A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-29 / 5. szám
VÁNDORLÁSOK ROKONAINK FÖLDJÉN II. (Beszélgetés KONCSOL LÁSZLÓVAL, a finnugor népek komi földön megtartott első kongresszusának a küldöttével) — Kedves László, mielőtt a kongresszusra utaztál, bizonyára gondoltál arra, hogy ott valószínűleg nem csak a kultúráról, nyelvészetről, irodalomról lesz szó, hiszen ha elvétve is, ám tudósítások érkeztek a Szovjetunió kis népeinek az életéről. Emlékszem, én is láttam a magyar televízióban egy megrendítő filmet a hantikat és manysikat sújtó ökológiai katasztrófáról. Tehát a kongresszuson hallott dolgok téged sem érhettek meglepetésként. Mégis, azt gondoltad, hogy több szó esik a kultúráról? — Teljesen nyitottan, előkészületlenül mentem a kongresszusra. Persze információim nekem is voltak, én is láttam az általad említett filmet. Tudtunk mi sok mindent, mégis döbbenetes volt hiteles fórumon hallani ezekről a dolgokról. Életem egyik legmegrázóbb élménye volt, s hadd tegyem hozzá nem csupán azért, mert rokonainkról, nyelvrokonainkról volt szó. Ha például egy Szomáliái filmtudósítást látok, általában elsírom magam, mert szörnyű látni az emberi szenvedést, szörnyű látni, amikor nem kellene, hogy így legyen. Mégis így van, mert a többség, a hatalom — amely azt hiszi, hogy mindenható és senkinek nem tartozik elszámolni — ilyen dolgokat művel kisebbségi csoportokkal, népekkel, elűzi őket ősi földjükről, ahol — a történelemből és nyelvtudományból tudjuk — kétezerötszáz, háromezer éve élnek. Rettenetes. S itt azért is kellene megálljt parancsolni ezeknek a hatalmaknak, mert aki ilyen galádságra képes, mást is megtesz. Tudjuk a történelemből, mire képes egy gálád hatalom a saját népével szemben is. A demokrácia nem osztható, nem bontható le a kisebbség vagy a többség demokráciájára, ha ez így működik, ott általában mindig baj van a demokráciával. — A történelem során sokszor a nagy népek is ugyanúgy szenvedtek és szenvednek akár a kis népek, de a nagy népek szenvedése a nemzet szempontjából jobban kiheverhető, s talán a végkifejletet illetően nem annyira tragikus, bár az egyén szempontjából majdnem mindegy, kis vagy nagy nép fia az ember, ha már szenvedésre kárhoztatják... — így van, csak itt a dolgot még az is színezi, hogy a többségi hivatalnokok, az ottani "csinovnyikok" és bürokraták azok, akik őket még külön is gyötrik és kirekesztik a saját életüket, sorsukat érintő döntésekből. Javaslataikat, kérelmüket cinikusan elhárítják, általában szóra sem méltatják a véleményüket. Nem vonják be őket a hatatom gyakorlásába a saját földjükön. Mindenütt oroszok ülnek. Az Orosz Föderáció parlamentjében — amely éppen azokban a napokban veszekedett, sőt, verekedett — mindössze huszonhárom finnugor küldött található. Ők persze lobbyznak, és mindent elkövetnek, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyek például — és ez náluk kulcskérdés — a földjükről kitermelt javak egy méltányos részét visszajuttatják a helyi költségvetésbe. Azt remélik, hogy a szovjetektől örökölt orosz alkotmányt módosítják és új törvényeket hoznak, amelyek az ő számukra is új lehetőségeket teremtenek. — Ezek szerint a nyelvészek, íróemberek is ilyesmiről beszéltek a kongresszuson... — Természetesen, hiszen ugyanúgy, mint nálunk, vagy mondjuk Romániában, ki a csuda vállalja fel ezt az egész feladatkört, ha nem az írók és egyebek, akik ezeknek a népeknek szinte egyetlen értelmiségi rétegét alkotják, és akik ott ugyanúgy mindenesei a nemzetnek vagy a nemzetiségnek, mint nálunk. — Beszélgetésünk elején, amikor szubjektív benyomásaidról faggattalak, a kis népek sorsát "illusztrálandó" néhány mondatban, megemlítettem, hogy Fábri Zoltán Magyarok című filmjében az egyik főszereplő lázálmában az elveszett magyarokat keresve egy öregemberre akad, aki azt mondja neki, hasztalan keresi őket, mert ő az utolsó magyar... A kongresszuson jelen voltak a képviselői olyan finnugor népeknek, nemzeteknek is, akik néhány ezren, esetleg néhány százan vannak csupán. Az ember beleborzong, pedig a magyar ezek között óriás nemzetnek tűnt fel... — Igen. Az első reakciód; hogy megborzongsz. Sokszor volt úgy, hogy borzongtam, szakadt rólam a veríték, és ömlött a könnyem. Bevallom férfia-' san... Egyébként ha Szomáliából vagy Etiópiából haltok szörnyű híreket, ugyanúgy megborzongok, pedig azoknak a népeknek még rokona, nyelvrokona sem vagyok... "csak" testvére, embertestvére. Minden ember nyomorúsága megráz. Itt azonban mégis van egy körülmény, éppen a rokonság. Látva ezekriek az embereknek az < elesettségét, hallva jajkiáltásukat, és B tudva, hogy rajtuk még soha senkinek í nem jutott eszébe segíteni, az ember ^ készen áll, hogy lehetősége szerint £ segítsen... Visszakanyarodva a kérdés- < hez... A kongresszuson ott voltak az egészen pici nemzetek képviselői is. ^ Tizenötezer, húszezer, négyezer, két-"° ezer, ötszáz lelket számláló nemzetek... £ és Sztálin szétszórta őket. Őrület. Tudod, hallgatva ezeket a dolgokat azt mondtam magamban, hogy az életben többet egyetlen panaszszó el nem hagyja a számat a mi szlovákiai magyar helyzetünkkel és kétségtelenül meglévő 2 A HÉT
