A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-27 / 48. szám
FIGYELŐ roknak. A tábla néhány zsidó halott nevét is őrzi, s itt élt egy asszony, Meister Ernőné született Glatter Klára, a mártírhalált halt magyar költő, Radnóti (családi nevén Glatter) Miklós nővére. Miklóst Budapestről hívták be munkaszolgálatra, s a Győr melletti Abdán röpítették tarkójába, amikor jártányi ereje sem volt már, a pisztolygolyót, Klárát pedig innen szállították két fiával Oswiecimbe. Tekintsünk sorsukon mint ablakon át a runyai zsidók és keresztyének akkori életébe s tragédiájába. Radnóti runyai rokoni kapcsolatairól még szerkesztő és író koromban, 1984 májusában szereztem tudomást. Több magyarországi irodalmi lap is részleteket közölt a költő Napi ójából, s a pécsi Jelenkorban kaptam föl a fejem az előttem jól ismert falu nevére. Radnóti 1941 júliusában, a hó 27. napján, vasárnap indult el a hitvesével Budapestről, hogy Isaszegen, Hatvanon, Füleken, Rimaszécsen, Csízfürdőn és Lénártfalván keresztül, eddig vonaton, innen már az unokaöccse, István által hajtott szekéren, Hanván keresztül Runyára utazzék. Sógora, Ernő már rég nem élt, Klára maga vezette a gazdaságot, s ahogy Radnótiék utaztak, leírta, hogy "innen származik a család", hogy "Rimaszécs, itt született a nagyapám, az apám Radnóton", ebben a szép és hajdan büszke kálvinista faluban, mely kiváltotta magát a jobbágysorból, s Pósa bácsit adta szüléinknek és nekünk, s amelyet őslakói már úgyszólván el is hagytak, s Radnóti néhány odavetett mondattal a táj csodálatos képét varázsolja elénk: "Az enyhe gömöri táj, távol a hegyek. Nem vadregényes — regés vidék ez — mondja Fif a vonatban", majd a környék nagy papköltőjéről ejt szót: "Áthajtunk Hanván, a templom előtt Tompa mellszobra, az egyik házon emléktábla, s furcsa — én arra gondolok, hogy Arany János hány szór írta le ezt a falunevet a Tompának küldött levelek borítékán. Hanva... Hamva... játszott ő is a névvel." Aztán megérkeznek Runyára, este 3/4 9, a lovak gőzölögnek az egyórás nyári úttól, vacsoráznak, s éjfélig beszélgetnek. Jön a költő Pali nevű öccse, aki Radnóti szerint "könnyedebb", mint az idősebbik fiú, Pista, s "barátságos vigyorraX" fogadja a költő rokont, másnap pedig ezzel a Palival Radnóti asztalkát és karosszéket cipel a góré árnyékába, s folytatja "az otthon abbahagyott Tibullus fordítást". Két szép elégiát tolmácsolt anyanyelvűnkre Radnóti Miklós a latin klasszikustól, s tudniuk kell a runyaiaknak, hogy a fordítás disztichonjainak egy része a Meisterporta góréjának 1941. július 28-i, hétfő délelőtti árnyékában született. "A góré ereszéről apró pókok ereszkednek rám, idegesítenek", jegyzi meg Radnóti ezt is. Ebéd után Klára és Miklós kikocsizik a birtokra, a Madzagra. Tigrist, az egy szem fehér kancát Klára hajtja, s Radnóti ilyeneket lát: "Az út felénél kinyílik a táj, a csodálatos Sajóvölgye, egymásbafutó dombok, szelíd s mégis kimért hajlatok... Bizony — követi a tekintetemet Klára (...), tudod, mit írt Tompa válaszul mikor Miskolcra hívták papnak? — ? — Hanvai papnak hamvai Hanván hamvadnak el... Kinn aratnak. Gólyás vidék ez. Úsznak a levegőben, s komolyan lépkednek az aratók nyomában. Szedik a szöcskét, kabócát." Ezt olvastam akkor, nyolc éve a Jelenkor májusi számában, s azóta e magyar költőóriás szemével is látom ezt a vidéket, amelyhez annyi családi, baráti és szolgálati szál és emlék köt. Radnóti hitvese, Fif és unokaöccse, Pali ma is él, egyikük Budapesten, a másik Kassán, ő — Pali — az a kisebbik fiú, aki szerencsésebb természetével könnyebben bírta a haláltábor emlékének iszonytató terhét, s ma is közöttünk jár, s arra gondolok, testvéreim, kedves gyászoló, emlékező és ünneplő runyaiak, hogy milyen szörnyű, hogy milyen le írhatatlanul borzalmas, esztelen a nemzeti, a faji, a vallási gyűlölet, a másság gyűlölete: ezeket a drága, mélyen érző magyar embereket alázták porig és gyilkolták meg olyan gazfickók, akik a sáros bokájukig sem értek föl, akik magyarul sem tudtak, s akik nem is sejtették, milyen egy értékteremtő, építkező emberi társadalom, a szellem, a lélek, a szeretet, az értelem világa, mert csak gyilkolni, rombolni és rabolni tudtak. Még valamit említ a Napló, valamit, ami ezt a mostani gyászos ünnepi alkalmat közvetlenül érinti 'sU 9 re érkezünk", áll a Naplóban, "vacsora; s beszélgetés éjfélig. Rengeteg csillag esik. Sokan halnak meg — mondja Pali. A háborúban, — jegyzi meg István." Akkor már hozhatta a hadiposta a harctéren elesettekről szóló értesítéseket, s nevük talán itt olvasható: az akkori runyai hullócsillagoké. Legyen ez a templom előtti tábla necsak emlékeztető, hanem intő jel is mindenki előtt, intő jele a többi emlékművekkel együtt szerte Európában a jövőnek, hogy mutassa, hova viszi az országokat és népeket a nemzet torz eszméje, a gyűlölködés, a rabló vágy, az Isten és fia, Jézus Kriszttis szándéka ellen való kormányzás. Legyen egy jobb, szebb, békésebb közép-európai jövendő kicsiny, de szüntelenül ható kristályosodási vagy termő magja, mely nem mérges, hanem egy új tavaszban jó illatú, tápláló virágokat sarjaszt. így lesz értelme a runyai keresztyén és zsidó áldozatok értelmetlen pusztulásának. KONCSOL LÁSZLÓ (Elhangzott a runyai református templomban 1992. november 1-jén a II. világháború áldozatai emlékművének avatása alkalmából) FOTÓ: KRASCSENITS GÉZA Lement a hold Zászlócsere a városházán... Operettbe illő könnyedséggel, ellenállás nélkül foglalja el a norvégjai várost a Birodalom hadserege... A belső ellenség, egy áruló is segíti őket... A polgármester zakót ölt, hogy fogadhassa a megszállók parancsnokát... John Steinbeck Lement a hold című — a II. világháborúban keletkezett és játszódó — regénye elevenedett meg a Magyar Televízió képernyőjén... A megszállás kész tény, semmit sem lehetett tenni ellene, a nép jámbor, a polgármester igyekszik lojálisán viselkedni. Igen ám, de az erőszak erőszakot szül. Fokozatosan, a szemünk előtt bontakozik ki az ellenállás... Először egyéni, később már szervezett. Steinbeck alakjai nagy adag drámaiságát hordoznak magukban. Az írótól távol áll a sematizmus vagy a fekete-fehér ábrázolás. Nála a nád Németország katonái, tisztjei is húsvér emberek, nem holmi vadállatok, mint azt az elmúlt negyven-valahány óv alatt tájainkon megjelent irodalmi müvekben vagy filmalkotásokban megszoktuk. Valaki a tóvófilm után némi rosszmájúsággal megjegyezte: Steinbeck a másik oldalról tudósít. Ez nem igaz! Steinbeck mindkét oldalról tudósít, s éppen ez az erénye! A Lement a hold at látva mindenki megérthette, miért tiltották le a vietnami háborúról tudósító írót nálunk a normalizádós korszakban. A norvégjai városka kényelmetlen helyzetében leledző polgármesterét Garas Dezső játszotta, feleségét, a történésekből mit sem értő nőt, Törőcsik Mari. Mindkét alakítás nagyszerű volt. Hozzájuk csatlakozott Eszenyi Enikő kitűnő Molyja, Meszlóry Judit primitív Annie-ja, Iglódi István vívódó Lanserja... Győri Emil Winterje haloványabbra sikeredett a kelleténél, Bezeródi Zoltán Corellja viszont olyan volt, mint ahogy az árulók a nagykönyvben meg vannak írva! A többi szerepben Kaszás Attilát, Nagy Gábort, Mécs Károlyt, Stahl Andrást, László Zsoltot, Tóth Sándort, Izsóf Vilmost, Varga Zoltánt és Rátóti Zoltánt láthattuk. A tóvéfilm forgatókönyvét Maár Gyula és Sipos Tamás készítették, a rendező Maár Gyula volt. Neki kell megköszönnünk (a rossz ejtőernyős jeleneten kívül!) a szép, lírai filmet, amelynél most nem hangzott el a Maár Gyula, illetve az utóbbi időben egy-egy filmje kapcsán hangoztatott szóvicc: "... maár megint!" Amikor a film végén a helytálló polgármestert és Wintert agyonlőtték, nemcsak sajnáltuk őket, hanem valami mély belenyugvást is éreztünk: az egész nem történhetett másként. ARDAMICA FERENC A HÉT 11
