A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-19 / 12. szám
ÉGTÁJAK HELLÁSZ Szobotka Tibor* i. Arisztokleiton az elhajított diszkosz után nézett. Karját a lendület ereje még a levegőben tartotta, aztán, amikor a diszkosz a földre puffant, leengedte a kezét. — Olyan vagy, ó, Arisztokleiton, mint a méhek zümmögését hallgató Apolló Déloszban mondta lelkesedéssel barátja, Kleofenész. — Unlak, Kleofenész. Unlak. Unom először is, hogy mindig ó-t mondasz a nevem előtt, mintha csodálkoznál rajtam, unom Apollót, akivel összehasonlítasz, pedig még sose láttam, és így nem tudom, nem vagyok-e szebb nála, és végül egyszerűen téged unlak, Kleofenész. — Szakítani akarsz velem? — kérdezte Kleofenész sápadtan. — Azt — felelte Arisztokleiton, és lesütötte a szeméi. Végre is számára is kellemetlen volt ez a szituáció. Milyen nehéz egy férfival szakítani — gondolta magában. Kleofenész most hisztérikusan felsírt. — Tudom... hallottam... szörnyűség... — Arcát egészen Arisztokleitonéhoz nyomta, úgy suttogott hozzá: — Te egy nőt szeretsz! Arisztokleiton zavartan hajlította be a karját, és bicepszét ugráltatta. — Igen — felelte kis szünet után, és felvetette a fejét. Férfias bátorság kell ide — gondolta. — Egy nőt szeretek. Megfordult, hogy elmenjen. Kleofenész könnyes szemmel nézte barna, olajtól csillogó, meztelen testét, aztán felkiáltott: — Arisztokleiton! Még egy utolsó kérést! Csak már vége volna — gondolta Arisztokleiton, de azért megállt. Kleofenész hozzáfutott, és megragadta a kezét. — Még egyet — mondta sírva. — A tréninget ne hagyd abba, Arisztokleiton! Száz drachmával fogadtam a győzelmedre a legközelebbi olimpián. Ha elveszted a diszkoszt, tönkrement ember vagyok. II. Miután levakarta magáról az olajat, port és izzadságot, Arisztokleiton eltávozott a gimnáziumból. Már nem volt meztelen, lábára szandált húzott, bal vállán pedig köpenyét vetette át. A köpenyét eddig két nagy ránccal viselte, de épp ma hallotta, hogy Thébában, ahonnan a divatot ir nyitják, most hárommal hordják, így ö óvatosan eligazította a ruháját, r megjelenésére nagy gondot fordított , tatában ügyelt a formákra, szümpozion után sosem tartott fogpiszkálót a szájában, kezével pedig kizárólag húst evett, főzeléket sosem. Útja az Akropolisz mellett vitt el. Itt most nagy munka folyt, bozontos parasztok a markukba köptek, és hatalmas köveket emeltek. Arisztokleiton felment a lépcsőkön, és a Prcpyteiákon túl a Parthenon mellett Kallikratészt kereste, a barátját. Fent különféle emelvények közt látta meg — Halló — kiáltott fel neki —. hogy megy a munka? — Remekül — felete Kallikratész. — Itt építjük a görög jövőt. — Nem — válaszolta Arisztokleiton —, ti a görög múltat építitek. De aztán nagyon elszégyellte magát: a válasz nyilvánvalóan buta volt. Gyorsan hozzátatte: — És a béred? — Na — mondta Kallikratész, és legyintett —, ne is beszéljünk róla. Állandóan csökkentik a fizetéseket. Eulogénak, a kis fuvoláslánynak egy új fésűt se tudtam venni a Panathénaira. Pedig részt vesz a menetben. Ki fogja kaparni a szememet. III. — Mindenkinek megvan a maga baja — elmélkedett Arisztokleiton, miközben Periklész háza felé közeledett. A gondolat nem volt eredeti, de eredeti gondolataik csak okos embereknek vannak, okos emberek viszont nem közlik őket. Csak a buták mondják el okos gondolataikat. Lehet, hogy Gorgiasz elmélkedik, akivel Szókratész szokott mindig vitatkozni, de ki. törődik a filozófusok fecsegésével? Egyikük se tudja olyan messzire dobni a diszkoszt, mint én — gondolta Arisztokleiton, és megállott, hogy végignézzen magán, mielőtt belép Aszpaszia szobájába. Minden izma kifogástalanul feszült a helyén, a köpenyegén látszott a divatos három ránc, a haját megtapogatta, göndör volt és illatos. Arisztokleiton nagyon meg volt elégedve magával, és nagyon tudott rajongani magáért. Miért — mondta szinte mérgesen — rajongjak a filozófiáért, mikor saját magamért sokkal könnyebben és érthetőbben rajonghatok? Szegény nem 12 A HÉT