A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-05 / 6. szám
OTT JÁRTUNK — Régebben sokkal gazdagabb Jézuskánk volt, mert akkoriban osztottak év végi prémiumot a szövetkezetben, amelyből megvásárolhattuk az ajándékokat. Az idén másképp oldottam meg ezt a Kérdést: megírtam a komáromi ÁZIA CENTRUM tulajdonosának, hogy milyen körülmények között élünk, és megkértem, hogy segítsenek ki ajándékokkal. Először felhívták a polgármesterünket, hogy meggyőződjenek az igazságról, majd személyesen kellett bemennem az igazgató úrhoz, aki nagyon kedves volt. Különféle ruhaneműk, cipők közül választhattam a gyerekeknek. Kissé zavarban voltam, de azt tartottam, hogy nem én akarok flancolni, hanem a gyerekeimről van szó... A kapott holmin kívül csak könyvekre telt, hogy azokat is a fa alá tegyem, mert mindnyájan nagyon szeretünk olvasni. Ezért járatom az Új Szót, az A HÉT-et, és a lányom néha megveszi a Heti Ifit. Legalább tudjuk, hogy mi történik a világban, ha már a közös utazásra nem telik... Ezután TÓTH IMRE polgármestert kerestem fel, hogy informáljon a községbeli szociális gondokról. A következőket nyilatkozta: — Képviselő-testületünk a költségvetés összeállításakor mindig nagy súlyt helyez a szociális juttatásokra. Ez idáig főleg a nyugdíjasokat támogattuk — egyszeri juttatásként személyenként 800—1500 koronával. A régebben szokásos kedvezményes étkeztetést is szeretnénk ismét bevezetni. Színvonalas nyugdíjas találkozókat is rendeztünk, ahol pl. ágyhuzatokkal, frissítővel, kultúrműsorral leptük meg idős polgártársainkat. Elhalálozáskor gyorssegélyben részesítjük a hozzátartozót. Az idén kissé visszafogjuk a beruházásos akciókat, és inkább a szociális szférára költünk többet. Szeretnénk támogatni a munkanélkülieket és a további rászorulókat, hogy minél kisebb megrázkódtatásokkal tudják átvészelni ezt az átmeneti időszakot. Sajnos, egyre több a támogatásért hozzánk folyamodó, a pénzeszközeink meg korlátozottak. A magánszemélyeken kívül támogatni próbáljuk az egyes intézményeket is, így pl. az óvodát, az iskolát, a különféle alapítványokat stb. Konkrétan Patócséknak 1500 koronát adtunk a tesztelőszerkezet megvásárlásához a cukorbeteg fiúnak. Az önkormányzaton kívül a körzeti, illetve járási hivatalhoz fordulhatnak segítségért, ahol megállapítják, hogy mire jogosultak. Nem marad más hátra, mint Patócsnó kérésének a tolmácsolása. A dm: Patócs Kálmán, 946 15 Tôň 77. MISKÓ ILDIKÓ Fotó: szerző Tél a lévai várban Január második hetének derekán, pontosabban csütörtökön virradóra olyan ónos eső hullott az égből, amely bizonyára emlékezetes marad mindazok számára, akik kiléptek otthonukból. Megbomlottá közlekedés rendje, kisebb gépkocsikoccanásokról szóltak a jelentések, de azért néhány autó a roncstemetőbe került. Komolyabbak voltak a gyalogos balesetek, ropogtak a csontok, kéz- és lábtöréseket kezeltek a baleseti osztályokoa Az emberek érdekes módon csúszkálva közlekedtek, bizony ezúttal nagyon is hasznát vettük annak, amit gyerekkorunkban megtanultunk: a csúszkálást, a tükörsima jégen való talponmaradást. Am az izomláz tartott néhány napig, de az elviselhetőbb volt, mint a gipszkötés. Nos, azon a bizonyos Ítéletnapon nem kis rizikóval vágtam neki a lévai útnak, csupán azt sajnáltam, hogy lábbelinek nem a vadászbakancsomat választottam. De végül is sikerült végigcsúszkálnom az utal a buszmegállótól, a lévai várig. Legutóbb nyáron jártam a várban, zöldellt a fű a várudvaron, és a füzesek sűrűjéből madárdal köszöntött bennünket. Kisdiákok vártak a vármúzeumba való bebocsátásra, a fiúcskák rögtönzött kardokkal vívták csatájukat. Néhány nap múlva videofelvételen láttam viszont a lévai várat, dr. Sándor Károly muzeológus kalauzolta akkor az erdélyi kerékpárosokat. Kovászna megyéből, Sepsiszentgyörgyről és környékéről tették meg a hosszú utat. Mint kiderült, Zágon Aladár nagyon jól kezelte a kamerát, egy pillanatra a szomszéd kertben szorgoskodókat, kőműveseket és a kopácsoló ácsokat hozta elénk, amint azok a régi múzeum épületén dolgoztak. Úgy láttam: a külső munkák befejeződtek, de még eltelik néhány nap, mire a megszépült múzeum újra megnyitja kapuit a kiváncsi látogatók előtt... Vajon mit csináltak télen a várvédő katonák, ily cudar, mostoha időben? Nyilván behúzódtak vackaikba, odúikba, a fölös létszám meg a családja körében szabadságolt. Télen a család, a nemzetség és a nemzet gyarapítására, szaporítására is jutott idő. Télen pihent a hadviselés, nemigen akadt király, akinek hadjáratra szottyant volna kedve tél víz idején. Példa rá Frigyes cseh király esete, aki november havában szólította hadba népét, oly időben, amikor a hadak pihenni szoktak, az utca emberének nyelvén szólva bizony "ráfázott" a dologra. A Nécsey József verebélyi postamester, a lévai múzeum mecénása vesztes csata nyomán a csehek háromszáz esztendőre elvesztették szabadságukat. A cseheket támogató nyolcszáz magyar harcos között talán akadtak lévaiak is. De mit csinálnak ilyenkor télen a történészek, muzeológusok? Akad munkájuk bőven télen is, mert a munka nemcsak ásatásokból, feltárásokból, anyag- és adatgyűjtésből áll, hanem fontos a felgyülemlett adatok, anyagok feldolgozása is. Dr. Sándor Károlyt hasonló munkában találtuk, ezúttal azonban saját publikációinak bibliográfiáján dolgozott, úgymond leltárt készített az 1992-ben megjelent munkáiról. Már a hatvanadik címszónál tartott, amikor megzavartuk. Beszélgetésünk során kiderült, hogy az elmúlt esztendőben végzett munkáiból kiemelné a lévai múzeum 65. évfordulójára írott összefoglalóját. Ámde szóba került Kersék János lévai jogász doktor neve is, aki irodalmi munkásságával öregbítette Léva nevét, de a nótakedvelők emlékezhetnek ismertebb dalaira is, mint a "Cserfaerdő újra zöldül" és az "Ezüsttükrös kávéházban" kezdetűekre. Azonban kanyarodjunk vissza a múzeumalapítás történetéhez. Érdekes módon a múzeumalapító Nécsey József nem lévai polgár volt, hanem Verebélyen lakott, ahol a postamesteri tisztséget töltötte be, egészen 1869-től. Sándor Károly adatai szerint: "Nécsey József 1842. augusztus 8-án született Oszlányban (Oslany). A múlt emlékeinek gyűjtése iránti vonzalmat édesapjától örökölte, akinek nemesi kúriájában sok értékes régiség volt. Nécsey azonban már szakmai felkészültséggel gazdagította és osztályozta gyűjteményét. Érdeklődtek anyaga iránt Budapestről is, az aranyosmaróti múzeum pedig mindenáron meg akarta szerezni gyűjteményét. A műgyűjtő azonban őszintén vonzódott Lévához, különösen fiai miatt, akik Léván jártak gimnáziumba" (István fia a festői pályán szerzett érdemeket) A dolog lényege, hogy Nécsey szavatartó ember volt, még 1895- ben adott ígéretét, "hogy gyűjteménye egyszer majd Lévára kerül", 85 éves korában látta megalapozottnak. A megmaradt bizonylatok szerint 1927 májusában levelet intézett Kriek Jenő tanárhoz, amelyben végérvényesen leszögezte az ajándékozás tényét. Nécsey postamester úr írt egy levelet a lévai elöljáróságnak is. íme egy rövidke idézet: "Erős hittel hiszem, hogy a Múzsák és Pán tiszteletében keletkezett gyűjtemények hazai kultúránk javára továbbra is fenn fognak maradni, csírájául egy ország-vidék, kompakt terület Kultúrházának abban a közművelődési központban, amilyenül én a történelmi-levegőjű Lévát, Közönségét mindenkor ismertem és tiszteltem." A verebélyi ajándékozó gyűjteménye "főleg Verebély környékéről és a Garant mentéről származó régészeti leleteket, Bars vármegye északi részén és Zólyom környékén gyűjtött tárgyakat, olasz, holland és spanyol festők képeit, értékes levéltári anyagot és 1500 kötet könyvet tartalmazott". A múzeum első helye a városháza alagsorára 1927-ben épült első traktusának helyiségei voltak Még ugyanazon esztendő novemberében az agg Nécsey is szemrevételezte a múzeum anyagát. Nagyon elégedett volt, és éldegélt még Verebélyen nem egész két esztendeig, 1929. január 17-én tért örök nyugovóra... Mit csinálnak télen a "történelmi-levegőjű Léva" magyaljai? A Csemadokban kaptunk kérdésünkre választ, mely szerint folynak az évzáró közgyűlések, készülnek a járási konferenciára, de ottjártunkkor állították össze, illetve véglegesítették a februárban sorra kerülő Juhász Gyula Napok munkatervét is. Azt mondják, Léván télen is történik valami, ha más nem, akkor a lányok szimpatikus képviselőjükbe, Csáky Pálba, az év II. csehszlovákiai magyar emberébe szerelmesek, de reménytelenül, mivel tudják, hogy a képviselő úr már rég elkötelezte magát családjának, nemzeti kisebbségünknek, és a politikai életnek. MOTESIKY ÁRPÁD A HÉT 3
