A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-05 / 6. szám
Itllllll SORSOK mindent elolvasott, ami a betegségével kapcsolatos. Talán azért is, mert nagyon meg akar gyógyulni, és ezekből a könyvekből erőt tud meríteni. Tisztában van a betegségével, mégis optimista. Mindent megtesz azért, hogy segítse az orvosok munkáját, igyekszik jól viselni a betegségéi. — Nyilván mindehhez ön is hozzájárul azzal, hogy a könyörtelen tények ellenére bízik, bizakodik... — Másképpen nem lehet, bízni kell. Van egy aranyos elsős kislányom, aki mindig azt mondja, "anyuka, nem baj, hogy Palika beteg, de azért nagyon jó, hogy van egy testvérem, és én jó leszek, te csak menj el Palikával a kórházba, mert neki kell, hogy ott légy mellette". — Nórika, nemrégen tudomására jutott, hogy van ennek az osztálynak egy alapítványa. Azt jól tudta, hogy itt is — mint számos más egészségügyi intézményben — anyagi gondokkal • Hogy érzed magad Palika? (Csémi Eleonóra a kisfiával) remenye küszködnek, s ez önnek lehet, nögy alaptalanul, ám mégis álmatlan éjszakákat okozott. Mi lesz, ha egyszer Palika nem kaphatja meg az életfontosságú kezelést vagy gyógyszereket? Ekkor szánta rá magát, hogy újságíróknak nyilatkozzon ez ügyben, pontosabban fel szeretné hívni az adakozni tudó emberek, magánvállalkozók figyelmét a gyermekkórház alapítványára. — Láttam már az elején, hogy anyagi gondokkal küzdenek. Más helyeken is biztosan így van ez, szerte az egészségügyben, de azt gondoltam, ez mégiscsak egy fontos hely, amely az anyagiak nélkül szörnyű helyzetbe kerülhet. Itt ha nem kapják meg a gyermekek a kezelést, a gyógyszereket, a kis páciensek meghalhatnak. Reménykedem, hogy az írás megjelenése után talán akad egy—két olyan adakozó ember vagy intézmény, aki, illetve amely folyósít némi összeget az alapítvány javára. Sajnos mi nem rendelkezünk olyan anyagi háttérrel, hogy ezt megtehessük. Természetesen nemcsak a mi gyerekünkről van szó, hanem sok kisgyerekről, akiknek mindent meg kell adni, amire szükségük van. Amíg Eleonórával beszélgetek, betoppan dr. Martin Brezina is, az alapítvány egyik létrehozója. Egy kicsit töri a magyart, s annak ellenére, hogy biztatom, beszélhetünk nyugodtan szlovákul is, javaslatomat elhárítja mondván, nem árt, ha gyakorolja a nyelvet, amelyet viszonylag ritkán használ, hisz nem az anyanyelve. — Doktor úr, magától értetődő dolog, hogy önöknek itt az osztályon nagynagy szükségük van a pénzre. Nemcsak az állandó kezelés s a gyógyszerek miatt, hanem az osztály fejlesztése miatt is. — így van. A modern egészségügy nagyon drága. Mi olyan osztály vagyunk, ahol intenzív kezelés folyik az egyik, művesekezelés a másik részlegen. Ezt az alapítványt azért hoztuk létre, hogy anyagi forrásokhoz jussunk. Szeretnénk, ha műszaki felszereltségünk még jobb lenne. Ez irányban tettünk már lépéseket. Az alapítvány jóvoltából találtunk már néhány támogatót, kisebb-nagyobb összegek csordogáltak már. A számlánkra befolyt összeget eddig is jól fel tudtuk használni. Az alapítvány kuratóriuma felügyeli, mire költjük a pénzt. A gyermekhemodialízis-részleg kialakítására eddig hárommilliót költöttünk, és az ún. intenzív részleg pedig többek között különleges csecsemőágyakat kapott. Ezek bizonyos szempontból jobbak, mint az inkubátorok. — Mikor hozták létre az alapítványt? — 1992. július 31 -én. A neve: Nadácia pre deti bezprostredne ohrozené na živote — Alapítvány az életveszélyben lévő gyermekek megsegítésére. A folyószámlánk száma: Slovenská obchodná banka, Bratislava 602100463. Tulajdonképpen ennek a segítségével hoztuk létre a speciális gyermekhemodialízis osztályt, ahová jelenleg Palika is jár. Egy különleges készülékkel itt "tisztítjuk" a kis páciensek vérét. — Azelőtt a gyermekek oda jártak, ahová a felnőttek. Mint megtudtam, ennek számos hátránya volt... — Tudni kell, hogy a gyermek nem kis felnőtt. Szervezetének számos biokémiai és fiziológiai folyamata más, mint a felnőtté. Arról nem is beszélve, hogy itt kizárólag gyermekorvosok foglalkoznak velük. Egyébként a felnőtteknél az ún. acetát-dialízist alkalmazzák, amely a gyermekek számára nem éppen a legjobb. Ezért is tartottuk nagyon fontosnak a gyermekműveserészleg megnyitását. Mindenképpen jobb, ha a gyermekeket külön kezelik. — Hadd tegyek fel egy olyan kérdést is, amelyet általában laikusok tesznek fel az orvosnak... Ön olyan gyermekeket kezel az osztály intenzív és művese részlegén, akik életveszélyben vannak. Hogy lehet ezt lelkileg megszokni, elviselni. Jó, tudom, az orvost más fából faragták, azért van itt, hogy elviselje... mégis érdekelne... — Ez nehéz kérdés... Mindenkinek egyénileg kell megbirkóznia vele. Ha sikerül egy nagyon nehéz állapotban lévő gyermeket megmenteni... gyönyörű érzés. Talán éppen ez ad erőt annak az elviseléséhez, amikor ritka esetben az embernek a saját tehetetlenségével is szembe kell néznie. Úgy tapasztalom, a közvélemény most olyan, miszerint nálunk toporog az orvostudomány, főleg a pénzhiány, a mostoha körülmények miatt. Én úgy gondolom, hogy ez nincs így. Véleményem szerint az orvostudomány nálunk is halad, s a pénzhiány ellenére is mindent megteszünk a legújabb módszerek mielőbbi alkalmazásáért és a legmodernebb eszközök beszerzéséért. Ehhez azonban támogatókra is szükségünk van. Remélem lesznek. L Dusík Éva Fotó: Prikler László A HÉT 1
