A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-01 / 1. szám
MINERVA AIDS-jelentés 1993: SÖTÉT KILÁTÁSOK Amikor 1988 végén papírra vetettem első, 1989-es AIDS-jelentésemet, aligha gondoltam, hogy a téma évek múltán sem veszt aktualitásából — sőt, éppen ellenkezőleg! Ma már a szerzett immunhiány tünetegyüttes, az AIDS, kórokozójára, a humán immunhiány vírusra (HÍV) jellemző agresszivitással betört az élet minden területére, legyen az sport, kultúra vagy éppen "nagypolitika". Élénken emlékezetünkben él még a november 4-én megválasztott új amerikai elnök Little Rockban mondott beszéde. Kormánya legsürgetőbb feladatai között ott szerepel majd az AIDS-elleni küzdelem hatékonyabbá tétele is — ígérte a ‘93 január 20-án hivatalába lépő Bili Clinton. Az AIDS-elleni küzdelem nem (csak) választási fogásként került be az amerikai elnökválasztási kampányba. Sem Bush, sem leendő utódja nem hagyhatta figyelmen kívül a riasztó tényeket. Kilenc esztendő (1979—1988) kellett ahhoz, hogy az USA-ban a bejelentett HlV-fertőzések száma elérje a százezret. A következő százezer megbetegedéshez azonban már elég volt három óv. A világon jelenleg nyilvántartott kb. 450 000 AIDS- beteg közül kb. 250 000 az USA-ban ól. S a baj nem jár egyedül: az AIDS-esetek lavinaszerű szaporodásával újra emelkedni kezdett az olyan már "legyőzöttnek" hitt betegségek száma is, mint a vérbaj (szifilisz) vagy a tüdóvész (tuberkulózis, tbc). Egyre több orvos figyelmeztet arra is, hogy a HIV-fertőzós mellé társult tbc nagyon rosszul vagy egyáltalán nem reagál az eddig bevált tbc-ellenes gyógyszerekre. Elrettentő példaként emlegetnek egy amerikai epidemiológus (járványtantudós) által közölt esetleírást. Egy ilyen, a tbc-ellenes szerekre nem reagáló AIDS- es beteg az őt ápoló kórház személyzetének 50 tagját fertőzte meg tuberkulózissal. Új világstratégia a láthatáron? Természetesen az elmúlt évben nem csak az amerikai elnökjelöltek foglalkoztak "korunk pestisével". A közel tízezer AIDS- kutatót, orvost felvonultató Vili. nemzetközi AIDS-konferencián — 1992 júliusában Amszterdamban — a legtöbb figyelem az amerikai felszólalók felé irányult. Nem véletlenül! A hallgatóságot leginkább Jonathan Mann, az Egészségügyi Világszervezet AIDS-ellenes programjának egykori főnöke sokkolta előadásával. Mann, aki most a világhírű bostoni Harvard Egyetem AIDS-centrumának vezetője, beismerte, hogy az AIDS-elleni küzdelemben eddig követett koncepció nem vezetett, s nem is vezethetett sikerre! Eddig ugyanis minden erőfeszítés a kórokozóra, tehát a HIV-re, illetve az AIDS-szel fenyegetett vagy már benne szenvedő egyénre összpontosult. Ez az egyéncentrikus, a fertőzést a veszélyes életmódot folytató egyén problémájának tekintő látásmód nagyon szűklátókörű — hangsúlyozta a tekintélyes amerikai AIDS-szakértő. E látókört minél előbb ki kell tágítani a járvány szociális dimenziója felé. Magyarán: nem elég csak azzal "ijesztgetni” a fertőzést elősegítő, veszélyes életmódot (promiszkuitás, védekezés nélküli szex, kábítószer érbe juttatása) folytató egyént, hogy AIDS-et "kaphat". Legalább ennyire, vagy még ettől is fontosabb a társadalmi, a szociális feltételek megteremtése, ha kell megváltoztatása ahhoz, hogy az egyén ne kényszerülhessen a veszélyeztető életmód elkezdésére vagy folytatására. Olyan problémák megoldásáról van tehát szó — magyarázta az amerikai professzor — mint a nők jogai s társadalmi megbecsülésük, a biztonságos fogamzásgátlás, az egészségügyi, orvosi ellátás hozzáférhetősége mindenki számára és a politikai szabadság. Ha megértjük az AIDS-járvány szociális, társadalmi vonzatait is, az ellene való küzdelem is sikeresebbé válhat. Ellenkező esetben — sokkolta tovább hallgatóit Mann doktor — az AIDS-pandémia (világjárvány) teljesen ellenőrizhetetlenné válik, s befolyásolásának lehetősége kicsúszik kezünkből. Mann szavai a vészharang félreverésére emlékeztetnek. Tudjuk, olykor-olykor a vészharang kongatása indokolatlan, az általa jelzett veszély utólag vaklármának bizonyul. Mann vészharangja azonban számokkal, kemény adatokkal alátámasztott reális vészhelyzetet jelez. Mint elmondta, ma már nem az a kérdés, hogy a világ valamely régiójában megjelenik-e az AIDS, hanem csupán az, hogy mikor. Még az olyan Isten háta mögötti helyekről is, mint Grönland vagy Pápuaföld, jeleztek már HIV-pozitivitást. Táncolni kell Uram... A J. Mann által meghirdetett új koncepció nem ismeretlen teljesen az epídemiológusok, a szociális kérdések iránt fogékony orvosok, szociológusok, közgazdászok előtt. A korábban születettek még jól emlékezhetnek a harminc-negyvenes évek tüdővész járványára. A tüdővósz tipikusan szociális betegség volt: elsősorban a szegények, a nyomortanyák, a nedves-hideg tömeglakások lakóinak megbetegedése. Visszaszorítása nemcsak az időközben bevezetett antituberkulotikumok (tbc-ellenes gyógyszerek) hatásának, hanem a társadalmi, a szociális körülmények gyökeres megváltoztatásának is köszönhető volt. Egy ilyen jellegű, szintű változásra lenne szükség — elsősorban a HÍV által jelenleg leginkább veszélyeztetett afrikai, ázsiai, dél-amerikai országokban. E változáshoz azonban az orvosok, tudósok felhívása, figyelmeztetése, legyen az bárminnyire drámai is, nem elég. A fentebb említett régiókban nem a gyökeres megváltoztatáshoz, azaz a megelőzés társadalmi feltételeinek megteremtéséhez, hanem még a "tűzoltáshoz", tehát a 14 A HÉT
