A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-01 / 1. szám
ÉGTÁJAK Hány csepp van az óceánban... Hány csepp van az óceánban? Hány csillag az égen? Az emberiség fejin hány hajszál van ? S hány gonoszság szivében? Mivé lesz a föld? Mivé lesz a föld?... megfagy-e, elég-e? En úgy hiszem, hogy meg fog fagyni végre, Megfagyasztják a jéghideg szivek, Amelyek benne s belefekszenek. Az én szivem... Az én szivem egy föld alatti lak, Sötét, sötét! Az öröm egy-egy fényes sugarat Csak néha vét Mélyébe e föld alatti háznak. Ez a fény is csak azért pillant bele, Hogy lássa a szörnyeket, mik ott tanyáznak, Mikkel tele van, tele! — Szeretője-e vajon... Szeretője-e vajon a testnek a lélek? S mint szeretőkhöz illik, együtt enyésznek? Vagy a lélek a testnek csak barátja ? S úgy tesz, mint rendesen a barát: Elhordja magát, Midőn amazt pusztulni látja? PETŐFI SÁNDOR VERSEI* Miért hogy láthatatlanok... Miért hogy láthatatlanok Az ördögök s az angyalok? Ismerni szeretném őket Avégett, Hogy tudjam, amit nem tudok: Mi van ebben és mi van abban? S az ember melyikhez hasonlít jobban? Barátaim megölelének... Barátaim megölelének, Szivökhöz nyomták szívemet; Bennem mi boldog volt a lélek!... Később tudám meg: mért öleltenek? — Azt tapogatták, míg öleltek: Hol vaň legfájóbb része e kebelnek? Hogy gyilkukat majd oda döf ék... És odadöfték! Fejemben éj van... Fejemben éj van, éjek éjjele, S ez éj kísértetekkel van tele; Agyamban egymást szülik a gondolatok, S egymást tépik szét, mint vadállatok. Lázzal verő szivemnek vére forr, Mint boszorkány üstjében a bűvös viz. Gyűlt képzeletem mint meteor Fut át a világon és magával visz, Laktársam a kétségbeesés, Szomszédom a megörülés. *A költő születésének 170. évfordulójára emlékezünk F JANUÁR Üvegszínű déli napsütése, amelyben a harangszó is dideregve száll, tele van a jövendő csodálatos, rejtelmes elektronjaival. Újesztendő, újesztendő, teremtő Isten, mit hoz az újesztendő? Január: nagy, fehér zúzmarás kapu, aminek a boltívén a félelem jégcsapjai függnek. Átlépsz rajta a végtelen hómezőre, és mindig úgy érzed, hogy a kapu mögött semmi nincs, a kapun túl, előtted: minden! Terveidet most rajzolod fel a felhős tavaszi égre, gondolataidat már csónakázni indítod az aranyló nyári vizekre, bánataidat már gyűjtögeted az őszi esték homályára és a messzi hóesésben már látod annak a másik karácsonyfának a fényét. Mennyi remény, mennyi akarat, mennyi szivdobogtató izgalom ebben a szóban: január! Itt állsz az indító szalagnál, derekad és térded ugrásra készen feszül, szemed szárazon ég, szíved a torkodban ver... vigyázz!... most!... Egy, kettő... három!... Boldog úgy esztendőt. ZILAHY LAJOS ) A HÉT 13
