtt nagyon szorosak voltak, de később visszafejlődtek, illetve magánjellegű barátságokká alakultak át. Újra akartunk indítani egy folyamatot, amely a hivatalos kultúrától távol eső, politikai szempontból is alternatív közegbe kényszerült. Fórumot kívántunk teremteni e hagyomány folytatóinak, hogy egymásnak is bemutatkozhassanak, és ezáltal bekapcsolódhassanak a nemzetközi kulturális vérkeringésbe. , — Miként reagáltak szervezkedésetekre a másságot szigorúan elutasító, egység terv-mániákus kultúr politikusok? R.: — 1988-ban még a CSEMADOK városi szervezete mellett, annak székházában tevékenykedtünk. Ezért a hivatalos körök nem nagyon figyeltek fel ránk. Talán nem is nagyon értették, hogy mit szerveztünk, azt gondolták, hogy egy újabb CSEMADOK-rendezvényt. Ha előre látták volna, hogy fesztiválunk mivé növi ki magát, biztosan jobban odafigyeltek volna. Viszont 1989-ben már nagyobb gondot fordítottak ránk, mert megvalósult egy aláírásgyűjtési akció, és mivel a CSEMADOK járási vezetőségi tagja voltam, ezért a nevem rövid időn belül kétszer is az illetékes elvtársak elé került. Komoly botrány volt kilátásban, és a II. fesztiválunk egész szervezőgárdáját bíróságra adták. Konkrét indokot nem árultak el, de azt fájlalták, hogy rendezvényünk során olyan művészek érkezhetnek hozzánk, akik nem tartoztak a "hivatalos" kulturális életbe. Szerették volna leállítani a Stúdió érté egész tevékenységét, de szerencsére, egy hónappal később közbeszólt a gyöngéd forradalom. — Gondolom, hogy a társadalmi változások következtében végre "zöldet" kaptatok, és folytatódhatott a hagyományápolás, illetve a fesztiválok zökkenőmentes szervezése... R.: — Harmadik fesztiválunk még nem kapott teljesen olyan formát, mint amilyet szerettünk volna. Ennek egyik oka az volt, hogy mindnyájan a politikával is foglalkoztunk — egészen a választásokig, így kevesebb időnk maradt a szervezőmunkára. Lemondani mégsem akartunk róla, hogy ne maradjon ki egy év se, tehát megrendeztük. Végül egész jól sikerült. Ezt követte 1991-ben a negyedik fesztivál, amelyre már anyagi támogatást is kaptunk a kulturális minisztériumtól, a PRO SLOVAKIA Alapítványtól, a Városi Önkormányzattól és több szponzortól. Komoly 6 A HÉT
