A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-18 / 51. szám
HÍRMONDÓ NEMES KALAND (IV. Akvareli Triennilé) Gyönyörű, igazi művészi élményt nyújtó hangverseny vezette be november 21-én Losoncon, a Nógrádi Galériában a IV. Akvareli Triennálét. A kassai születésű, magyarul jól tudó Mikulás Doboš, a prágai Állami Opera tagja, Händel, Huszka, Cikker, TomáSek és Schneider-Tmavský dalokat énekelt, zongorán Darina Turňová kísérte. A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a produkciót. Szabóné Dr. Haltenberger Kinga, a losonci Nógrádi Galéria igazgatója megnyitójában elmondta, az Akvareli Triennálé népszerűsége egyre nő. Megállapítható ez abból is, hogy háromévenként emelkedik azon képzőművészek száma, akik műveikkel jelentkeznek. Köszönhető ez annak, hogy e rangos szemle már a kezdete óta (1981) mellőzte a politikumot, és egyedül csak a művészi szempontokat vette figyelembe. Az idén 92 cseh és szlovák alkotó nevezett be az Akvareli Triennáléra. Az öttagú zsűri (Zuzana Banková, Štefan Balázs, Milan Sokol, Marián Vida és Szabóné Haltenberger Kinga) Szabóné Dr. Haltenberber Kinga megnyitja a IV. Akvareli Triennálét ezért kénytelen volt alapos válogatást végezni, hiszen a galéria helyiséggondokkal küzd — valamennyi művet képtelen volna közszemlére bocsátani. A 92 művészből végül 66-an mutatkozhattak be a nagyközönségnek. Főleg azok állíthattak ki, akik valami újat, előremutatót, haladót (a szó jó értelmében!) voltak képesek alkotni. A rendezők "nemes kalandnak" titulálták a IV. Akvareli Triennálét, mely ettől az évfolyamától alapszabályzatot változtatott: versenyjellegét felfüggesztették. Vitatkozni a lépés helyességéről persze lehetne! A képzőművészet kedvelői a zsánerek sokaságával találkozhattak a kiállítótermekben. Válogatás ide, vagy oda, én a kísérletezés mellett bizony egyes alkotók igénytelenségébe is belebotlottam! Igaz, csak elvétve! Szerencsére a megszenvedett művek voltak túlsúlyban. Nem célom itt a 66 művész nevét felsorolni, sem valamiféle rangsort állítani, legfeljebb el- z mondhatom, kik voltak rám aS legnagyobb hatással... Nekem főleg Janiga Józsefe (Mezei út), Marián Vida (A táj £ szépsége), Vladimír Luknár1 (Tornyok), Jozef Langer (Ta-2 vasz), Rudolf A. Zörner (Objek- 2 tűm), Pavol Muška (Szimmetria), Ladislav Perutka (Bölcsek köve), Peter Rónai (Art vizek), Zdenek Prokop (Víz, Tűz, Levegő), Vladimír Jandejsek (Jojózó, Vak férfi), Jaak Adamson (Térség), Mana Horníková (Hipnotikus álom), Jifina Rubínová (Csírázás) művei tetszettek, de sokan álltak meg Vlasta Matúšková élénk színekkel életre keltett, roppant dekoratív lakéi és pillangói előtt. A kiállítást megtisztelte jelenlétével a Magyar Akvarellisták Társaságának küldöttsége is. A losonci Nógrádi Galéria azon dolgozik, hogy a három év múlva sorra kerülő Akvareli Triennálé ötödik fejezete már nemzetközi legyen. Természetesen — a mai világban! — jóformán egyetlen kulturális akció sem lehet meg szponzor nélkül. Ez alól a IV. Akvareli Triennálé sem volt kivétel (hiszen csak az ízléses — háromnyelvű — katalógus előállítása 160 ezer koronába került!), melyet a D-Bútorbolt, azaz Kvetoslava Dedinská mérnöknő támogatott igen tiszteletreméltó összeggel. A nagyszabású, elárusítással egybekötött akvarell-kiállítás — tekintettel a széles érdeklődésre — egészen 1993. január 30-ig várja a látogatókat. ARDAMICA FERENC VISSZHANG Bevallom őszintén, sokáig gondolkodtunk azon, reagáljunk-e egyáltalán Miskó Ildikó “MISZtifikáció nélkül egy közgyűlésről’ című cikkére. Mint ahogy azt sem értettük igazán, miért éppen az A HÉT hasábjain kell, hogy megjelenjen egy ilyen írás. Persze, itt nem az A HÉT illetékességét kérdőjelezzük meg, hanem az olvasók beavatatlanságát. Hiszen az, aki a problémát nem ismeri, értetlenül áll, illetve ül e sorok, és a már említett cikk sorai előtt. Szerintem Miskó Ildikónak joga volt leírni a közgyűlésen látottakat, és mert senki sem kérdőjelezte meg ezt a jogát, nem értjük, hogy miért védekezik. És főleg, hogy miért védekezik támadással. Mivel a fent említett újságíró csupán a saját igenis elfogult véleményét írta le (alá tudjuk támasztani), tehát kezdeném én is a személyemet érintő kérdésekkel. Elsősorban: Nem állítom, hogy elfogulatlan vagyok, mivel ezt ma már meg sem tehetem, hiszen a MISZ OE-n belül a sajtótitkári funkciót vállaltam el, s mint ilyennek, kutya kötelességem “futtatni“ a MISZt. Mindazonáltal mégiscsak elfogulatlan voltam, hiszen leendő team-társaimat jóval a közgyűlés előtt faggattam, amikor még az sem volt biztos, hogy egyáltalán sor kerül-e a javaslat megtételére. Kérdéseim viszont annyira általánosak voltak (bármikor visszahallgatható az említett riport), hogy a felvetett kérdést az újságírói etikáról egyszerűen nevetségesnek tartom. Azt hiszem, ebben az esetben nem az én személyem a fontos, ezért inkább a többi kérdésre térnék rá. A MISZ IV. országos közgyűlésén 34 helyi csoportból 19 képviseltette magát. Ami nem sok, de nem is kevés, ha azt vesszük, hogy már a közgyűlés előtt kézhez kapták a helyi csoportok a fenti cikk írójának levelét, amelyet szintén sikerült megszereznünk, s amelynek az olvasottak alapján egyetlen célja volt: lazítani a meglévő elnökség, pontosabban annak néhány tagja ellen, valamint (alkalmazottként) megkérdőjelezni a megválasztott elnökségi tag, aki egyben kinevezett Kl-vezető — fizetését. Valóban jól voltak időzítve azok a bombák is (ne taglaljuk, hogy ki állította be az óramű szerkezetét), amelyek robbantak a közgyűlésen. A cikk további állításait érintve: Az OE további 5 tagja nem itt, ezen a közgyűlésen mondott le, megtagadva az együttműködést a főasztallal, hanem az utolsó elnökségi ülésen, amely kb. egy hónappal az ominózus közgyűlés előtt találkozott. Persze, jobban hangzik, ha e sajnálatra méltó esemény is ilyen fényben van feltüntetve. Nem beszélve arról, hogy az elnökségnek erre nem lett volna joga, "veszem a kalapom’ címszó alatt, hiszen nekik kellett felelniük a csoportok és a vezetőség munkájáért két közgyűlés között. Tanuljuk még csupán a demokráciát, magasabb fórumokon is követnek el bakikat, ezért ne is vessünk követ a tudatlanokra. Továbbá: Az a tervezet, amelyet Mlinkovics Róbert és Hamerlik Richárd nyújtottak be, csak azok után hangzott el, hogy a jelenlévők közül senki sem állt fel konstruktív javaslattal, senki sem vállalta el a szövetség elnökségében végzendő munkát. Ebből kifolyólag veszélybe került a Magyar Ifjúsági Szövetség létezése. Az a kikötés, amelyet a tervezet benyújtói szögeztek le, abból az egyszerű okból kifolyólag volt szükséges, mert rá kellett jönniük az elnökség dolgozni akaró tagjainak, hogy érdemleges munkát csak jó összhangban és megértésben lehet és kell csinálni. Amíg a MISZ energiája abban merült ki, hogy 2 személy vitájának legyen a közege, megkérdőjelezve ezzel egy egész ország ifjúsági szövetségének létjogosultságát, semmiképpen sem tudott fő feladatára, a fiatalok problémáinak és érdekeinek képviseletére összpontosítani. Belemerülhetnénk részletesebben is az említett írásba, de úgy érzem, hogy az A HÉT olvasóinak népes táborát csak még mélyebben belevinnénk e személyeskedő szövevénybe. Ahhoz, hogy minden kérdésben az olvasók tisztánlátását tartsuk szem előtt, azt hiszem, kevés lenne az A HÉT egész terjedelme. Mindazonáltal állunk elébe mindennemű kérdésnek és hozzászólásnak. De ettől kíméljük meg a tisztelt olvasót! N. Kákarov Szilvia, a MISZ OE sajtótitkára A HÉT 9
