A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-12 / 7. szám
Szeretnék példát mutatni a szüléknek... Korai, téli hajnalcn kopogtattunk dr. Mészáros Sándor oroszkai gyermekorvos lakásának ajtaján. Kísérőim bizony vonakodtak, de biztattam őket, hogy a korai látogatás nem gond, hiszen egy orvos, ráadásul gyermekorvos, hosszú munkássága során már megszokta, hogy a nap, s így az éjszaka minden órájában bekopogtathatnak hozzá, ha beteghez hívják. Kopogtatásomra megjelent a házigazda, zömök alakjából az első pillantásra áradt a segítőkészség, de aztán felismervén a látogatót, mosolyogva invitált beljebb. Mire átestünk a vadászati mondani valóinkon (a házigazda szenvedélyes és érzékeny vadölő, de vesszőparipája a magyar vizslák tenyésztése) jeleztem, hogy ezúttal más témáról szeretnék elbeszélgetni... Röviden talán még annyit, hogy dr. Mészáros Sándor Pozbán született, ott élte le gyermekkorát, majd Léván folytatta tanulmányait, de életébe beleszólt a történelem, ha tanulni akart, menekülnie kellett Magyarországra. így került 1947 augusztusában Hódmezővásárhelyre, az ott megjelenő Független Újság ezeket írta: "Mészáros Sanyi Léván járt polgáriba. Gimmáziumba akart iratkozni, nem vették fel, 1947. augusztus 21-én szökött át. Egy nyakkendő ügynökkel hozta össze a sors, s nehéz táskáját két héten át óránként két forintért cipelte. Azután bement Pestre, ahol a menekültügyi kormánybizottság intézkedett." A hódmezővásárhelyi diákéletről azonban már dr. Mészáros Sándor emlékezik mosollyal az arcán: — Először a Cseresznyés nevet viselő népi kollégiumba szállásoltak el bennünket barátaimmal együtt, de nem sokkal utána a református Bethlen Gábor gimnáziumhoz tartozó fiú internátusbán kaptunk tartós otthont. A gimnázium igazi műhely volt számunkra, hiszen olyan oktatóink voltak, mint Németh László. Annak ellenére, hogy távol éltem szüleimtől, nagyon szerettem azt a melegséget és mindig kellemesen gondolok a diákéveimre. Németh László nevének hallatán kezdtek érdekessé válni a dolgok, és nyomban megkérdeztük, hogy milyen ember volt az írótanár, illetve milyennek látta az akkori serdülő diák? — Az író abban az időben óraadó tanárként működött a gimnáziumban. Mindnyájan szerettük, de nagy tisztelemek és megbecsülésnek örvendett a tanári karban is. Előadásaira nagyon oda kellett figyelnünk, hogy követni tudjuk mély gondolatait. Mondhatnám egyetemi szinten tanított bennünket. A lecke felmondásánál sohasem kötötte magát az előírt tananyaghoz, széles körű tudást követelt. Az ő látóköre túllépett a tankönyvekben előírt követelményeken. A gyermeki lelkekből igyekezett kibányászni az értékeket, és azokat újabb értékekkel töltötte fel. Még ma is emlékszem, egy alkalommal a diákszövetség szavalóversenyt hirdetett. Beneveztem én is. Ady Endre "A Hadak Útján" című versét szavaltam. Természetesen jó palócos kiejtéssel, amit a zsűri szóvá is tett. Németh László is tagja volt a zsűrinek, és egyedül ő emelt szót, állt ki mellettem. Harminc szavaló közül a 12. lettem, ami nagy öröm volt számomra. Németh László is az egyházi internátusbán étkezett, de sétái közben is szót váltott velem ha találkoztunk. Érdeklődött a szlovákiai helyzetről, érdekelte a felvidéki magyarok sorsa. Beszélgetésünket hazai pályán folytattuk tovább, mivel köztudott, hogy az ötvenes évek legelején sok diák hazajött Magyarországról. — A magyar nyelvű gimnázium Komáromban 1950-ben nyitotta meg kapuit, utána már nem engedtek bennünket vissza Magyarországra. Komáromban érettségiztem, majd a Komenský Egyetem Orvosi Karán Pozsonyban folytattam tanulmányaimat, és 1957-ben végeztem az általános orvosi szakon. A főiskolai évek megtanítottak harcolni, mert diáktársaimmal éreztük, hogy nekünk, magyar ajkú diákoknak, erős karokkal, szorítással kell átölelnünk a tudomány fáját, hogy az számunkra gyümölcsöt érleljen. Diákköri életemmel én is szeretnék példát mutatni azoknak a szülőknek, akik tétováznak, gondolkodnak akkor, amikor teljes felelősséget kell vállalniuk, hogy milyen iskolába írassák be gyermekeiket. Szerintem egy percre sem szabad visszatorpanni, meghátrálni. Számunkra az egyetlen világító torony a nemzetiségi öntudat lehet. Ezt az öntudatot kell gyermekeinkbe plántálni, eldönteni hovatartozásukat. Én annak idején, amikor gyermekeimet kézenfogva vezettem, vittem az első osztályba, tudtam, hogy melyik kapun kell bemennünk, pedig abban az időben ezek a kapuk nehezebben nyíltak ki számunkra. Mind a három gyermekemet gondolkodás nélkül a magyar alapiskolába írattam. Sikerrel... Természetesen nagy szorgalommal és akarattal, kitartással végezték el iskoláikat a legfelsőbb fokon... Erzsi lányom, a legidősebbik Prágában, a Károly Egyetemen végzett, Köbölkúton gyermekorvos. Kató lányunk a pozsonyi Komenský Egyetem Természettudományi Karán matematika és vegyészeti szakon doktorált. Ferenc fiunk szintén a prágai Károly Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát. Gondolom, hogy biztatás, irányadás gyanánt elég azoknak a szülőknek, akik félnek attól, hogy a magyar iskolának nincs jövője, létjogosultsága... Mivel jócskán túlléptünk az időben a jelenről kérdeztük, hiszen nyugdíjjogosultként is tovább folytatja munkáját, ápolja, gyógyítja a gyerekeket. Szakmai szeretet, vagy mások az indítékok? — A szakmai szereteten túl, szeretem az. embereket, szeretem a gyerekeket, és ez ad nekem életerőt munkám elvégzéséhez. A kertész jár a kertjében, nyesegeti, ápolja a fiatal facsemetéket; nekem minden meggyógyult gyermek öröme, az én örömöm, munkám INTERJÚ Dr. Mátzárot Sándor jutalma is. Az emberekről való gondoskodásban megtaláltam az életem értelmét. A humánus érzelmek gyökerei talán még a hódmezővásárhelyi környezetbe nyúlnak viszsza. Amit az élettől és a társadalomtól kaptam, mindig igyekeztem kamatoztatni munkámban, gyermekeim nevelésében és nemzeti kisebbségünk érdekeinek védelmében. Beszélgetésünk Mészáros Sándor könyvtárában zajlott, a szakmai könyvek szomszédságában ott sorakoztak a szépirodalmi művek, a magyar irodalom gyöngyszemei is. Sőt, mint kiderült, házigazdánktól nem áll távol a toliforgatás sem. Azonkívül, hogy a Magyarvizsla-tenyésztők Klubjának közlönyét szerkeszti, ír cikkeket és verseket is. Befejezésül erről beszélgettünk. — Mindenekelőtt a szakmai, hivatástudattal járó követelményeket helyezem előtérbe, a reám rótt kötelességek elől soha sem akartam kitérni. Azonkívül olvasgatom a napilapokat, és olvasom a magyar lapokat is, évek óta az A Hét rendszeres olvasója vagyok. Közben írogatok is. Sokéves tapasztalataimat, eseteimet "Permanens szolgálatban" cím alatt szeretném könyvbe foglalni. A mások egészségéért való fáradozást humanitárius küldetésnek is tartottam. Ezeket a gondolatokat, tapasztalatokat szeretném tolmácsolni, és hátrahagyni az utánunk következő magyar orvosgenerációnak. .. A beszélgetést lejegyezte: MOTESIKY ÁRPÁD A HÉT 7
