A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-11 / 50. szám
Márciustól emelném a nyugdíjakat f i BESZÉLGETÉS HEL — Woleková asszony, Ön az előbbi kabinetben a munka- és szociális Ogyek minisztere volt. Odafigyelve utódjára, Oľga Keltošovára, melyik eljárásával ért egyet, s mit tenne másképp? — Programnyilatkozatával az új kormány a szociális biztosítás azon új rendszerét tette magáévá, melynek koncepciója két évvel ezelőtt lett kidolgozva, s melyhez fokozatosan fogadták el a szükséges törvényeket. Ez azt jelenti, hogy a csatlakozást üdvözöltem, bár, meg kell jegyeznem, hogy már a programnyilatkozatban voltak olyan kitételek, melyek nem illettek bele a fennemlített rendszerbe. Meggyőződésem, hogy ha ez a rendszer valóban életképes akar lenni, akkor ki kell magából vetnie azokat a szervetlen elemeket, amelyeket beleerőszakoltak, mert maga a rendszer nem tűri el ezek utólagos beépítését. — S ha ennek ellenére beépítik őket? — Nézze, minden lehetséges! ... Én elsősorban arra figyeltem, hogy a következő lépések mennyire lesznek összhangban a szociális biztosítás koncepciójával és a kormány programnyilatkozatával. — Mit állapított meg? — Azt, hogy a reszort nem tett semmit, ami ellentétben állna az eredeti koncepcióval. De mindeddig azért sem tett semmit, hogy az beteljesüljön! De ez nem Ofga Keltošová hibája, inkább Soboňa miniszter úré, aki egy teljesen új betegbiztosítási koncepcióval rukkolt elő, felborítva az előbbit. A másik problémát abban látom, hogy bár a DSZM arról győzködte a polgárokat, hogy kidolgozott egy új koncepciót, most, a megvalósítás szakaszában derül ki, hogy ezek csak elképzelések, melyek nem egészen konzisztensek... Egyes elképzelések, illetve ambíciók tehát ellenkeznek az eredeti rendszer ésszerűségével... Azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy a miniszter asszony kisajátítja a múltban hozott döntéseket. Persze, a polgárokat az már nem érdekli, ki és mikor hozta azokat... Az új vezetés működése jövőre lesz mérhető a teljes valójában, amikor már nem azokból a döntésekből fog táplálkozni, melyeket elődei hoztak, s amikor egyértelműen állást kell foglalnia, mit és hogyan akar. — Mire számíthat a lakosság? — A baj ott gyökerezik, hogy az egészségügy és a szociális szféra is eddig az állam gondja volt, szükségleteit az állami költségvetésből kapta. Sajnos, mindig a maradékot! Ha felmaradt valami NA WOLEKOVAVAL a költségvetésben, akkor javítottak a helyzetén, ha nem, akkor olyan szinten maradt, amilyenen volt» vagy amelyiken még úgy-ahogy tartani lehetett. Éppen a szociális biztosítás áltamtalanításával adódik a lehetőség magasabb színvonalra emelni azt. Sajnos, a Nemzeti Biztosító létesítéséről szóló döntéssel megint minden egy kalap alá kerül — és homályossá válik. Ez főleg a nyugdíjbiztosításnál nyilvánvaló, amelynek teljesen önállóan kellene működnie, mert csak úgy képes előre meghatározni, hogyan fogja emelni a nyugdijakat. Nem szabad, hogy bárki is beleszóljon, mert a beavatkozások felboríthatják a gazdálkodását. — Nem tűnt fel Önnek, hogy eddig állandóan arról folyt a vita, legyen-e Nemzeti Biztosító, és milyen legyen, de arról szó sem esett, sok-e, vagy kevés, amit a biztosítónak fizetnünk kell? — Dehogynem! Főleg a dolgok formális oldalával, a szervezési kérdésekkel foglalkoztak, nem a belső tartalommal. Miután az egészségügy megállapított bizonyos összeget vagy százalékot, melyet a bérünkből be kell fizetnünk a biztosítóba — most az jött ki, hogy a költségvetésük két és félszer nagyobb lesz, mint az ez évi!... Kérdem én, köteles vagyok-e én annyit fizetni? Valóban hatásosan fogja az egészségügy ezt a pénzt felhasználni? Ilyen rövid idő alatt?! Nem volna ésszerűbb a befizetendő összeget apránként emelni? Egyáltalán: mit kapok érte?!... A vitában ezekkel a kérdésekkel nem foglalkoznak! A háromoldalú tárgyalásokon arról alkudoznak, mennyit fizessen a dolgozó, s mennyit a munkáltató... Ám az a kérdés föl sem merül, valóban ilyen magas összeget — mint amennyi a javaslat — kell fizetnünk? Most, amikor a kezdet kezdetén tartunk, aprólékos elemzésnek kellene alávetni a gazdasági számításokat és ki kéne mondani: a két és félszeresen magasabb költségvetésből milyen szolgáltatásokat várhatunk el az egészségügytől?! Sajnos, erről egyik benyújtott törvénytervezet sem rendelkezik. Garanciák sehol, mindent a biztosító önkényére bíznak! — Hogyan látja az állami szociális támogatás kérdését? — Itt még korai lenne értékelni. Minden attól függ, hogyan alakul a költségvetés... Úgy volt, hogy lesz egy gyermeksegélyrendezés, egyelőre még nem az a nagy, amelyik figyelembe venné a család anyagi helyzetét, de egy kisebb, amelyik már az új modellhez közelítene. — Átalányos vagy nem átalányos rendezésre gondol? — Egyelőre átalányosra. De nem az eddigi rendszer szerint... Itt már figyelembe vennék a gyermek korát, tehát a család költségeit, melyek a gyermek korával arányosan növekednek! Persze, amíg a költségvetés összeállítása folyik, nem tudni semmi biztosat... Azt sem, marad-e az állami kiegyenlítő juttatás, vagy sem... Kár volna elhallgatni, hogy épp itt volt a föderáció előnye az önálló köztársaságok előtt! ' — Térjünk vissza a nyugdijakhoz... — Ami a nyugdíjakat illeti, szövetségi szinten még a nyáron elkészült a nyugdíjak emeléséről intézkedő törvénytervezet. Ha pedig elkészült, akkor ez azt jelenti, hogy minden ok megvolt rá! Hiszen januártól új adózási rendszer lép életbe, mely az eddig nem adóztatott élelmiszerek legalacsonyabb, 5 százalékos adóztatásával számol. A szövetségi törvény kimondta, hogy a nyugdíjakat akkor kell emelni, ha a bérek 5 százalékkal, vagy a lakosság kiadásai több mint 10 százalékkal emelkednek. Nos, ha azt vesszük, hogy ez év végéig a lakosság ellátási költségei 4—5 százalékkal emelkedtek, s januártól még további 5—6—7 százalékkal fognak, világossá válik, hogy a legutóbbi nyugdíjemeléstől megértek a feltételek egy újabbra. ■O S — Ezek szerint, ha On funkcióban volna, ^ megemelné a nyugdíjakat? í — Igen, mégpedig márciustól. Ha £ jogállamban élünk, a törvény betűjét be ■ö kell tartani! 2 ARDAMICA FERENC 6 A HÉT
