A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-29 / 5. szám
GONDOLKODÓ Akié az állam, azé az iskola, Az. iskolaügyi minisztérium nem sokkal az ünnepek előtt hozta nyilvánosságra azt a számunkra nem új, de annál inkább megdöbbentő elképzelését, hogy szlovák nyelvi ismereteink és érvényesülési lehetőségeink növelése érdekében olyan alternatív nemzetiségi iskolákat hoz létre, amelyekben a természettudományi tantárgyakat is államnyelven tanítanának. Ez. a tervezet azért is elképesztő, mert elméletileg és gyakorlati lag teljesen megalapozatlan, hiszen bevezetését semmilyen tudományos felmérés vagy kutatás, amely az okozat mellett — jelen esetben szlovák nyelvi ismereteink és társadalmi érvényesülésünk hiánya — az. okokat is feltárta volna, nem előzte meg. Az. alábbiakban — mellőzve az elképzeléssel kapcsolatos anyagi gondok elemzését — elsősorban a kérdés pedagógiai-pszichológiai vonatkozásaival, valamint az. érvényesülésünkkel kapcsolatos észrevételeimet ismertetném. Vegyük először szemügyre, mennyire járul hozzá ez a régóta kísértő tervezet szlovák nyelvtudásunk valóban szükséges fejlesztéséhez! Mint minden ismeretszerzés, az idegen nyelv sikeres elsajátítása is bizonyos psz.i citológiai és életkori sajátosságok függvénye, ezért nem mindegy mikor és'milyen módszerekkel kezdjük el tanitani. Eddigi tapasztalataink egyértelműen azt bizonyítják, hogy az idegen nyelvek — s ez vonatkozik a szlovák nyelvre is — és a természettudományi tárgyak oktatásához, az anyanyelven át vezet a legcgyenesebb út, s az. a gyermek, aki nem az. otthon beszelt nyelven kezdi el tanulmányait, súlyos hátránnyal indul, mert csak ezen a nyelven tudja a legtöbbet nyújtani, a sikerélményhez, is csak ezen a nyelven tud eljutni, vagyis az anyanyelven történő iskolakezdés biztosítja a diák személyiségének optimális fejlődéséi. A logikus gondolkodásra épülő reáltárgyak elsajátítása még el sem képzelhető a közvetítő nyelv alapos ismerete nélkül, mivel a tudomány nem túri el a pontatlan, többérlelmű, pongyola nyelvhasználatot, s a gyermek számára a természettudományok idegen nyelven történő oktatása nem biztosíthatja a mai világban nélkülözhetetlen kreativ, lényeglátó és logikus gondolkodásfejlődést. Tehát az al lamnyeiv oktatási lehetőségei nem az anyanyelvi nevelés megcsonkításában, ha nem a szlovák nyelv tanításának korszerűsitéseben keresendők. Szakítani kellene már azzal a sz.lováktanítási gyakorlattal, amelyre az öncélú grammatizálgatás, a nyelvtani es helyesírási kuriózumok vadászgatása a jellemző, s maga a nyelvtanítás is többnyire írásos formában történik, míg a szóbeli kifejezőkészséget fejlesztő nyelvhasználati, besz.édművelési es kiejtési feladatok teljesen jelentéktelen szerepet játszanak. Amíg a szlovák nyelvi tantervek és tankönyvek, valamint a szlovák nyelv tanításának a módszertana nem a nyelvi-kommunikációs nevelési rendszer alapjaira épül, addig nyelvtudásunkban sem várható lényeges javulás, ezért az. új rendszer kidolgozása sürgősebb lenne az. alternatív nemzetiségi iskolák létrehozásánál. A továbbiakban vizsgáljuk meg a kérdést az érvényesülés szemszögéből! Tudomásom szerint társadalmi érvényeazé a nyelv?! sülésünket még nem tanulmányozták abból a szempontból, hogy magyar vagy szlovák tanítási nyelvű iskolából indulva szerezzük-e meg a magasabb iskolai végzettséget, s így én is csupán azokból a rendelkezésemre álló, szerény adatokból vonhatok le némi tanulságot, amelyet az 1432 lakosú Kolon községben végzett felmérés alapján nyertem. Vizsgálódásomban annak az 1944 és 1967 között született 571 gyermeknek az életútját, érvényesülését követtem nyomon, akik közül 359-en (62,9 tA)) magyar es 212-en (37,1 cá) szlovák tanítási nyelvű iskolába járták. Az 571 diákból 36-an végeztek főiskolán vagy egyetemen, s közülük 27-en (75 rA) a magyar. 9-en (25 rí) pedig a szlovák alapiskola diákjai voltak. A vizsgált korosztályból az. érettségizettek szama 134, s ebből 108-an (80,6 CA) magyar, 26-an (19,4 CA) szlovák tanítási nyelvű iskolában szerezték meg alapfokú ismereteiket Az adatokból is kitűnik, hogy'még az iskoláztatási lehetőségek terén többszörösen hátrányos helyzetű községben is — a Nyitrai járásban nem létezik magyar tanítási nyelvű középiskola, s a szülők csupán anyagi áldozatvállalás és lemondás árán taníttathatják gyermekeiket — az. anyanyelven történő oktatás biztosítja mindenkinek a magasabb szintű társadalmi érvényesülést. Ezt a megállapítást támasztja alá az a tény is, hogy a szomszédos, 604 lelket számlaló Alsócsitar községben, amióta a hetvenes évek elején megszűnt a magyar iskola, a magyar anyanyelvű diákok közül egy sem jutott el a felsőfokú végzettségig, holott 1950 és 1975 között az anyanyelvükön tanuló diákok közül 8-an végeztek el valamilyen főiskolát vagy egyetemet. Valószínű, hogy a jobb iskoláztatási feltételekkel rendelkező városokban, falvakban ez az. arány még szembetűnőbben á minden tantárgyat anyanyelven oktató iskolatípus javára dőlne el, azért érdemes lenne e kérdés tanulmányozásával foglalkozni. Feltehető, hogy ugyanarra a megállapításra jutnánk, amelyet a hatvan éve, az 1933-ban kiadott Csehszlovákiai Magyar Tanítók Almanachjában is olvashatunk: "Kénytelenek vagyunk azonban rámutatni arra a tapasztalatra — annál is inkább; mert általános pedagógiai jelentősége is van —, hogy az. egyetemeken jobban boldogulnak azok a magyar ifjak, akik a középiskolát magyarul végezték, és az. egyetemek előadási nyelvét, a cseh vagy német nyelvet csak tantárgyként tanulták, mint azok, akik csehszlovák vagy ruszin középiskolában tanultak, és nyolc éven át küzdöttek a tárgyi o ismeretek elsajátításában a nyelvi nehézségi gckkel. A csehszlovák intézetekbe járó 3 magyar növendékek határozottan nem gazer daságosan, nem ökonomikusán dolgoztak, ^ energiájukat idő előtt elpazarolták, sem ČČ alapos tárgyi, sem kifogástalan nyelvi ^ ismereteket nem sajátíthattak el." 2 SÁNDOR ANNA A HÉT 5
