A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-18 / 51. szám
Tudomány es szolgalat Arcképvázlat dr. Kiss László körzeti orvosról Dr. Kiss László 1990 elejétől Csilizradvány körzeti orvosa, korábban az ipolysági kórház belgyógyászatán dolgozott. Családjával egy szépen berendezett szolgálati lakásban él a körzeti rendelő szomszédságában. Szinte minden percét az orvostudomány köti le: napközben gyógyít (sőt, gyakran éjszaka is, amikor Nagymegyeren ügyel), szabadidejében pedig a Felvidék magyar vonatkozású orvostörténeti emlékeit kutatja. Rendszeresen publikál a hazai és a külföldi folyóiratokban, s lapunknak immár négy esztendeje állandó külső munkatársa. Számos olvasónk kérését is teljesítjük most, amikor bemutatjuk őt. — Milyen érzés ma, ebben a változó világban egy közel kétezer lakosú faluban orvosnak lenni? Hogy látod, hogyan élik meg az emberek ezt az átalakulást? — Mivel korábban egy kisvárosban tevékenykedtem, van összehasonlítási alapom. A falusi emberek sokkal őszintébbek, és más a kapcsolatuk az orvosukkal. Nemigen tapasztaltam, hogy — divatos kifejezéssel élve — át akarnának verni. Ha egy falusi ember eljön az orvoshoz, akkor rendszerint komoly oka van rá. A városi emberek között gyakran előfordult, hogy tulajdonképpen nem is a betegség hozta őket hozzám, hanem egyéb oka volt a látogatásuknak. Ami a kérdésed második részét illeti, nos én úgy látom, hogy a falusi emberek, de mondhatnám azt is, hogy a szlovákiai magyarok valamennyien félnek a jövőtől. Vegyük csak az egészségügyet. Még a legilletékesebbek sem tudják igazán, hogyan is alakulnak a dolgok január 1 -je után. Van egy bűvös szó, a betegbiztosító. Az majd megoldja a gondokat. De a lényege még eléggé ködös. Szinte érzem a bizonytalanságot a betegek tekintetében és a hozzám intézett kérdéseikben. Doktor úr, ugye most még ingyen írja fel a gyógyszereket? Ugye jövőre még ingyen mehetünk fürdőbe, operációra? Igyekszem optimistán válaszolni és lehetőleg mindenkit megnyugtatni. Persze ez egyre nehezebb, mert minél jobban közeledik az 1_993-as esztendő, annál nagyobb a félsz. Őszintén remélem, hogy az egészségügy sorsa jóra fordul. — Móra Ferenc és más magyar írók műveiből tudjuk, milyen volt egykor a falusi emberek és a doktor bácsi között a kapcsolat. A több mint negyven évig tartó diktatúra után mostanában mintha viszszatérnének azok a régi idők, ismét a kapitalizmus van elterjedőben errefelé. Ez korántsem csak előnyökkel jár, noha sokan csak az említett rendszer napos oldalát hajlandók észrevenni, és nem látják az árnyoldalait Korábban azt is megszoktuk, hogy a körzeti orvos többnyire csak adminisztrál, ha a betegség komolyabb volt, akkor a kezelést a városi kórház specialistáira bízta. Ma mintha kevesebb pénz jutna az egészségügyre, s a körzeti orvos szerepe ezáltal jelentősen megnő... — Azt hiszem végig kell gondolni, miért volt rákényszerítve a körzeti orvos a diszpécseri, forgalomirányítói szerepre. Például eljött hozzám egy beteg, akinél egy ritka bőrbetegséget diagnosztizáltam. Éppenséggel meg tudtam volna gyógyítani én is, de a szükséges gyógyszert nem írhattam fel neki, mert ahhoz csak a bőrgyógyásznak volt joga. így aztán a kollégák fokozatosan elveszítették az érdeklődésüket azon betegségek iránt, amelyekről tudták, hogy úgysem kezelhetik. Nos ennek kellene megszűnie a jövőben. A körzeti orvos valóban csak indokolt esetben küldje a beteget specialistához. Sajnos a széles körű betegellátáshoz faluhelyen rga még nincsenek meg a kellő feltételek. A körzeti orvosnak szüksége lenne néhány olyan ügyes berendezésre, amellyel a legfontosabb dolgokat meg tudná állapítani: a vérképet, a vércukor szintjét, a vese- és a májműködés mutatóit. Legyen neki EKG-ja, ha szívbetegségre gyanakszik. Szóval legyen meg minden alapvető műszere, felszerelése. A betegek többsége szívesebben gyógykezelteti magát otthon, megszokott környezetében, mint a kórházban. Tulajdonképpen arról van szó, hogy legyünk házi orvosok. Ez azt jelenti, hogy egy család egészségügyi helyzetéről ugyanannak az orvosnak legyen áttekintése. Az előző rendszerben gyakran előfordult, hogy a család minden tagja más orvoshoz járt vizsgálatra. Ezek az orvosok nem is mindig ismerték egymást és páciensük hozzátartozóit sem. Pedig bizonyos betegségek kialakulásában fontos szerepet játszhatnak a genetikai tényezők vagy esetleg a családi környezet is. Ha nem ismerjük fel ezeket az összefüggéseket, eredménytelen maradhat a kezelés. Úgy vélem, az egész családdal törődő, nemcsak a betegségre, hanem a betegre összpontosító, az egész személyiségre irányuló szemléletmódnak kellene érvényesülnie a gyógyításban. — Úgy látom, az utóbbi időben mintha háttérbe szorult volna az egészségügyi felvilágosítás és ismeretterjesztés. Ugyanakkor terjedőben van egy egészségtelen tendencia: a lapok szenzációt szimatolva nagy teret adnak az alternatív medicinának, a természetgyógyászatnak. A kűlönbözó kétes értékű gyógymódokat még komoly lapokban is ajánigatják a rászorulóknak, és akarva-akaratian félrevezetik a jóhiszemű embereket Véleményed szerint hogyan lehetne meggátolni a szélhámosok és a felelőtlen elemek garázdálkodását? — Nehéz kérdés, mert több vetülete is van. Először is nem a körzeti orvoson múlik ennek a jogi szabályozása. Orvos csak az lehet, aki orvosi egyetemet végzett, és orvosi diplomája van. Ha az orvosi kamara valóban az lesz, aminek lennie kell, akkor minden bizonnyal kiterjeszti a figyelmét és működését erre a területre is. A természetgyógyászok esetében nincs megoldva a képzés problémája, s az sincs jogilag tisztázva, ki lehet természetgyógyász. Szeretném megjegyezni, hogy az orvosok többsége nincs eleve a természet-gyógyászok ellen, vagyis ha valakinek nincs orvosi diplomája, az még nem jelenti azt, hogy alkalmatlan is a gyógyításra. Arról van szó, hogy végre rendet kellene teremteni ezen a területen, tehát természetgyógyászattal vagy alternatív medicinával csakis az foglalkozhasson, akinek megvan ehhez a szükséges képesítése. Az orvosok szerepét én abban látom, hogy felvilágosítsák a beteget, ha az tanácsért fordul hozzájuk egy-egy természetgyógyászati hirdetés kapcsán. Ha ezekkel az emberekkel őszintén elbeszélgetünk és megpróbálunk rájönni, mi az a motiváció, ami miatt természetgyógyászhoz fordulnának, rendszerint kiderül, nem is a testi állapotukkal függ össze a dolog, hanem olyan segítséget remélnek tőle, amelyet az orvostól nem kaptak meg. Ha az orvosnak sok a betege, sokkal kevesebb Ideje marad egy-egy páciensére, nem mindig tudja alaposabban kikérdezni, s nem figyel oda eléggé a beteg lelki problémáira. Előfordulhat, hogy a magas vérnyomás hátterében egy megoldatlan családi konfliktus, egy szipózó fiatal vagy egy részeges férj áll. Világos, hogy először ezt kell megoldani, mert a gyógyszerek nem sokat segíthetnek rajta. Jó lenne, ha az orvos a betegében ne csupán a betegséget látná, tehát egy tüdőgyulladásban nemcsak egy két lábon járó tüdőt, amelyben egy gyulladás van, hanem minden esetben az egész embert is, a maga testi, lelki és szociális problémáival egyetemben. Nem vitatom, hogy a természetgyógyász módszerei, például a fitoterápia vagy az akupunktúra is hozhat megkönnyebbülést, de nagyon őrülnék, ha a beteg ilyenkor is kikérné az orvosa tanácsát vagy a véleményét. így talán elkerülhető volna, hogy az ember egy sarlatán kezébe kerüljön. — Barátaid és ismerőseid tudják rólad, hogy az orvostörténet a hobbid. Hogyan 6 A HÉT
