A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-19 / 12. szám
ELO MULT ELFELEJTETT ÍRÓK, ELFELEJTETT KÖNYVEK A MAGÁNYOS LÖVIK KÁROLY A századfordulón népszerű író volt Lövik Károly, regényeit folytatásokban közölték a lapok, novelláinak erejét méltányolták kortársai. Mégis, valahogyan hozzátapadt a szóbeszéd, hogy ő nem is igazi író a szó szoros értelmében, hanem afféle dilettáns tollforgató, aki kedvtelésből regényeket és elbeszéléseket vet papírra. A kritika és az irodalomtörténet is mostohán bánt vele, amolyan Mikszáth— Krúdy epigonnak vélték, aki igazában nem találta meg egyéni hangját, mozgásának territóriumát. Ezt a legendáris tévedést és melléfogást maga Lövik Károly is elősegítette furcsa életével, életvitelével. Mert kora ifjúságától nagyon érdekelték a kutyák és a lovak, főképpen a lovak. Minden pénzét a lovakra, a lótenyésztésre használta föl, pedig nem volt sohasem gazdag ember. Nagy szakértője volt a lótenyésztésnek, hozzáértéséhez semmi kétség nem fért. Nem csoda hát, hogy Kapus névre hallgató lovával 1904-ben megnyerte a lófuttatás legrangosabb magyar díját, a Szent István-díjat. Kiss József lapja, az A Hét címoldalán hozta a győztesnek és híres lovának a fényképét. Lövik harmincéves volt ekkor, s megnyílt előtte az ajtó az előkelő klubokba, ahol arisztokratákkal parolázott. Külföldön is nagy népszerűségnek örvendett a futtatók, a lótenyésztők úri köreiben. Hegedűs Géza jegyzi meg róla: "A századforduló táján, ha megkérdeznek egy akár közepes tájékozottságú angol lordot, francia lóversenyrendezői vagy német lószakértőt, hogy hallották-e már valaha akár egyetlen magyar hiresség nevét, hát valamennyi azonnal Mr. Charles Lövik nevét említi, aki az űrlovaskörökben világhíres Tornyay-istálló szakmai vezetője, maga is nemzetközi hírű lovas, a lovak élettanával foglalkozó »hippológia« tudományának az angol Bruce Lowe mellett legismertebb világtekintélye." A dij megnyerésének idején Lövik közel egy évtizede munkatársa már az A Hétnek és vezetője a Tornyay-istállónak. És három kötetet vallhat magáénak: a Leveles láda című elbeszéléskötetet, a Doktor Pogány és A leányvári boszorkány című regényeket. Lapbéli munkatársa, Színi Gyula magányosnak, zárkózottnak tartotta és "némi előkelő hidegséget" érzett magatartásában. Becsülte azonban tudását és gondolkodásmódját, látásmódjának kivételességét. Lövik Károly tényleg magányos volt, nem tartozott egyik irodalmi csoportuláshoz sem, ment a maga útján érdekektől érintetlenül. Irásművészetében, világszemléletében független akart maradni még népszerűségének feláldozása árán is. Kevéssel halála előtt egyik írásában ars poeticáját is érinti: "Sokat foglalkoztam lótenyésztéssel, az utóbbinak köszönhettem, hogy az irodalom terén szabadon mozoghattam, mert nem kellett a napi kenyérért küzdenem. Ezért talán úgy írtam, ahogy saját ízlésem, s nem ahogy mások igényei megkívánták, amivel nem azt akarom mondani, hogy helyesen cselekedtem. író és közönség között szoros kapcsolatnak kell lennie. Miután azonban soha népszerű nem voltam, azzal vigasztalom magam: az ok nem berniem rejlik." Első novelláiban, regényeiben Mikszáth nyomdokait követte, de az idégen ruhát hamarosan kinőtte. írásmódja realisztikus, és Móricz Zsigmond látásmódja s Írói gyakorlata áll hozzá legközelebb. Több műve rokon Csáth Géza élveboncoló, hátborzongató világával, másutt Kosztolányi intellektuális írásművészetének fordulatait érezzük, majd Krúdy álmodozása, sejtelmessége tűnik elő Lövik műveiben. Művészete tulajdonképpen a felsorolt írók kibontakozását segíti elő, inspirálja, hiszen a bontakozó magyar novellairodalomnak ő az egyik reprezentánsa. Karcolatait, elbeszéléseit, regényeit élesen látó szemmel írja, dicsérik megfigyelőképességét, képzelőtehetségét, stílusát, arányos szerkesztését. Érdekes, hogy pesti létére, Lövik milyen jól ismerte a parasztok lelkét, életmódját, gondolkozását. Ezt megfigyelhetjük az Oroszlány Péter halála című kis remekművében is. Oroszlány Péterre az erdő alatt rádől egy hatalmas nyárfa, a parasztot haldokolva szállítják haza. Utolsó óráit így jellemzi az író: "Lámpagyújtáskor a kis szoba küszöbig telt meg ünneplőruhás parasztokkal, vénasszonyokkal, obsitos katonákkal, víziemberekkel, nagyszemű gyerekekkel, akik álmélkodva, tisztelettel bámultak Oroszlány Péterre. Az pedig nyugodtan feküdt a piroscsíkos párnákon és néha végigjáratta apró szemét a népen, biztosan és jóakaratúlag, mint győztes hadvezér. O volt az első ember itt, érezte, és ez a tudat törpévé tette szemében az elmúlást. Este tíz órakor az ébresztőóra elkezdett csörögni. Oroszlány Péter tágra nyitotta szemét, aztán a kemencére nézett. — Né — szólt nyugodtan — ott guggant egy mókus. A parasztok ijedten kapták föl a fejüket, és a sarokba néztek, de bizony nem láttak mókust. Mire visszafordították tekintetüket, a betqg orra csaknem a homlokáig emelkedett, és az álla leesett. Oroszlány Péter meghalt, önérzetesen, komolyan, mintha mi sem volna szebb, tiszteletreméltóbb és irigylendőbb dolog a világon, mint eltávozni belőle." Lövik 1874 márciusában született Budapesten. Kolozsváron jogot hallgatott, majd 19 éves korában újságíró lelt. Munkatársa az A Hétnek és más lapoknak, majd a Vadász- és Versenylapot szerkesztette. Tucatnyi regénye és elbeszéléskötete jelent meg életében. Ismertebbek voltak Az arany kéz, A keresztúton című elbeszéléskötetei. Regényei közül A leányvári boszorkány, a Doktor Pogány, a Vándormadár és A Kertelő agár kapott elismerést. Sajnos, könyveit eléggé közönyösen fogadták kortársai, nem ismerték föl tehetségének erejét. De az utókor sem figyelt föl rá. Több, mint harminc évvel ezelőtt, 1956-ban Illés Endre föl szerette volna támasztani Lövik Károlyt, s az íróról szóló tanulmányával megtoldva kiadta legjobb novelláit A néma bűn címmel. Nem nagy sikerrel. Lövik Károly 1915-ben halt meg aránylag fiatalon, 42 éves korában. Dénes György 10 A HÉT
