A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-29 / 5. szám
OTT JÁRTUNK szorongattatásainkkal, nyomorgattatásainkkal kapcsolatban Égne az arcom, ha panaszkodnék, ismerve az ő szörnyű nyomorúságukat. Ugye a sorsunk között vannak analógiák, hasonlóságok. A kongresszuson elmondtam a mi múltban elszenvedett mindenféle bajainkat és nagy sérelmeinket, amelyek rokonok az ő sérelmeikkel. Minket is elűztek földünkről, deportáltak, őket is... Most mégis olyan helyzetben vagyunk hozzájuk képest, hogy mi már igenis segíthetünk nekik. Nemcsak őket magukat kell felemelkedésre ösztönözni, hanem létfontosságú lenne Európa és a világ nagy segélyprográmáit is belevonni a megsegítésükbe. Egy dolog nagypn fontos: csak az a nép pusztul el, amelyik feladja. Nem szabad feladniuk. Nekik magukból kell elkezdeniük építkezni. — Tapasztaltad azt, hogy némely nemzetek már feladták? Mit tudtál meg erről a kongresszuson? — Azt hiszem az önfeladás küszöbére érkeztek el. Bár nem hiszem, hogy bármely nemzet — akár két-, háromszáz lélekből álljon is — feladná. Éppen a vepsze nemzet képviselői jóvoltából tapasztaltam ezt. A vepszék ma néhány százan, esetleg néhány ezren vannak csupán. A kongresszusi élményeim közé tartozik: finn csoport beszélget, odalépek hozzájuk, bemutatkozom. Az egyik kedves ifjú hölgytől megkérdezem, hogy finn-e. Nem, mondja, én vepsze vagyok. Annyira meghatott, hogy jobbról-balról megcsókoltam. Erre azt mondja nekem a kedves fiatal nő — rámutatva társaira — ő is vepsze, ő is vepsze... — Tehát az egész "nemzet" ott volt... — Majdnem az egész nemzet. Igazán kevesen vannak Karéliában. Egyébként ettől az ifjú hölgytől megkaptam ajándékba hosszú idő után az első új vepsze ábécéskönyvet, amelynek első mondata — fonetikusan jelölve a hangzókat — imigyen szól: Teiden (a tiedben) kezsi (kezedben) om (van) vepsze abekiri (ábécéskönyv). Nos, ami fontos! Itt van már az első segítség: a gyönyörű kiállítású színes vepsze ábécéskönyvet Finnországban nyomják-nekik. Megható, ahogy ezek a pici népek is élni akarnak, nem adták fel, és ez a biztató az egészben. Egyébként a magyar küldöttség csehszlovákiai magyar részének a képviselőjeként én is felszólaltam, és többek között azt is elmondtam nekik, hogy mi hogyan kapaszkodtunk ki az 1945—50-es nyomorúságos állapotunkból, hasonlóból, amelyben most ők vannak. Elmondtam, hogyan építettük ki azt a kulturális infrastruktúránkat, amely ma megvan, egyáltalán, hogyan, kezdtünk építkezni, hogyan indultunk el a nullpontról. Remélem, hogy érkeznek majd hozzánk tőlük emberek, és a segítségnyújtás szándékával megmutathatjuk nekik magunkat. Beszélgetett: L. DUSIK ÉVA Zsolna — a Vág völgye metropolisa — nevének hallatán más és más jut eszünkbe. Elénk tárulhatnak közvetlen élményeink, de meglehet, hogy az ősi idők, a történelem egy-egy pillanata ugrik be emlékezetünkbe. Nekem elsőnek az antikvárium jelenik meg, a régi könyvek boltja, amely nem messze található a Prior áruháztól, csak egy dombocskán kell felkaptatni, ott van a Közlekedési Főiskola ódon épületével ellentétben. Az antikváriumban sok szép magyar könyvet vásároltam, köztük van "A magyar korona országainak helységnévtára" című, 1873-ban, az Athenäum Nyomdájában készült példánya is, és örültem a Vi'áglexikon (Enciklopédia Kiadó 1927) második átdolgozásának, amely egy százasért (természetesen koronában) került birtokomba. De felvillannak Faludy György sorai is (Pokolbéli vígnapjaim dmü könyvéből), az író nagyapja L-alakú hosszú házát is oda tudom képzelni a pályaudvar előtti térre, ahol ma a buszok "ontják magukból" a városba érkezőket és viszik az utazni vágyókat. A nagyapa ott lakott "a pályaudvarral és a hegyekkel szemközt", a hegyek megmaradtak, ilyenkor télen hó csillog az ormokon. "A ház utcai frontjának két szobáját nagyatyám kocsmája foglalta el, ugyanezt a két szobát, mely az egykori fogadó söntéséül és étterméül szolgált. Fehér nadrágos, csizmás szlovákok ácsorogtak itt összevissza, akik lassú mozdulatokkal kevergették a pipafüstöt és avas ködmöneik szagát a törköly illatával." — írja Faludy György, és soraiból érezzük, hogy volt egy világ, amely végérvényesen letűnt. Ámbár nincs kizárva, hogy Pán Simon ittmaradt, aki határújfalusi szolgabíró volt, és egyben a környék réme — legalábbis a hozzá hasonló figurák maradtak, átvészelték a kemény időket, beleértve a teleket, rendszerváltásokat, o eleve bukásra ítélt kormányokat. Bizony $ kellenek a hozzá hasonló emberek is,‘5 noha nem mindig használnak a rendnek és a dinamikus fejlődésnek. ^ Ám Zsolna nevének hallatán felötlik £ elmémben Budatín vára is, amely a Vág és a Kiszuca összefolyásánál, vagy ° hétszáz esztendeje őrködik a vidék felett. 2 ”S a Vág kanyargó partinál Szembe ötlik Budetin: Nézd meg mohos falüregét S gondold hozzá a bús regét." Arany János sorait idéztük, aki megénekelte a híres várat és Szunyogh Katalin kedves és szépséges lány keserves történetét, ámde kitartó szorgalma árán minden jóra fordult, végül is Forgách Gáspár hitvese lette... A régmúltat idéztük, miközben a mára gondolunk, de a múlt mába nyúló keze mindig felbukkan valahol, itt lebeg felettünk. Az év első munkanapján az első utam Zsolnára vezetett. A hivatalos ügyek lebonyolítása után volt időm körültekinteni a városban, ahol az észlelhető apróságok sem kerülték el figyelmemet. De találhatók nagyobbacska változások is, például a megszokott parkoló helyén ma piac van, árulnak ott mindent. Kínai melegítőktől egészen a hongkongi elektromos bigyókig. Kaphatók voltak a Vág mentén termett káposztafejek is, mellettük szép piros és sárga almát árultak, akár Éva is leszakítaná őket a paradicsomi almafáról. Lemérettem és becsomagoltattam kétkét kilót mindkét fajtából. Útban hazafelé aztán különösen megkívántam az almát, illedelmesen megkínáltam sofőrünket is, aki nyomban beleharapott a legszebbik almába. De valami történt, mert nagyon összevonta szemöldökét és igencsak forgatta szájában a falatot. Követtük példáját, de sajnos a nyál kesernyésen összefutott a szánkban, mivel a kívánatos almának volt káposzta, krumpli, hagyma és sok más ismeretlen indítású íze, csak éppen az alma íze hiányzott. Megállapítottuk, hogy bizony almáinkat nagyon rossz helyen tárolhatták, mert ugye köztudomású, hogy az alma felveszi az erős, idegen szagokat. A zsolnai koma ki tudja hol tárolta almáit, mivel utólag eszembejut, hogy bicikliolaj illata, íze is volt az almáinak... Igen, sok mindent meg kell tanulnunk még, tárolást, árusítást és tisztességet. Talán az utóbbi lesz az emberi kapcso latok, az önzetlen együttélés záloga. MOTESIKY ÁRPÁD A HÉT 3
