A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-04 / 49. szám
Vajon tudja-e Hannelore Kohl, hogy Helmutja ki mindenkivel levelez? Valószínűleg nem. Mert akkor tudomása lenne az orosz Taszja Podgomáról is, aki — akarata ellenére — már másfélévé levelez a Nagy Helmuttal. Persze a levélváltásról a német kancellár sem tud. A történet 1988-ban kezdődött Bulgáriában, ahol a 31 éves volgodonszki Taszja a szabadságát töltötte. Itt ismerkedett meg Helmut Kohn bonni miniszteri tanácsossal. A nyári ismeretségből barátság lett. A levelek sűrűn követték egymást, ám tavaly februárban a német posta Taszja levelét Helmut Kohn címzett helyett Helmut Kohl kancellár hivatalába kézbesítette. Senki nem vette észre a tévedést, és igy a levél a fordítóhoz került. A bizalmas 'Szervusz, Helmuf-ból 'Levél Helmut Kohl kancellárnak, 1991. 1. 23.' lett. A kancellári hivatal a levélből megtudta többek között, hogy Kirilnek saját szobája van, hogy Szerjózska már jár, Kirjusa meg jól tenul. Taszja a levél végén kedves puszikkal búcsúzott Helmuttól. Ez a szöveg még egy tapasztalt kormányhivatali dolgozót is alapos próbára tett volna, ám a kancellári hivatal ennél jóval zűrösebb dolgokat is megoldott már. A február 9-én keltezett hivatalos, fejléces papíron Bernhard Hayer tehát ezt közölte a "mélyen tisztelt Podgorná asszony'-nyal: 'A szövetségi kancellár engem bízott meg, hogy 1991. január 23-án keltezett levelét és bizalmát megköszönjem. Észrevételeit figyelmesen megvizsgáljuk.“ Taszja éppen abban az időben adta be a moszkvai német konzulátuson a beutazási vízum kérelmét, amikor értesítették, hogy vegye át a Bonnból érkező levelet. Taszja örömmel indult az ezer kilométeres útra a fővárosba. Ám a konzulátuson, ahol bemutatta a levelet, kinevették. Ugyanis Taszja nem értette, mi áll a német nyelvű levélben, a levelet meg ezúttal nem fordították le oroszra. Valódi levelezőpartnere, Helmut Kohn az egész ügyet humorral veszi, és szívesen meséli el azt a történetet, amikor a lányának telefonált és félrehallották a nevét, majd epésen megjegyezték: "Ha maga Helmuth Kohl, akkor én Hans Dietrich Genscher vagyok!' A 100*1 nyomán: -te-CSALÁDI FILMINTÉZMÉNY ... Korda Mihály, Sir Korda Sándor unokaöccse, aki bár Amerikában született, még ma is büszkén hivatkozik magyarságára. Apja, Korda Vince, az ugyancsak híres hollywoodi filmdirektor, aki a 'régi nagyok' közé tartozott, nagynénje, Korda Sándor felesége pedig Merte Oberon, akire a filmvilág ma is jól emlékszik. Ennyi nagyság után Korda Mihály úgy érezte, hogy neki már nem jut hely a filmvilágban a ■Kordák" között, így író és kiadó lett, akinek a közelmúltban egymás után jelentek meg életrajzai, regényei, forgatókönyvei, amelyekkel sorra aratta sikereit. Jelenleg Henry Kissinger életrajzát írja, amelyet rövidesen publikálnak, s azt követően bizonyára hamarosan megjelenik magyar nyelven is. Az 59 éves Korda Mihály Angliában és Svájcban végezte iskoláit, majd visszatért Beverly Hills-i otthonukba. Az 1956-os magyar szabadságharc kitörésekor gondolkodás nélkül otthagyta Oxfordot, és Magyarországra sietett, hogy tanúja lehessen a nem mindennapi hősi harcnak. Végül is New Yorkban telepedett le, ahol a Simon & Schuster hatalmas kiadóvállalat főszerkesztője lett. Szereti a szakmát, mert érdekes, változatos — és főleg — maradandó. De ő is ember, s még számára is létezik olyasvalaki, akire irigykedve tekint: Jackie Collinsra, akinek regényeit németre, franciára, finnre, sőt, még zulu nyelvre is lefordították, s meg is jelentek. Legközelebbi regénye — mint jelezte — G race Kelly életének feldolgozása lesz... Imponáló, hogy bár a szülei már rég kiszakadtak a magyar közegből, Sir Korda Sándor unokaöccse, Korda Vince fia, Korda Mihály ma is büszkén vallja magát magyarnak. Cúth János SOKFÉLE MIT TETTÉL VELEM, ANDREW? (avagy egy hurrikán közelről) András és Gábor négy nap eltéréssel jártak Miamiban. Gábor vezetékneve Mészáros. Andrásnak pedig nincs, és különben nem Andrásnak hívják odaát, hanem Andrew-nak, és van egy ragadványneve: hurrikán. Ez az Andrew augusztus folyamán meglátogatta amerikai barátainkat — bár ki tudja meddig maradnak azok, ha az ország továbbra is ezen az úton halad. Szóval meglátogatta Florida legfényesebben csillogó déli csücskét, és otthagyta a kézjegyét. Hogy ez milyenre sikeredett, láthattuk a televízió híradásaiban. Hát valóban nem bánt kesztyűs kézzel a milliomosok városával. De, hogy milyen volt a hurrikán élőben, s hogy miért is ment el erre a hurrikán sújtotta területre Mészáros Gábor, tőle tudhatjuk meg. — Augusztus elején fizettünk be a floridai útra, és huszonnyolcadikén indultunk volna. A hurrikán négy nappal előttem "járt" ott. Mindenképpen el akartam jutni Floridába, de ezek után... Viszont az utazási iroda nem mondta vissza az utat, így "kénytelen" voltam elmenni. Miamiban kellett volna leszállnunk, de a repülőtér semmilyen gépet nem fogadott, így Orlandóban kötöttünk ki. Ez volt az első gyanús jel, hogy mégsem kacsáról van szó. Orlando — ahol öt napot töltöttünk — körülbelül Florida szívében fekszik, 257 mérföldre Miamitól. Miamihoz közeledve már "felfedezhettük" a hurrikán hatását, a pálmafák bizony furcsán voltak fésülve... Éjjel tizenegykor érkeztünk meg, s bizony elég lesújtó látvány fogadott bennünket. Az útjelző táblák, a reklámok himbálóztak a szélben, a fák gyökerestül kitépve, megrongált villanyvezetékek, a kirakatok bedeszkázva, az üvegek kitörve, a polcok üresek, valószínűleg kifosztották őket. A part menti magasabb szállodák szinte teljesen meg voltak rongálódva, csoda, hogy a miénk úgy ahogy működött ebben az összeomlott kártyavárszerű környezetben. Bementünk, leadtuk a papírjainkat, felmentünk a szobába, és eldöntöttük, hogy nem maradunk itt; itt egy percig sem lehet kibírni. Ez volt az út krízise, mert nem volt olcsó az utazás... Aztán filmbeillő módon, egy autóból, letekerve az ablakot, készítettünk egy-két, akár történelminek is nevezhető felvételt. A vízben félig elsüllyedt csónakok, jachtok. Amerikában a családi házak inkább egygenerádósak, általában préselt fából készülnek. Ezekkel nagyon könnyen elbánt Andrew, a tetők bizony a házak falaival együtt a víz felszínén úsztak. — Hogyan reagáltak az emberek az eseményekre? — Nagyon sokan elhurcolkodtak. Mikor kiszálltunk az autóból, többször megtörtént, hogy odajöttek hozzánk pénzt kérni. Persze voltak köztük szélhámosok is. Sajnos pénzt nem tudtunk nekik adni. — Nem tudok róla, hogy azelőtt is történt volna valami hasonló Floridában... — A folyton mosolygós, "örökéletű" amerikaiak, akiket nem érdekel, hogy magyar vagy albán a közvetlen szomszédja, mentalitása a hurrikán idején is tükröződött. Nagyon segítőkészek voltak az emberek. Szinte minden méteren átlátszó dobozok voltak kirakva, amelyekbe nem csak aprókat dobáltak bele az emberek; sőt, Amerika minden államában gyűjtéseket rendeztek. — Szerinted mennyi idő alatt tudják az amerikaiak rendbe hozni a hurrikán sújtotta vidéket? — Ismerve az amerikaiakat, azt hiszem egy év alatt sikerülhet, hiszen ez a vidék nagyon fontos turistaközpont is. És ha valami fontos az amerikaiaknak, azt gyorsan meg is csinálják. — Örülsz-e annak, hogy egy "ilyen" Miamiba jutottál el, és nem egy "normálisba"? — Nem tudom, hogyan nézett ki Miami azelőtt, esetleg képek alapján van némi fogalmam róla. Végül is elégedett voltam az úttal, mert egy hét után Daytona Beach-be utaztunk, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Szívesen megnéztem volna Miamit "ereje teljében" is. Mindenesetre az én szempontomból ez egy történelmi látogatás volt. MOLNÁR NORBERT A HÉT 19
