A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-23 / 52. szám
HÍRMONDÓ Jöttek, SZÚRtak, győztek... Jöttek hazai magyar kultúréletünk fürge lábú aktorjai és pennamártogatói november 29-én a Csallóközaranyoson megrendezett nemzetközi kispályás focitomára, hogy vérbeli amatőrökként egy kis kuriózummal szolgáljanak az "ATTI CUP ’92" közönségének. SZÜRtak, azaz színész-újságíró-rangadóztak felváltva tizenhármán Thália szentélyéből (D. Németh István — csapatkapitány, Lengyel Sándor, Madarász Ferenc, Bajcsy Lajos, Pőthe István, Holocsy István, Varga Tibor, Tóth Gábor, Veress István, Cabai Gábor, Lukács Ferenc, Ferenc Bálint és Reiter Zoltán) és nyolcán a Press-centrumból (Batta György — csapatkapitány, Pálfi Ferenc — Rádió, Tomi Vince — Új Szó, Nagy László, Gergely Bálint — fotóriporterek, Koller Rudolf — Új Szó, Bendó Zsolt — Hajrá, D. Tok Ernő — Új Szó) ötven percen keresztül. Olykor-olykor kicsinek bizonyult a pálya és alacsonynak a kapu, vészhelyzetekben is csatárnak szegődtek a hátvédek (a kapusok "örömére"), de legalább A "Jókai Oroszlánok” a meccs előtt — sajnos, tizenhármán...! hosszú idő után végre ismét megmérkőztek egymással. A meccs eredményét még a Thália szekerére útközben felkapaszkodott Heti Ifts benei nagy sámán sem tudta megjósolni, csupán tippelgetett. Összehasonlítgatta a rendszeresen focizó tollnokok és a próbákon, illetve díszletcipelésben edződött színész-technikus-gárda kondiját, majd kijelentette: Győzzön a jobbik! Végül 4:3-ra győztek az újságírók, így az Atti Kft. vándorserlegét elorozták a "Jókai Oroszlánoktól". Az Oroszlánok góllövője Pőthe István (1) és Tóth Gábor (2) volt. (Az utóbb említett "stúdiós titán" remélhetőleg a "Kaviár és lencsében" is hasonlóképpen bizonyít majd.) A győztes csapat góljait D. Tok Ernő (2) (talán a mezén tündöklő "Galán-tojás" is besegített..,), Koller Rudolf (1) és Bendó Zsolt (1) szerezte. Külön elismerés illeti a két kapust: Pálfi Ferencet és D. Németh Istvánt, akit azóta csak MARCI(házi)csodakapusként emlegetnek. Bár az aranyosi verebek azt csiripelték, hogy a sajtó-kapuba inkább Dusza István színikritikust kellett volna beállítani, hogy a színészek végre viszonozhassák ennek a súlyos egyéniségnek az egyes kritikáiból feléjük jövő lövéseket... Mindenesetre mindnyájan örülhetnénk, ha a jövőben a SZÚRon tapasztalt víg kedéllyel és ügyességgel tudnánk kivédeni a csehszlovákiai magyar kultúra "hálójára" mért esetleges gólokat is! Mi-kó Fotó: a szerző Erzsi néni 80 éves Aligha akad sok olyan magyar iskola Szlovákiában, ahol ne működne egyetlen tanítványa sem, ahol ne ismernék. Igen, Zsakay Erzsi néniről van szó, a csupa szív, mindig vidám zenepedagógusról. Kortársai, kollégái száma bizony már jócskán megfogyatkozott, tanítványai száma viszont óriási, jóllehet első diákjai már szintén átlépték a nyugdíj küszöbét. Zsakay Erzsébet 1912. november 30-án született Eperjesen (édesanyja Sóvárról származott). A család hamarosan átköltözött Pozsonyba, Erzsi néni itt járt elemibe, polgáriba, itt végezte el a magyar tanítóképzőt is. 1931 szeptemberében kezdte mint segédtanító a Notre Dame róm. katolikus leányiskolában fél évszázadnyi időt meghaladó pedagógiai tevékenységét. Minden iskolatípuson tanított, elemiben Megyercsen, Alsó Kálosán, majd Szegeden megszerezve az ének—zene szakos diplomát, 1941-ben kinevezték a zselizi állami magyar polgári iskolába. A nagy lelkesedéssel oktató fiatal magyar pedagógus életútjára is rányomta bélyegét a háború utáni jogfosztás: 1945-ben elbocsátották, csak egy év múlva kapott kivételesen engedélyt a tanításra: Veiké Rovnén, tiszta szlovák vidéken, természetesen szlovák iskolában. Erzsi nénire jellemző, hogy itt is megszerették, és senkinek nem sértette a fülét magyaros akcentusa, kezdetben hiányos nyelvtudása, mert megérezték benne a jóságot. Mennyi történetet mesélt nagy kacagások közepette ezekről az évekről! Alig akarták elengedni, amikor 1950 után egymás után nyíltak a magyar iskolák, de édesanyjával, húgával visszajött. Bős és Dunaszerdahely után Ipolyság következett, s mert szükség volt rá, levelező hallgatóként középiskolai diplomát is szerzett zene és zongora szakon. Életének új szakasza kezdődött, amikor a hazai magyar pedagógusképzés színhelye Nyitra lett. 1960-tól Kopasz Elemérrel és Erdős Dezsővel a zenei nevelés tanszék adjunktusaként teljes szívvel igyekezett átadni addigi módszertani tapasztalatait, tudását, átérezve: leendő tanítókat tanítani nagy és megtisztelő feladat. Nemcsak zeneelméletet, történetet, zongorát, szakmódszertant tanított, gyakorlatot vezetett, hanem végtelen türelemmel, anyáskodó szeretettel kristálytiszta humánumra is nevelt. Nem adta fel a harcot reménytelennek látszó esetekben sem, hiszen a sokféle készséget igénylő alsó tagozatos képzésben nem mindig egyforma szintű zenei adottságú fiatalokkal találkozott. Arra is talált időt, hogy gazdag tapasztalatait tankönyvekben, módszertani kézikönyvekben közreadja. Már nyugdíjas, amikor kedves (s azóta sajnos elhunyt) tanítványával, Ürge Máriával együtt megírta a zenei nevelés tankönyvét a 7. és 8. osztályosok számára. Kollégái, sok-sok tanítványa nevében köszöntjük, és köszönjük, hogy tanúi lehettünk egy végtelenül becsületes, az élet megpróbáltatásait nagyszerűen elviselő, mindig derűt és szeretetet árasztó pedagógus életének. Még nagyon-nagyon sokáig szeretnénk hallani tiszta csengésű nevetését, és kívánjuk, hogy jó egészségben, még hosszú ideig találjon örömet a zenében és neveltjeiben. Szeberényi Z. Judit Szakáll Katalin ________ A HÉT 9
