A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-12 / 11. szám
SORSOK a számlát látszott Edit végre megtalálta azt, akire huszonhét éven keresztül várt. Pár hónapig leveleztek egymással. Aztán hol a srác látogatott el Újvárba, hol Edit Prágába. Decemberben Edit bejelentette: férjhez megy. Nagy öröm volt a családban. A nagymama, a nagynéni, az anyuka mindannyian dicsérték a férfit, művelt, finom embernek tartották. A faluban már mindenki tudta: Editke "nagy" emberhez megy férjhez. Az esküvő után Edit férje garzon lakásába költözött. Házasságkötésük második évében megszületett az első kisfiú, másfél évvel később a második. A négytagú családnak szűknek bizonyult az alig harminc négyzetméteres lakás. Úgy határoztak, amíg a férj Prágában kicseréli a lakást, Edit a két gyermekével a mátyusföldi szülőházba költözik. Editet az időközben nyugdíjba vonult édesanyja és a már régebbtől nyugdíjas nagynénje mentesítette a házimunkától és a gyereknevelés gondjai alól. A férje háromhetenként látogatta őket. Egy szép napon Edit táviratot kapott a férjétől: "Egy lakáscsere van kilátásban. Gyere azonnal." Edit ment is rögvest. A gyerekeket édesanyjára bízta. A lakás Prága holešovicei negyedében éppen az autópálya mellett volt. Három tágas, világos szoba, szűk konyha és még szűkebb folyosó. Éppenhogy rendbehozták új otthonukat, amikor üzenet érkezett otthonról: Edit nagymamája meghalt. A házaspár Mátyusföldre utazott. A temetés után kiderült: a nagymama egy százezer koronás betétkönyvet hagyott egyszem unokájára. Ehhez az összeghez hozzáadták azt a pénzt, amelyet Edit az egyszobás, újvári lakásért kapott, s összejött a Favorit ára. Mindez néhány héttel Edit harmincharmadik születésnapja előtt történt, s amikor betöltötte harmincharmadik életévét, a hófehér Favorit már édesanyja háza udvarán állt. Edit határtalanul boldog volt. Férj, gyerekek, lakás, kocsi, minden az övé. Igaz, időközben teljesen barátok nélkül maradt. Gyermekkori barátnői lassanként mind megorroltak rá azért, mert Edit állandóan lekicsinylőén beszólt velük, folyton éreztette, ő a "nagyvárosi, modern" fiatalasszony, a többiek meg az "elmaradott falusiak", így amikor délutánonként a faluban sétálgatott a gyerekeivel, volt ismerősei nagy ívben elkerülték. Amikor ellátogatott Újvárba a volt szomszédasszonyhoz, büszkén mutogatta a gyerekei fényképeit, beszólt a gyönyörű háromszobás prágai lakásról, az új hófehér Favoritról és arról milyen "bunkó" emberek veszik őt körül falun. Az idős néni halkan megjegyezte: "Vigyázzon Editke, az istenek egyszer benyújtják a számlát". A "modern" prágai fiatalasszony csak mosolygott. Ugyan mi történhet? Eddig is úgy alakult az élete ahogyan szerette volna, miért lenne ezentúl másként. Esős szeptemberi délelőtt indultak vissza Prágába. Edit férje már az úton mondogatta, teljesen kiköltekeztek, a nagyobb lakás fenntartása is sok pénzbe kerül, jó lenne ha Edit is munka után nézne. A kisebbik fiúcska októberben lesz hároméves, ekkor a testvérével együtt beadják őket az óvodába, Edit pedig dolgozni fog. így tervezték. Csakhogy a gyerekeket nem vették be óvodába. A fiatalasszonynak viszont akadt egy kedvére való munkahely. Annak a háznak a földszintjén, ahol laktak, egy maszek keramikus nyitott üzletet, oda kerestek elárusítónőt. A munkaidő Editnek teljesen megfelelt, a fizetés is elég jó, s ami a legfontosabb, kényelmes munka és szinte helyben. Ekkor Edit anyósa azzal az ötlettel állt elő, hogy ő már úgyis nyugdíjas, szívesen elvállalja a gyerekek őrzését. Ingyen természetesen, tette hozzá nyomatékosan. A férjnek nagyon tetszett az ötlet, a feleségnek már kevésbé. Az anyós végül is hétfő reggeltől péntek késő délutánig náluk volt. Igaz, ingyen vigyázott a két csemetére, de naponta elszívott egy csomag cigarettát, amelyet természetesen Editek vettek, megivott legalább öt csésze kávét, és idővel barátnőket is talált, akikkel egyre gyakrabban beszélgetett a háromszobás holešovicei lakásban. Ilyenkor nemcsak kávé vagy tea, hanem konyak, esetleg bor is került az asztalra. Edit pedig mindinkább úgy érezte: a helyzet tarthatatlan. A férjének is mondogatta, jobb lenne, ha az édesanyja elköltözne tőlük. Ilyenkor a férje azt válaszolta, hogy hálátlan, mert nagyon sok fiatalasszony örülne, ha lenne valaki, aki ingyen vigyáz a gyerekeire. Edit tanácstalannak érezte magát. A két fiú nevelése lassanként már teljesen kicsúszott a kezéből. Ha valamit megtiltott a gyerekeinek, az anyósa csak azért is megengedte nekik. Egyszer egy szokatlanul hideg novemberi napon, Edit éppen az új árut rakta a polcra, amikor a kolléganője figyelmeztette, hogy a gyerekei sapka nélkül futkároznak az utcán. Edit kirohant, és óppenhogy csak el tudta kapni az egyik kisfiút a száguldó autó elől, miközben az anyósa az egyik barátnőjével beszélgetett. Edit odament hozzá, és számonkórte tőle, miért engedte, hogy a gyerekek leszedjék fejükről a sapkát, miért hagyta őket egyedül futkározni a forgalmas utcán. Erre az anyósa is feldühödött és magánkívül kiabálni kezdett Editre, aki teljesen összeroskadt, s ahelyett, hogy visszavágott volna, inkább visszavánszorgott az üzletbe. Leült egy székre, és halkan sírni kezdett. A kolléganője azt tanácsolta neki, ne menjen haza, feküdjön le az üzlet hátsó helyiségében lévő díványra, és másnap majd józanabbul fogja látni a helyzetét. Edit szót fogadott. Másnap viszont az anyósa nem engedte be a lakásba, mondván, felelőtlenül elhagyta a gyerekeit. Még a zárat is kicserélték az ajtón. Edit csak annyit tudott elérni, hogy legalább néhány ruhadarabját odaadják. A férje beadta a válókeresetet. Edit pedig albérletbe költözött. A kerámiaüzlet mellett hétvégeken újabb állást vállalt. Minden pénzét az ügyvédekre költi. Igaz, eddig még mindegyikük nagyon nehéznek ítélte meg az ügyét. Nem kellett volna önszántából kivonulnia a lakásból. A legszomorúbb az, hogy a kolléganője, aki azt javasolta Editnek, maradjon az üzletben, állítólag gyakran találkozott Edit férjével. Talán kelepcébe csalták? Ki tudja. Mindenesetre most már nehéz bebizonyítani, hogy a bútorok nagy részét, az autót Edit hozzátartozóinak a pénzéből vették. Hiszen a lakás, a Favorit minden Edit férje nevén van. S mi lesz a gyerekekkel? Edit már három hete nem látta őket. Állítólag anyósa elvitte a fiúkat a Prágától tíz kilométerre lévő családi házába azért, hogy a kicsik jobb levegőt szívjanak. De ha a bíróság Editnek is ítélné őket, a két gyermek már teljesen elszokott az anyjuktól, arról nem is beszélve, hogy nincs hol lakniuk. A fiatalasszonynak pénze sincs önálló lakás bérelésére. Mátyusföldre mégsem költözhet két gyerekkel. Azok közé, akiket néhány hónappal ezelőtt még "bunkóknak", meg "falusi libáknak" titulált... Edit mindezt az alig kilenc négyzetméternyi területű albérleti szobájában meséli. A helyiségben van egy vaságy, egy öreg ruhásszekrény, egy asztal és egy szék. A szoba ablaka a gangra nyílik. Furcsa, alig kétszáz méterre, a Vencel téren szinte nyüzsögnek az emberek, ebben a pici szobában meg egy fiatalasszony teljesen egyedül áll a világban, tele gondokkal, nagy eséllyel arra, hogy mindent amire néhány hónappal ezelőtt oly büszke volt, most elveszítsen. Edit azt mondja, tudja, meggondolatlan kijelentéseivel sok embert megbántott, de azért még nem kellene így bűnhődnie. Harminchárom éves koráig úgy ólt, mint a mesében. Szép volt a gyerekkora, iskolaévei alatt szinte mindent megkapott, amit megkívánt, a kicsit hosszúra nyúlt leánykodása alatt jól érezte magát, és most egycsapásra minden megváltozott. Néha eszébe jutnak a volt szomszédasszonya szavai: "Vigyázzon Editke, az istenek egyszer benyújtják a számlát." KAMONCZA MÁRTA J. Polák lllusztráclóla A HÉT 3
