A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-12 / 7. szám
OTTJÁRTUNK PRÁGA - egy külföldi szemével Prága patinás, ódon épületeivel, hangulatos sörözőivel csupa báj, csupa kedély. Több évtizeden keresztül kettős főváros volt. így tehát a múlt óv végéig nekünk is volt némi közünk ehhez a csodaszép városhoz. Ma már számunkra csak egy szomszédos ország fővárosa. Erről a városról, történelméről, műemlékeiről , híressé vált polgárairól már rengeteget írtak. A Prágát jól ismerők vallják: a várost, lakóinak mentalitását igazán csak a kiskocsmákon keresztül lehet megismerni. Nos, ha valaki szeretné bejárni a város valamennyi sörözőjét — azért, hogy megismerje Prágát és lakóit —, teljesen képtelen vállalkozásba kezd, ugyanis e vendóglátóipari egységek száma szinte naponta változik. Több ezerre tehető a sörözők száma a városban. Én Prága harmadik kerületében, Žižkovban tettem egy kísérletet arra, hogy ismerőseimmel együtt bejárjam a kiskocsmákat. Az első söröző, amelyben megálltunk egy hangulatos, füstös kocsma, hosszú fapadokkal és asztalokkal. Az egyik asztal végén van három szabad hely, letelepszünk. A pincér pár másodperc múlva hozza a három félliteres korsót, szó nélkül elénk rakja. Itt ugyanis ez a szokás. A pincér fel sem tételezi, hogy valaki esetleg nem sört, hanem mondjuk két deci bort rendel. Amíg a sört iszogatjuk, bele-belehallgatunk, miről beszélgetnek a szomszédaink. Apró-cseprő személyes, munkahelyi problémáikat tárgyalják meg társaikkal, a politika úgy tűnik, nemigen érdekli őket. Rövid idő után úgy döntünk, enni is rendelünk. Amikor kihozzák az ételt, szomszédaink kedvesen 'jó étvágyat' kívánnak. S amikr r távozunk, a "viszontlátást" úgy mondják, mintha régi ismerősök lennénk. Alig ötven méterre az előző sörözőtől egy másik kiskocsmát találunk. Olyan a hangulata, hogy szinte várom, melyik sarokból köszön ránk csúfondárosan a "Žižkovi kocsmatöltelók", Švejknek, a »"jó katonának" a zseniális írója, [Jaroslav Hašek. A két pici helyi- Iségből álló söröző szinte tömve van emberekkel. Az egyik asztal alatt egy szép kutya heverószik, amíg gazdija a sört iszogatja, ő nyugodtan szunyókál. Nagy nehezen helyet szorítunk magunknak a kijárathoz közel eső asztalnál. Mellettünk éppen kártyáznak. Az egyik férfi, aki eddig éberen figyelte a játékot, rövid idő után megszólít. Vajon milyen nyelven beszélünk? — kérdezi, mert ő a mi beszédünkből egy mukkot sem ért. Amikor megmondtuk, hogy magyarok vagyunk, elégedetten mosolygott, ugyanis ő is arra.tippelt, hogy Magyarországról jöttünk a cseh fővárosba. Itt ki kellett javítanunk: mi nem magyarországi, hanem szlovákiai magyarok vagyunk. — És nem rossz ott maguknak? — kérdezte komoly arccal. — Nem — válaszoltuk egyhangúlag. Erre a férfi magyarázkodni kezdett. Tudniillik ő kamionsofőr, sokat utazik Szlovákián át, és az utóbbi időben néhányszor előfordult vele, hogy megjegyzéseket tettek azért, mert csehül beszélt, sőt, egy üzletben ki sem akarták szolgálni. S ebből arra következtetett, hogy esetleg a magyarokkal is hasonlóan bánnak a többségi nemzet képviselői. — Persze, lehet, hogy nekem volt pechem, amikor olyan emberekkel találkoztam, akiket zavart, hogy csehül beszélek. Azt hiszem a legtöbb helyen nem okoz gondot, hogy ki milyen nyelven beszól — teszi hozzá, aztán ismét éberen figyeli a szomszéd asztalnál folyó kártyapartit. Útban Prága felé az autópálya mindkét oldalán hatalmas táblák hirdették, ha a cseh fővárosban járok és vásárolni szeretnék, erre a legjobb hely a Kotva áruház, így is tettem, de őszintén szólva nemigen találtam ott semmi kedvemre valót, sőt, a hatalmas tömeg kimondottan zavart. Éppen kifelé igyekeztem, amikor a cipőosztályon észrevettem azt a papucsot, amelyet már régóta kerestem. Annak rendje-módja szerint vettem egy kosarat, és araszoltam is a papucsok felé. Sajnos, éppen az ón méretemben nem volt. Erre az egyik elárusítónő, aki velem együtt kereste a számomra megfelelő méretet, szólt, hogy próbáljam meg holnap, rögtön a nyitás után. Akkor rakják ki az új árut, és ő úgy emlékszik, hogy ebből a fajtából van még 37-es a raktáron. Másnap alighogy kinyitott az áruház, egyenesen rohantam a cipőosztály felé. A polcokon jóval több papucs volt, mint tegnap. Már csak az a kérdés, hogy lesz-e 37-es méretben. Éppen a számokat nézem, amikor megáll mellettem egy fiatal elárusítónő: — Miben segíthetek? — kérdezi készségesen. Röviden elmondom, hogy hányas számú papucsra lenne szükségem. A lány arcáról lehervad a mosoly, és csak annyit mond a mellette álló elárusítónőnek: — Nahát, Prágában több a szlovák, mint a cseh. A másik lány nem reagált a megjegyzésre, ón pedig miután megtaláltam a számomra megfelelő papucsot, a pénztár felé indultam. Prága Budája — azaz a Kisoldal, a Malá strana. Igaz, Buda a Duna jobb partján fekszik, a Kisoldal meg a Moldva balján, de hát éppúgy vár koronázza, mint Budát. A cseh főváros egyik leghangulatosabb része a Kisoldal. Terjedelmes "kertek", főúri parkok, ódon épületek, zegzugos kis utcácskák keverednek egymással. Egy útikönyvben olvastam, hogy időrendben a második városrésze Prágának a Nagy Város (a későbbi Óváros) után, ezért sokáig Kis Városnak is hívták. Az évszázadok folyamán sok idegen, német, olasz, francia, vallon, spanyol került ebbe a városrészbe, IV. Károly nagyot lendített a Kisoldalon, egyebek között Várfalakat húzatott. A városrósžnek nagy károkat okozott az 1541-es tűzvész. A vár körül alakult ki a királyi székváros. Főleg II. Rudolf és II. Mátyás idejében a meggazdagodott nemesség, főpapság új palotákat építtetett a domboldalakon. A Kisoldal szépsége a barokk időkben vált teljessé. A fehórhegyi csata után (1620) a kertek, utcácskák helyén fényűző épületek, parkok keletkeztek. Amikor aztán az uralkodók áttették székhelyüket Bécsbe, a Kisoldal is elvesztette jelentőségét. Polgárok, kisemberek negyedévé szürkült. Ezt a részt a modern építészeti fellendülés is elkerülte, így szinte építészeti múzeummá vált. Nyugodt, hangulatos, kedélyes. E hangulatos városrész egyik hangulatos kávézójában beszélgetünk két Belgiumból jött turistafiúval. Mind a ketten szinte dicshimnuszokat zengenek Csehország, különösen Prága szépségéről, a cseh ember nyugodtságáról, kedélyességéről. Azt mondják, a csehek és szlovákok békés válása hatással lehet Belgiumra, egészen pontosan a vallonok és a flamandok további együttélésére. Erről a témáról aztán többet nem mondanak, hiszen pihenni, kikapcsolódni jöttek Csehországba, és nem politizálni. Nagy hatással van rájuk a város, az emberek, akik közvetlenek, készségesek, kedvesek — mondják. Erre a prágai barátnőm megjegyzi: — A látszat nem mindig tükrözi a valóságot. Egy kicsit még beszélgetünk a két sráccal, aztán indulunk az autóbuszmegálló felé. Éppen bent áll a jármű, rohanunk, de hiába, a busz elindul. Egy férfi dühösen integet az Ikarus után. Pár percig nyugodtan várakozunk. Ekkor két félig kopasz fiatalember jött a megállóba. Az egyik meglehetősen vastag láncot tart a kezében, és azt üvölti, hogy a cigányok menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. Ebben a pillanatban begördül az autóbusz. Legalább félórát buszozunk. Az ablakon keresztül nézem a fényárban úszó várost. Valóban gyönyörű... KAMONCZA MÁRTA 8 A HÉT
