A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-18 / 51. szám
OTTJÁRTUNK Az utolsó népi vadászatok? Hajtók és vadászok Vadászavatás Télen a hajnali első kakaskukorékolástól kiugrik a fiatal vadász a meleg ágyából, mert fűti az izgalom a vadászat előtt. Első útja nyomban az ablakhoz vezet, kikémlel, hogy megtekintse az időt, és aszerint választ öltözéket. Különösen a lábbeli a fontos, mert a latyakos vagy tapadós sarat gumicsizmával Illik taposni, ám a kőkeményre fagyott szántásban a jó, bőrtalpú bakancs a módi. Túl melegen sem ajánlatos öltözködni, mert akkor izzad és nehezen mozog az ember... Kint még setét van, de fokozatosan dereng a hajnal. Igyekezni kell, mert hétre szól a gyülekező, amiről nem illik lekésni. Fiatal vadászunk zsemlye színű magyar vizslája türelmetlenül toporzókol a kutyaól körül. A reggelijét meg sem szagolja. így van ez vizsláéknál a vadászat előtti hajnalon, csak a vadászatra összpontosul a figyelem és minden idegszál, ősi ösztön. Szinte a reggeli harangszó dallamára nyílik az ajtó, és végre megjelenik a kackiás bajszú gazdi, a család búcsút int az ablakból, a n'agyobbacska legényke pityereg, mert ő is a vadászatra szeretett volna menni. De arra még várni kell... A gyülekező színhelyén már kocsik sorakoznak a folyócska sáncának tövében. Az előbb érkezettek kézfogással üdvözlik az érkezőket, aztán néhány perccel hót után glódába sorakoznak, úgy mint katonáóknál, megkezdődik az eligazítás. "Csak fácánra és ragadozókra vadászunk, természetesen rókára isi" — fejezi be mondandóját a vadgazda, a vadászmester. Aztán az elnök szól társaihoz, majd útjára bocsátja az embereket, de hangsúlyozza a biztonságot, végül imigyen búcsúzik: — Adjon isten jó vadászatot! A teríték — Részünk legyen benne! — fogadják meglepődve az idősebbek, mert igencsak régen volt, amikor így köszöntek; a régi vadászregula szerint. A társaság két csoportra oszlódik, mert a csalitosokat, bozótosokat és a folyó fölé hajló füzeseket nehéz lenne együtt levadászni. Csak zavarná egymást a sok vadász, nincs rosszabb a túlzsúfolt hajtásnál. Majd a kiserdő alatt találkoznak... Az erdőnél tervszerűen történik minden. Nagy "U" alakban közrefogják az erdőt, és a vadászmester vezényszavára beindul a gépezet. Már az első lépések után itt-ott ropognak a fegyverek, ámbár az öreg vadászok sejtik, hogy a "toronykakasokra" feleslegesen tüzelnek a fiatalok. A kutyák is keményen dolgoznak, négy van belőlük, kettő tapasztaltabb, kettő viszont most tanulja a vadászat igazi mesterségét. Valaki — már az erdőcske vége felé — hangosan kiált: — Róka, róka! — visszhangozza az erdő is, de társai továbbadják. Csak a végén tudják meg, hogy egyik társuk a "fácántolvajt" elhibázta, azaz gyönge, "madársörét" volt a puskájában. Sajnálják a hoppon maradt vadászt, de a csillogó, aggatékon lógó fácánok (a részeredmény) a hanyatló vadászati viszonyok között megvigasztalják a vadászszíveket. Rövid pihenőt tartanak, elemózsia kerül elő a táskákból, kések csillognak a napsütésben, mindenki örül a gyönyörű novemberi időnek. Ám a gyaloglás nagyobbik része még hátra van, és amikor már befejezték az elemózsiázást, a vadászmester újra két csoportra osztja a társaságot, most a folyó baloldalán folytatják a vadűzést. A vadászat befejezését, a vadnak való végtisztesség adását, a terítéknél való gyülekezést a szőlőhegy alján beszélték meg. A terítéknél még hátra volt egy örömünnep, a vadászavatás, amelynek fiatal vadászunk, Gyuri volt az áldozata, illetve ünnepelje. A "zöldfülű" vadász — kinek férfi rokonsága szegről-végről nimród — állta az "elfenekelóst", a "keresztapa" sem volt kíméletes, hiszen három csapással illette újdonsült keresztfiát, mondván: "A jövőben ne csak lőj, hanem láss is!" Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a vadászat örömeit nem a teríték nagyságával kell mérni, hanem az ínséges vadászidőkben is találhatunk vadászörömöt... A délutáni "fehér asztalnál" azonban átsuhant a bizonytalanság szele, ami a várható új vadászati törvényeket illeti. A társaságban olyan érzés alakult ki, hogy az utolsó népi vadászatokat éljük, amikor nem tisztázott a mezőgazdaság sorsa, és bizony a vadászat, a vadállomány mindig is a mezőgazdaság függvénye volt. Ámde a jövőre nézve, egy pillanatig sem szabad megtorpanni, a vadat továbbra is védeni, óvni és különösen a téli időszakban, etetni kell. MOTESIKY ÁRPÁD 12 A HÉT
