A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-23 / 52. szám
HÍRMONDÓ Két fotókiállítás margójára Prikler László felvétele "A fényképészet hónapja" megnyitóján készült Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy egy fénykép csak akkor lehet művészi, ha megszűnik fénykép lenni, ha elmosódnak rajta az arcok, a tájak, a határozott körvonalak, s ha rá szeretnénk jönni, mit is ábrázol, először el kell olvasnunk a címét, noha egyáltalán nem biztos, hogy a cím ismeretében majd bármire is ráeszmélünk. Ha jól tudom, a különféle képzőművészeti "izmusok" létrejöttének annak idején az volt az egyik fő oka, hogy élethűségben már nem tudtak lépést tartani az egyre tökéletesebb gépekkel, objektívokkal dolgozó fényképészettel, megpróbálták hát elhatárolni magukat tőle, hogy továbbra is "önmaguk", egy sajátos, semmivel sem pótolható művészeti ág lehessenek. A fotóművészek azonban — úgy látszik — ezt egyáltalán nem tudatosítják, s ahelyett, hogy saját "nyelvüket", kifejezési eszközeiket tökéletesítenék, valósággal üldözőbe vették — utánozni kezdték — az "izmusokba" menekülő képzőművészeket, s napjainkban már a "nonfiguratívok" sem érezhetik magukat biztonságban tőlük: a fotó úgy akar művészetté válni, hogy feladja önmagát, megszűnik fotó lenni. A Szlovák Nemzeti Galériában "A Herwig Kempinger: Cím nélkül (fotó) fényképészet hónapja" alkalmából megrendezett két fotókiállítás legalábbis erről tanúskodik. Hazai fotósaink művein nem konkrét arcokat, tájakat, tárgyakat, felismerhető kontúrokat láttunk, hanem valamivéle fény—árnyék játékot, méghozzá kivétel nélkül: hogy több különböző szerző műveiről van szó, arra csak az jöhetett rá, aki a képaláírásokat is elolvasta. A világ fotóművészeinek alkotásaiból rendezett kiállítás ennél természetesen változatosabb volt, a kortárs képzőművészet "üldözőbe vétele" azonban sajnos itt is megnyilvánult. A kiállító művészek közül talán csak a düsseldorfi Bernd és Hilla Becher dolgoznak a fényképészet sajátos eszközeivel, nekik persze bevallott céljuk, hogy dokumentumokat készítsenek és hagyjanak az utókorra arról, ami ma még létezik ugyan, de már eltűnőben van. Ha fotóművészeink nem akarnának mindenáron művészek lenni, hanem valamely hasonló célt tűznének maguk elé, talán sikerülne többé-kevésbé hű képet "összehozniuk" civilizációnkról, s önmagukat — a maguk sajátos művészetét — sem kellene feladniuk. Varga Erzsébet A Roma Kultúra Napjai A Szlovák Köztársaság Művelődésügyi Minisztériuma és a szlovákiai roma kulturális szövetségek 1992. november 6—7-én Pozsonyban megrendezték a Roma Kultúra Napjait. A roma dal- és táncegyütteseknek tulajdonképpen ez volt az első "hivatalos" szlovákiai seregszemléje, amelyre magától értetődően a legjobb együttesek kaptak meghívást. így a klenoveci Upre Roma, a zamutovi Khale Jakha, hlinnéi Dzsav Adarik, sninai Bachtale Roma, a cinobaňai és detvai Roma, a poprádi Csercheny és a garamszentkeresztesi Pame Gádoré. Az együttesek — néhány közülük már-már eléri a professzionális népművészeti együttes színvonalát — valóban érdekes és sokrétű műsort mutattak be. Ugyancsak sajátos programmal mutatkozott be a Khali Jagh, a magyarországi roma vendégegyüttes, amelynek fellépését a nagyszámú közönség ismételten kitörő viharos tapssal jutalmazta. A seregszemlén megmutatkozott, hogy a roma kulturális szövetségek nagy súlyt fektetnek a hagyományok, a roma népművészet ápolására. (Pl Fotó: Gyökeres 8 A HÉT
