A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-04 / 49. szám
ÉVFORDULÓ Magyar színésznek maradni — itthon! Dráfi Mátyás 50 éves Micsoda véletlen, éppen a Nemzetközi Diáknapon ünnepli születésnapját, életjubileumát a komáromi Jókai Színház azon művésze, aki éveken át diákok és "örökifjak" tucatjait készítette fel a vers- és prózamondó, illetve színjátszó versenyekre, seregszemlékre! Oktatott, színházszeretetre (is) nevelt lelkes amatőröket és majdani profikat, színházat igazgatott, rendezett, s utolsóként említve, de elsősorban: játszott, játszik nekünk, önként vállalva a felvidéki magyar színészsors minden jussát. Miközben sikerekkel és gondokkal teli életútjáról beszélgettünk a budapesti Vígszínházban (ahol ez idő tájt a "West Side Story" című darabban vendégszerepei), többször is hangsúlyozta: őszinteségével senkit sem akar megbántani, de hát a tények úgyis önmagukért beszélnek... Pályakezdő színészként... — Tudomásom szedni az 50-es, 60-as években sok felvidéki magyar fiatal érezte erkölcsi kötelességének, hogy értelmiségi pályát válasszon. A társadalmi okokat most ne boncolgassuk, inkább arra lennék kiváncsi, hogy Ón miért "evezett" színházi vizekre? D.M.'. — 1959-ben az első magyar érettségizők között végeztem a pozsonyi gimnáziumban, és sosem akartam mást, mint magyar színész lenni — itthon! Már a gimnázium 10—11. osztályában tagja voltam az Ifjú Szíveknek, közben állandóan szerepeltem a rádió magyar adásában, és az érettségi vizsga után jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára. A felvételi bizottság megállapította, hogy selypítek, és elküldött logopédushoz. Az ó tanácsára hamarosan sikerült megszabadulnom ettől a rossz szokásomtól, és elmentem a főiskolai pótfelvételire. A MATESZ akkori igazgatója, Fellegi István a felvételi után tudatta velem, hogy még éretlen vagyok, ezért egyelőre menjek a színházhoz dolgozni, majd a következő évben felvesznek a főiskolára. Persze azon már csak később kezdtem el csodálkozni, hogy miért vagyok éretlen a főiskolai tanulmányokra, és miért felelek meg a nagyobb szerepekben? Akkoriban felajánlották nekem, hogy legyek szlovák színész, de én inkább beálltam a MATESZ társulatába, és vártam a következő évi felvételi értesítést. Pár nappal a következő évi felvételi vizsgák időpontja előtt tudtam meg, hogy "elfelejtettek értesíteni", ennek ellenére mégis sikeresen felvételiztem, és végre bejutottam a főiskolára. Azt szintén a felvételi előtt tudtam meg, hogy miért csaltak szlovák színésznek: ugyanis Fellegi igazgató úr azt nyilatkozta egyeseknek, hogy neki nincs szüksége rám a társulatban. Hát ilyen kacskaringósan kezdődött a színészi pályám! 1965-ben oklevelet szereztem a főiskolán, majd visszamentem a MATESZ-hez. Pályaválasztási döntésemet a család, illetve édesapám halála után a nevelőapám (Lőrincz János) is befolyásolta, aki lelkes műkedvelőként a pozsonyi Déryné Színkört vezette. — Magyar főiskolásként milyen benyomásokat szenUtt Pozsonyban? D.M.'. — Nagyon kellemes élményeket szereztem, mivel sosem bántottak azért, hogy én magyar nemzetiségű vagyok, és magyar színésznek készülök. Pedig évfolyamtársaim mindnyájan szlovák fiatalok voltak, ám ma is nagyon jó barátságban vagyunk. Szlovák tanáraimtól (pl.: Viliam Záhorský, Mikuláš Huba, Andrej Bagar stb.) nagyon sok hasznos dolgot tanultam, és hát akkoriban még nem volt lehetőségünk Magyarországon tanulni. — KözeI három évtized tapasztalataiból kiindulva hasonlítsa össze a hajdani és a mai magyar színészek helyzetét! D M.: — Manapság kényelmesebb az életünk, mivel végre saját színházépülettel rendelkezünk, és kevesebbet tájolunk, mint régebben. Az utóbbi tényről az a véleményem, hogy sajnos, mert szerintem a hazai magyar parasztember is megérdemli a színházat! Gyakran hivatkoznak arra, hogy sok helyen nem férnek el a díszletek, a tájolás kész anyagi ráfizetés stb. Sőt, azt is állítom, hogy a hatvanas években sokkal nagyobb szeretettel fogadtak bennünket a falvakban, mégis többet kellene utaznunk! Hiszen mindenki nem juthat el Komáromba vagy Kassára. — Van olyan karakter, amelyet szívesebben formál meg a többinél? Megkérem, hogy soroljon fel néhányat kedvenc alakításai közül! D.M.: — Nagyon szerettem Lucifert játszani Az,ember tragédiájában, Ádámot a Káin és Ábelben, minden Brecht-darab figurát (pl. Kreont az Antigonében, Peachumot a Koldusoperában), Kubánekot a Csókos asszonyban, Ludas Matyit stb. Például Švejket a filozófiája miatt szerettem, de megformálásakor még korban nem találtam nekem valónak; a szerep nem is, de a rendezői elképzelés távol állt tőlem a Revizorban, és még sorolhatnám. — Ön szerint milyen mértékben van kiszolgáltatva a színész a rendező elképzeléseinek? D.M.'. — Erre nagyon nehéz válaszolni. Adott az alapanyag, a mű, emellett van egy rendezői és egy (vagy több) színészi elképzelés. Ha ezeket nem sikerül ötvözni, abból csak bajok származhatnak. Van egy szakmai mondás, nem tudom kifecseghető-e? (:a rendezőnek mindig igaza van, vele sosem szabad ellenkezni!) Persze azért a színésznek cselhez kell folyamodnia, ha meg szeretné mutatni az egyéniségét. Természetesen tiszteletben kell tartani a rendezői elképzelést, de nem szabad vakon követni minden utasítást! Például nem akarom megnézni más alakítását videofelvételen, mielőtt még kialakítanám a saját figurámat, nehogy akaratlanul is kopírozzak! Az ón szerepem legyen az ón alkotásom! — Rendezőként is ez a véleménye a színészi szabadságról? D.M.\ — Igen, hiszen ezt már volt alkalmam bizonyítani. Évekig könyörögtem, hogy rendezhessek, majd 1986 őszén erre is sor kerülhetett: Pirandello Többgyermekes agglegényét rendeztem — úgy érzem, hogy sikeresen. Pontosan azért, mert a színósztársaimmal közvetlenebb kapcsolatot, jobb alkotói légkört sikerült kialakítanunk, mint amikor néhány profi rendező rendez. Sajnos, a profi rendezők nem szeretik, ha egy-egy színész rendezni is akarna... Azután 1989 tavaszán egy mesejátékot, a Peti meg a rókát rendeztem, sajátos módon. Például a szerző, Sármándi Pál is meglepődött, amikor rókaként a róka négykézláb járt, amikor pedig hasonlítani szeretett volna a többi mesefigurára, hogy jobban befogadják maguk közé, akkor kótlábra állt. Később is vállalkoztam volna a rendezői szerepre, de nem kaptam teret..., illetve - az idén megígérték, hogy augusztusban rendezhetem a Twist Olivért, de anyagilag nem tudnak támogatni. Azután júliusban bemutattuk a Kassai polgárokat, és már nem volt merszem előállni azzal az ötlettel, hogy augusztusban kezdjük el az általam tervezett darabot színpadra állítani. — 1969—71 között "belekóstolhatott" a 10 A HÉT
