A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-29 / 5. szám
ÉGTÁJAK Kihúrálom a náthámat Mark Twain Szkukálek Lajos illusztrációja Talán jó a közönség szórakoztatására írni, de okulásukat, hasznukat, mindenkori kézzelfogható javukat szolgálni százszorta magasabb rendű és nemesebb. Cikkemnek ez az egyetlen célja. Ha az emberiségnek csak egyetlen szenvedő tagja nyeri vissza általa az egészségét, ha csak egy ember megtört fényű szemében gyújtja fel a remény és az öröm tüzét, vagy visszahozza dermedt szívébe a régi, eleven lüktetést, akkor bőséges jutalmat nyertem fáradságomért; s lelkemet átitatja a keresztény lélek szent gyönyörűsége, ha önzetlenül jót tesz. Mivel tiszta, feddhetetlen életet éltem, joggal merem azt hinni, hogy senki, aki ismer engem, nem utasítja vissza javaslataimat aggodalmasan, mert tudja: nem akarom félrevezetni. A közönség tisztelje meg magát azzal, hogy figyelemmel kíséri a nátha gyógyításával kapcsolatos tapasztalataimat, amint alább következnek, s aztán kövesse nyomdokomat. Mikor Virginia Cityben leégett a Fehér Ház, elvesztettem otthonomat, boldogságomat, egészségemet és poggyászomat. Az első két tárgy elvesztése nem járt súlyos következményekkel, mert olyan otthont, ahol nincs anya, vagy nővér, vagy fiatal távoli nőrokon, nem rakosgatja el senki szanaszét heverő szennyesedet, nem veszi le csizmádat a fogasról, így emlékeztetve arra, hogy van még, aki gondoskodik rólad, és törődik veled — ilyen otthont könnyű szerezni. Elvesztettem a boldogságomat?... Nem vagyok költő, a búbánat nem tarthatott sokáig hatalmában. De a jó egészség és a még jobb bőrönd elvesztése súlyos szerencsétlenségnek bizonyult. A tűzvész napján egészségemet elnyomta egy súlyos nátha, mert szokatlan erőfeszítéssel nekikészülődtem, hogy csinálok valamit. Ráadásul céltalanul szenvedtem, mert a terv, amit a tűz eloltására kiagyaltam, túlságosan részletes volt, és csak a következő hét közepére tudtam befejezni. Mikor szipogni kezdtem, egyik barátom biztatott, hogy áztassam a lábam forró vízben, s feküdjek le. Megcsináltam. Nem sokkal rá egy másik barátom azt tanácsolta, hogy keljek fel, és álljak a hideg zuhany alá. Ezt is megcsináltam. Még ebben az órában kijelentette egyik barátom, hogy a legjobb politika: "tömni a náthát és éhen halatni a lázat." Volt nekem mind a kettő. így hát azt gondoltam, legjobb lesz, ha teletömöm magamat a nátha kedvéért, aztán elvonulok, és óheztetem egy darabig a lázat. Ilyen esetekben ritkán végzek félmunkát; meglehetős étvággyal ettem; étkezni egy idegenhez mentem, aki aznap reggel nyitotta meg a vendéglőjét; az idegen tiszteletteljes csendben várakozott mellettem, míg tele nem tömtem a náthámat, akkor megkérdezte, hogy Virgínia City lakói gyakran kapnak-e náthát? Azt hiszem, igen, mondtam. Erre kiment, és bevette a cégtábláját. Elindultam az iroda felé, s útközben találkoztam egy másik kebelbarátommal, aki azt mondta, hogy egy liter meleg sós víz jobban meggyógyítja a náthát, mint bármi más a világon. Alig mertem remélni, hogy van még annyi befogadóképességem, de mindenesetre megpróbáltam. Meglepő eredménnyel. Úgy éreztem, kiadom a halhatatlan lelkemet is. Már most csak azok javára adom át tapasztalataimat, akiket az írásom tárgyát képező betegség gyötör, s úgy érzem, ők helyénvalónak tartják, ha óvom őket a nálam hatástalannak bizonyult módszerektől; ebben a hitben beszélem le őket a meleg sós vízről. Lehet, hogy jó orvosság, de nagyon goromba. Ha még egyszer náthát kapnék, s nem volna más gyógyszere, csak a földrengés vagy egy liter sós víz, inkább a földrengéssel próbálkoznék. Miután a gyomromban dühöngő vihar elült, és nem ütköztem több irgalmas szamaritánusba, egyremásra kértem kölcsön a zsebkendőket, s valamennyit atomjaira fújtam szót, mert ez volt a szokásom náthám kezdeti szakaszában, míg össze nem futottam egy hölggyel, aki éppen akkor érkezett a síkságról, s azt mondta, hogy az országnak azon a részén, ahol ő lakik, ritka az orvos, és ő e kényszerítő körülmény folytán meglehetős ügyességre tett szert az egyszerű "családi panaszok" keze12 A HÉT
