A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-29 / 5. szám
GONDOLKODÓ A DÉL-TIROLI PÉLDA Az elmúlt időszakban többen, számos alkalommal a Szlovákiában élő magyarság jövőbeli berendezkedésének egyik példájaként emlegettük Dél-Tirolt. Tudatosítva azt, hogy számunkra egyetlen működő modell mechanikus lemásolása sem jelenthet megoldást (ezekből a működő és követésre méltó példákból kiindulva kell a számunkra legmegfelelőbb berendezkedést megkeresnünk), úgy érzem, mindenképpen szükséges, hogy a nagyon szimpatikus dél-tiroli megoldást részletesebben is bemutassuk a téma iránt érdeklődőknek. I. Történelmi összefüggések Tirol az osztrák koronabirodalom részeként, majd az Osztrák—Magyar Monarchia elemeként, elismert történelmi-földrajzi egységként létezett 1918-ig. A velünk való hasonlatossága tehát abban áll, hogy a dél-tiroliak is 1918—19-ben kerültek kisebbségi helyzetbe, különbözőségünket pedig az adja, hogy Tirolnak valóban léteztek elég élesen körülhatárolható tartományi határai. Az első világháború után tehát de facto Tirolt (többé-kevésbé mesterségesen) három részre osztották, Észak- és Kelet-Tirol Ausztriában maradt, Dél-Tirolt pedig Olaszországhoz csatolták. Ez utóbbi lépés lényegében már 1916-ban eldöntetett Londonban, ez volt az ára Olaszország átállásának az antant oldalára az I. világháborúban. Csupán érdekességként jegyzem meg, hogy Dél-Tirolban számos helyen (pártszékházban, városházán, parlamentben, tanügyi intézetekben) láttam Tirol térképét; Tirol mindegyiken vastag piros határral, vékony csíkban kígyózott át az olasz—osztrák határt jelképező vonal. Több alkalommal megkérdeztem (dél-tiroli olaszokat is), nem sért-e bárkit is ez a fajta ábrázolás; mindig tagadó választ kaptam. Igaz, a legtöbbször egy másik, politikai térképre mutattak, amelyen Dél-Tirol egyértelműen Olaszország részeként volt feltüntetve. II. A Dél-tiroli Néppárt véleménye Dél-Tirolban, az első világháborút követő olasz annektálás után, az ott élő német ajkú polgárok is több pártot hoztak létre. Kisvártatva azonban rájöttek, ezzel a saját megosztottságuknak nyitnak csupán nagyobb teret; így egy pártba egyesültek, a Dél-tiroli Néppártba. Számunkra is nagyon melegen hasonló megoldást javasoltak; elmondták, hogy a Dél-tiroli Néppárt nyitott minden irányzat számára, kivéve a szélsőjobbot és a szélsőbalt. Hadd írjam ide főtitkáruk véleményét: nekünk így a toleranciát naponta kell gyakorolnunk, egymás közt is, s a demokrácia magas foka nélkül ez a párt egyszerűen nem működhetne. Mi naponta le kell, hogy teszteljük magunkat, helyes úton járunk-e. Bizonyára az sem véletlen, hogy a ladinok (kb. 17 ezren vannak) és a dél-tiroli olaszok egy része is a Néppártra szavaz. A kb. 440 ezres Dél-Tirolban a Néppártnak 80 ezer regisztrált tagja van, és szavazóinak aránya 60 százalék között mozog (a német ajkúak számaránya kb. 64 százalék). A Dél-tiroli Néppárt 1990-ben a témával kapcsolatban egy dokumentumot fogadott el,, ebből idézünk: "1920. október 10-én ratifikálta az olasz parlament azt a határozatot, amely Dél-Tirolt annektálta Olaszországhoz. Ézzel fájdalmas fejezet vette kezdetét Dél-Tirol történetében, amely véget vetett az Ausztriához mint hazához való tartozás 600 éves időszakának, és Dél-Tirolt, lakossága akarata ellenére, egy idegen ország részévé tette. A dél-tiroliak ekkor nemcsak hazájukat veszítették el, hanem a következő évekre szabadságukat, emberi jogaikat, ezen belül anyanyelvűk használatának jogát is. Ennek most hetven éve, és a történelem azóta, az elnyomás 1945-ig tartó nehéz időszaka után, demokratikus fordulatot vett. Az 1920-ban a Brenneren meghúzott határ még ma is érvényben van, de a második világháború óta lépésről lépésre veszített egykori jelentőségéből. Ma Dél-Tirolban az etnikai, kulturális, szociális és gazdasági biztonság megvan, és csak valamennyi dél-tiroli korcsoport és réteg fennmaradási szándékától függ, hogy ez a helyzet megmarad-e a jövőben is. Csak tőlünk, dél-tiroliaktól függ, hogy Tirolhoz, Ausztriához és az egész német nyelv- és kultúrkörhöz való kapcsolatainkat fenntartjuk-e, és új élettel, tartalommal töltjük-e meg őket. Dél-Tirol számára 70 évvel annektálása után nyitva áll az út egy jobb jövő felé, de csak azzal a feltétellel, hogy egységesen és öntudatosan haladunk majd rajta." • Az első 25 év A két világháború közötti időszakban a dél-tiroli német kisebbség sorsát a nyomasztó elnyomás jellemezte, s ez még Mussolini hatalomátvétele előtt elkezdődött. Az olasz kormány mindenre elszánt hivatalnokokat küldött ide, élükön Ettore Tolóméival, aki 1923-ban kidolgozott 32 "Intézkedést, az asszimiláció rendezett, gyors és hatékony megvalósításáért". Ezek közé tartoztak az olasz nyelv kizárólagos használata a közéletben, a német iskolák bezárása, a német helység- és folyónevek betiltása és az önigazgatás megszüntetése még helyi szinten is. 1935-ben megindult délről az olaszok tömeges bevándorlása, ipari nagyvállalatokat létesítettek, ahol szinte kizárólag olaszokat alkalmaztak. A Hitler—Mussolini paktum számára a dél-tiroli kérdés jelentős tehertétellé vált, amelynek következtében 1939. június 22-ón megkötötték a kitelepítési egyezményt. A dél-tiroliaknak 1939. december 31-ig kellett eldönteniük, német állampolgárságért folyamodnak-e vagy megmaradnak-e az olasz mellett. A német állampolgárságúiknak fokozatosan a kitelepítéssel kellett számolniuk, azok pedig, akik az olasz állampolgárság mellett döntöttek, nem számíthattak semminemű kisebbségi jogvédelemre, a nyelvhasználatot is beleértve. Ez a súlyos döntés kettéosztotta Dél-Tirol lakosságát, s végül a 246 036 opcióra jogosult közül a mai Bozen tartomány területén 211 799 személy döntött a német állampolgárság mellett, 34 237-en pedig megtartották olasz állampolgárságukat. Becsült adatok szerint a háború alatt mintegy 75 ezer személy vándorolt ki, akik közül 1945 után kb. 25 ezren települtek vissza Dél-Tirolba. Ez a visszatelepedési hullám egyébként napjainkban is tart. • 1945-tól 1969-ig A második világháború után 156 ezer személy kérte aláírásával Dél-Tirol viszszacsatolását Ausztriához, hiába. Brit nyomásra azonban tárgyalások kezdődtek a kérdés megoldásáról Ausztria és Olaszország között, amelyek eredményeként megszületett a Párizsi Szerződés (1946. szeptember 5.). Ez Dél-Tirol számára nagyon csekély autonómiát biztosított, az egész tartományt egy többségében olasz nyelvű régiónak rendelték alá. Az 1955-ös államszerződés megalkotásával Ausztria ismét cselekedhetett, 1956-ban jegyzéket küldött az olasz kormánynak, amelyben felpanaszolta még a szavatolt csekélyke autonómia elszabotálását is, és újabb tárgyalásokat javasolt a témakörben. Itt ismét meg kell állnunk egy pillanatra és rá kell mutatnunk egy nagyon fontos momentumra: Ausztria védőhatalmi szerepére a dél-tiroli kérdésben, a Párizsi Szerződés megállapodásaival összhangban. Az osztrák jegyzékre azonban az olaszok nem reagáltak, sőt, a helyzet tovább romlott; így aztán Bruno Kreisky osztrák külügytniniszter 1960-ban az ENSZ közgyűlése elé vitte a dél-tiroli problémát. Az ENSZ többször is tárgyalásokra szólította fel a két államot, s e témában 1961-ben határozatot is hozott. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy ebben az időszakban számos robbantásos merénylet is megvalósult Olaszország területén, amelynek célja az ország rákónyszerítése volt a megegyezésre. Ezeket az akciókat ma minden józan politikus elítéli, akkor azonban valószínűleg szintén a politikai játszma részei voltak. A tárgyalások végül is eredményre vezettek; érdekes momentum, hogy a belpolitikai kérdések Róma és a Dél-tiroli Néppárt között, a nemzetközi összefüggések pedig Róma és Becs között kerültek rögzítésre. CSÁKY PÁL 4 A HÉT
