A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-04 / 49. szám
HÍRMONDÓ FIGARO SZOKATLAN HÁZASSÁGA A Figaro házassága a már Bécsben komponált öt "nagy" Mozart-opera közül a Szöktetés a szerájból után a második, melyet majd még a Don Giovanni, a Cosi fan tutte és A varázsfuvola követ. Mozart szakítva a salzburgi hercegérsekkel 1781-ben költözött véglegesen a császárvárosba, melyet mint apjának írja mestersége szempontjából a "legalkalmasabb kömyezet"-nek tartott. Kezdetben tényleg az is volt, mert Mozart évekig a bécsiek kedvence, "Wolfija" volt, s hogy nem maradt sokáig az, annak oka éppen a Figaro házassága. A francia Beaumarchais hazai viszonyokat pellengérező híres vígjátéka, a Figaro házassága, mely XVI. Lajos és Marie Antoinette nemtetszését váltotta ki, csak sok-sok huzavona után kerülhetett a Comédie Francais színpadra, hogy ott aztán annál frenetikusabb sikert arasson. A mű fordulatos meséje Mozart fantáziáját is megtermékenyítette, s mikor Lorenzo da Ponte, ez a kicsapott szerzetesből lett remek szövegíró felajánlotta Mozartnak a "megszelídített" Figaro históriáját, a salzburgi önkénytől sokat szenvedett Wolfi kapott rajta. Dallamaival ércnél maradandóbb emléket állított Almaviva grófnak meg a poétikus lelkületű grófnőnek — aki nem más, mint a Sevillai borbély egykori Rosinája —, a mindenütt jelenlévő furfangos Figarónak, Figaro mátkájának, Susannának, az erotikummal fűtött kamasz Cherubinnak s a történet népes szereplőgárdájának. És ez lett a "romlás kezdete", mert bár a művet bemutatták, a jozefinista Bécs fanyalogva fogadta az arisztokrácia bírálatát, és sértődötten "ejtette" Mozartot. A Figaro házassága a Szlovák Nemzeti Színház fennállása óta már hatszor lett különböző köntösben színpadra állítva, de ez a mostani minden bizonnyal a legszokatlanabb. Szokatlanságát a marionette színház és a koncertszerű produkció szimbiózis» adja. A cselekményt nem maguk az énekesek, hanem az általuk megmintázott személyek alteregóiként bábok elevenítik meg. A nézőtérre belépőt a nyitott színpad fogadja, mégpedig úgy, hogy a zenekari árok is fedett, s rajta egy kis dobogó. Ettől balra egy a recitatívókat kisérő csembaló — ezt Milada Synková kezeli mesterien —, mögötte pedig egy romantikus parkot ábrázoló háttér előtt kottaálványok és a zenészek üres székei. Ezeket fokozatosan foglalják majd el, s hangolás után színre lépnek a szmokingos és estélyi ruhás énekesek is. A nézőtér közben elsötétül, s felcsendül a sodró lendületű nyitány, mialatt a miniszínpadi dobogón megjelennek Sládek mester bábjai: Figaro, a grófi inas és szerelme, Susanna, a szobalány... Míg a dobogón a bábosok segítségével egy ragyogó bábjáték elevenedik meg, a háttérben. koncertszerű előadásban szólalnak meg Mozart melódiái. Milan Sladek, a hazai pantomim megteremtője és világhírű mimus, aki művészetét évtizedeken át "kénytelen volt" külföldön kamatoztatni, ragyogó figurákat mintázott ehhez a rendkívüli élményt nyújtó produkcióhoz. A bábalakok nemcsak bájosak, mint Susanna, Cherubín vagy Franchette, a kis kertészlány, hanem jellegzetesek is. Kivételt csak Almaviva figurája képez, mert a női nem bájait nem megvető korosodó grófot ily potrohosan és kretén formában nehéz elképzelni, utolsó jelenetbeli meztelensége pedig egyenesen ízléstelen. A bábokat nyolc fenomenális bábművész kezeli, mozgatja, mindenkor a cselekmény és a zene ideális összhangjában. Aki nem ismeri a cselekményt és a szöveget, azt is igazi élményben részesítik a bábok jellegzetes és kifejező mozdulatai. Ebben a pompás ötletkavalkadban csupán egy momentum volt sajnálatosan bántó és zavaró, éspedig az, amikor a grófnő áriája alatt a báb egy kutyával szórakozik. Mint teljesítmény pompás produkció, de mivel figyelemelterelő és a közönség derűjét váltja ki, tönkreteszi a szomorkás ária hangulatát. Sajnos a zenei megfogalmazás már távolról sem olyan jó, mint a vizuális komponens volt. A betanítás Jonas Alexa főzeneigazgató munkája, s hogy Mozart stílusvilága nem áll hozzá a legközelebb, ismét bebizonyította. A pontosságot nem lehet tőle elvitatni, de e stílusvilág finom rezdüléseire, árnyaltságára bizony képtelen ráhangolódni. Az ámyalathiány és az érzelmek kifejezésének egysíkúsága szinte valamennyi énekesünket fogva tartja. Bár a művet két teljes- "énekesgamitúra" tolmácsolja, ismét bebizonyosodott, hogy milyen problémát okoz művészeinknek a hallgatva oly könnyűnek tűnő Mozart muzsikájának tolmácsolása. Ebből a változó színvonalból a két Almaviva megszemélyesítője — Martin Babjak és Ján Ďurčó — emelkedik ki. Varga József Fotó: Katarína Marenčinová Van képünk hozzá V. Lapunk 43. számában ezzel a címmel közöltünk 2 fotót, és a képszöveg megírását Önökre bíztuk. Számos jó javaslat érkezett. Mánya Irén, Köbölkútról több változatot is beküldött. Például áz 1. számú képről ez jutott eszébe: Tessék mondani, jól megyünk Európa felé? Erdélyi Attila Losoncról írja: Azért sem adok a tej literéért 10 koronát! Gál Jánosné, gimesi olvasónk ajánl- V___________________________________ ja Parasztbüszkeség című kommentárját: Beűhetnék a kárémba is, de akko ki tóná a biciglim, ha a kecskémre űník, ki húzná a kárém? Má pegyig megkó mutatnyi, hogy a parasztembernek három járgányra is telik (ha akarja). Hallod haver, nem vagy kissé süket? — ezt a szöveget a 2. számú képhez Potocsný József küldte Ajnácskőről. Tetszett a Látod, látod Trombicám, magunkra maradtunk! képaláírás is, amelyet Vörös Zoltánné küldött be Csallóközaranyosról. Szerkesztőségünk a következő képszövegeket jutalmazta: Az 1. számú kép: Hát elváltunk! A feleségem Csehországban maradt, én meg hazahoztam, ami az osztozkodásból nekem jutott. (Beküldte: Jónás Ilona lévai olvasónk.) A 2. számú kép: Csak ne lógasd az orrod, nincs még minden (viz) veszve! (Beküldte: Mánya Irén, köbölkúti olvasónk.) A nyereményeket postán küldjük el. ___________________________________ A HÉT 9
