A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-29 / 5. szám
HÍRMONDÓ Egy diák, aki nemcsak hallgató "... nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia..." (KODÁLY ZOLTÁN) E gondolat jegyében látogattak el december közepén a Nyitrai Pedagógiai Főiskola Zenei nevelés tanszékének diákjai és az iskola tanárainak egy csoportja Nagymegyérre, eleget téve az ottani magyar tannyelvű alapiskola és a Csemadok városi szervezete meghívásának. Fellépésükkel elsősorban a 110 éve született nagy magyar zenepedagógus, Kodály Zoltán emlékének adóztak, de felcsendültek Bartók, Liszt és más zeneszerzők művei is. A műsor részben monotematikus beállítottsága miatt emlékhangversenynek tűnt, de a Csehi Ágota tanárnő által válogatott hangszeres és énekszámok segítségével a zsúfolásig megtelt nézőtéren ülő kedves vendégek betekintést nyerhettek a Zenei nevelés tanszék diákjainak munkájába, s gyönyörködhettek az előadásukban felcsendülő művekben. A műsor második felében fellépett az iskola vegyeskara Simek Viktor vezetésével, valamint az Orsovics Yvette vezette kamarakórus. A tapsviharból ítélve talán ez utóbbi aratta a legnagyobb sikert, mivel nálunk valóban szokatlan műfajú énekeket — néger spirituálékat énekeltek. Amikor megtudtam, hogy a kamarakórus alapítója s egyben vezetője Orsovics Yvette szintén a tanszék diákja, elhatároztam, hogy a fellépés után felkeresem s néhány kérdést teszek fel neki. — Mikor és kikből alakult a kamarakórus? — Kórusunk idén októberben alakult a zenét és éneket kedvelő jó hangú és énekelni vágyó diákokból. A hangsúlyt a jó hangra és az énekelni akarásra helyeztem, ezért a kórus tagjai között ugyanúgy találunk zene szakos hallgatót, mint például matematikust. A kórusalapítás gondolatával már évek óta foglalkozom, s most azzal a céllal valósítottam meg, hogy kizárólag néger spirituálékat énekeljünk. — Miért éppen ezt a műfajt választottad? — Ahhoz, hogy e kérdésre tökéletes feleletet tudjak adni, egy kissé vissza kell nyúlnom a múltba. Az idén immár harmadik alkalommal sikerült eljutnom a nemzetközi zenei táborba Magyarországra. Külön hálával tartozom Jávor Zoltán tanár úrnak, a tábor szervezőjének, amiért lehetővé tette számomra is a részvételt. A kéthetes, zsúfolt programú, szakmailag igényes összejövetel résztvevői külön szekciókban dolgoztak. Én már az első alkalommal vonzódtam a spirituáléhoz. Megvallom őszintén, az ismeretlenbe mentem, de nem bántam meg. Annyira megtetszett, hogy elhatároztam, ezt "egyszer” ón is megpróbálom. Azóta járt a fejemben: majd egyszer, majd egyszer..., s októberben elhatároztam: Most! A zenei táborban nagyon sokat tanultam és sok segítséget kaptam Galyasi Géza tanár úrtól, szekciónk vezetőjétől. Az első kottákat is tőle kaptam, majd a gyűjteményem egyre bővült, főleg külföldi könyvtárak anyagai révén. Tudom, a spirituálé nem újkeletű dolog, de sajnos nálunk kevésbé elterjedt. Úgy érzem, a hazai közönség látószögét kicsit bővíteni kéne nálunk még nem honos zenei irányzatok megismertetésével. A spirituálék témája is magával ragadja az embert, hiszen tulajdonképpen az észak-amerikai négerek vallásos szövegű dalairól van szó. A spirituálé témakörének központjában a szabadulás és megváltás bibliai mozzanatai állnak. Zenei sajátosságai közt gyakori a pentatónia, a modalitás és a szinkópa-ritmus. Szeretném ezt az irányzatot nálunk is meghonosítani, s kórusommal minél magasabb szinten művelni. November végén megkértem egyik tanárnőmet, hogy hallgassa meg a kórusunkat, s adjon szakmai véleményt, valamint útmutatást a jövőnket illetően. Véleménynyilvánítását azzal a kérdéssel kezdte, hogy miért ilyen igényes számokkal indítottunk? A spirituálék között csak igényes és igényesebb van. Tisztában vagyok vele, hogy mibe fogtam bele, s szeretném, ha senkinek sem okoznék csalódást. — Végül engedj meg egy személyes kérdést: Tudjuk, hogy negyedikes magyar—zene szakos hallgató vagy. Immár harmadik éve óraadóként tanítasz a művészeti alapiskolában, tagja vagy a CSMTKÉ-nak, s kiveszed részed szülővárosod kulturális életéből is. Nem féltél belekezdeni egy ilyen komoly terv megvalósításába? — Őszintén megvallva, eleinte voltak kételyeim, mert emberekkel dolgozni mindig nehéz, de amikor láttam azt a nagy lelkesedést, amellyel a hallgatók a meghirdetett első próbára jöttek, megnyugodtam. Mivel mindannyian diákok vagyunk s különböző szakok hallgatói, próbáinkat a késő esti órákban tartjuk hetente kétszer a kollégium új szárnyának egyik termében. Felemelő érzés számomra, amikor a próba befejeztével diáktársaim arcán látom a jól végzett munka utáni kellemes fáradtságot. Úgy érzem, nagyon jó emberekkel vagyok körülvéve, akik velem együtt csinál(hat)ják azt, amiben örömüket lelik, ^z volt az első fellépésünk, de remélem, hogy a jókedv és a tenniakarás a jövőben sem hagy el, s így még nagyon sok embernek szerezhetünk énekünkkel örömteli pillanatokat. — Köszönöm a beszélgetést. LANG TIBOR FELHÍVÁS A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara és Vass Lajosné dr. Kaposi Édit ezúton köszöni meg mindenkinek a részvétnyilvánitás minden formáját, amellyel szeretett karnagyunk, Vass Lajos távozása nyomán érzett fájdalmunkat igyekezett enyhíteni. Egyúttal felhívjuk az A Hét minden kedves olvasójának figyelmét, hogy amennyiben birtokukban van bármilyen Vass Lajossal kapcsolatos vagy Vass Lajostól származó írott vagy hangzó anyag, öt ábrázoló fénykép, szíveskedjenek (vagy annak másolatát) egy — Budapesten, Vass lajosné irányításával létrehozandó — gyűjtemény számára, a CSMTKÉ krónikásának címére elküldeni Horváth Géza Mierová 51/5 937 01 Želiezovce A küldeményben jelöljek meg hogy az anyagot ! visszaigenylik e avagy a Vass I a|os gyűjtemény | nek ajándékozzak e1 VISSZHANG Válasz egy "miért?"-re "Miért nem képviselte a hazai magyar színeket egyik színházunk sem?" — tette fel a kérdést Miskó Ildikó a Kétes korunk színháza című tudósításában (A Hét, 1/1993). Nos, ennek csupán egyetlen oka van: a Komáromi Jókai Színházat meg sem hívták a szervezők erre a rendezvényre (valószínűleg a Kassai Thália Színházat sem)! Nemcsak tavaly — jubileumi évadunkban —, hanem az előző két évben is "megfeledkeztek rólunk". Pedig biztosan találtunk volna megfelelő — a fesztivál színvonalához illő — darabot repertoárunkban, és a társulat is szívesen vállalta volna a "megmérettetést" a nemzetközi mezőnyben. Végre egyenrangúsítani kellene a kisebbségi magyar színházainkat a hazai szlovák, illetve magyar színházakkal! Főleg elvárható lenne ez akkor, amikor a fesztiválszervezők között hazai magyar színházbarátok is találhatók... Tehát visszatérve a feltett kérdéshez: társulatunk is érdeklődve várja a rendezvény szervezőinek a véleményét—hozzászólását mellőzésünkkel kapcsolatban! BEKE SÁNDOR a Jókai Színház igazgatója A HÉT 9
