A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-20 / 47. szám

vXvžXýX-X-X-XýX-Xv SOKFÉLE A hajótöröttek és a képviselő Először nyáron lettem fi­gyelmes a kis csoportra. Délutánonként a Jezsui­ták temploma előtt üldö­géltek. Általában né­gyen—öten voltak. Ko­pott, helyenként meglehe­tősen piszkos ruhájukból, kiadós pihengetésükből arra a következtetésre ju­tottam, hogy munkanélkü­liek, és jobb híján a temp­lom előtt üldögélve tenge­tik délutánjaikat. Aztán vé­get ért a nyár. A jótékony melegítő napsugarak he­lyett csípős szél söpörte végig a teret. A férfiak meg továbbra is a szokott helyükön üldögéltek. Ha nagyon hideg volt, vagy esett az eső a templom bejáratához húzódtak. Az egyik alkalommal, talán csütörtök lehetett, éppen misére sietve pillantottam meg a kis csoportot. Né­gyen voltak. Fázósan húz­ták össze magukon a vékony, lyukakkal teli ka­bátot. — Remélem ma is megdob legalább három ronggyal — így az egyik. — Biztosan — véli a társa. — Csak most neked kell utána menned, mert ón tegnap voltam. — Persze, persze — bólogat az el­őző. — Istenem! Három­száz korona! Mennyi fél­deci meg sör! A templom­ban a kijárathoz eső leg­közelebbi padsorban ül­tem. Nem telt el néhány másodperc, az előttem lévő padsor mellett a Ke­reszténydemokrata Moz­galom egyik oszlopos tag­ja hajt fejet az oltár előtt. Alighogy helyet foglalt a padban, máris mellette termett az a férfi, aki az imént a templom előtt arról ábrándozott, hogy három­száz koronáért mennyi fél­­decit és sört vehet. — Képviselő úr! — kez­di szánalmas hangon. — Én olyan szerencsétlen vagyok. Nekem semmi sem sikerül. Munkám nincs, az asszony elha­gyott, három gyerek a nyakamon. Nincs mit en­nünk, innunk. A gyerekek éheznek, a lakást nem tudjuk fizetni. Maga is volt munkanélküli, hát tudja milyen borzasztó ezt elvi­selni. Hát, hiába én amo­lyan hajótörött vagyok. Képviselő úr, maga olyan jó ember. Az újságban is ezt olvastam. Nem segí­tene ki pár koronával? Élelmet szeretnék venni éhező gyerekeimnek. Erre a monológra nem­csak ismert politikusunk kék szemei szegeződtek a panaszkodóra, hanem a hívők többsége is nagy érdeklődéssel figyelte a jelenetet. A férfi meg to­vább panaszkodott. A képviselő a zsebébe nyúlt, és három zöld színű bank­jegyet nyújtott át a "hajó­töröttnek", aki sűrű hálál­­kodások közepette szinte rohamléptekben távozott az Isten házából. Kamoncza Márta Kopaszán szexisebb? Tévedés ne essék, Kasanický urat nem tartóztatták le, s álarcosbálra sem készül. Az álarcos hölgy és a rendőrszázados Kasanický árnyékkormányának két titokban tartott minisztere. levelezni kénytelen az új kormánnyal, újra kell magyaráznia elképzeléseit. Ľubomír Dolgos privatizációs miniszter ez év augusztus közepén írt válaszában javasolja: forduljon Ľudovít Černák gazdasági miniszterhez. Kasanický pe­dig bosszankodik, hogy nem hajlandók meghallgatni, hogy Meóiar kormányfő csak fél év múlva tudja fogadni. Pedig, állítja, megvan a módszere arra, hogyan lehetne a vállalkozói kedvet jelentős mértékben fellendíteni Szlovákiában. Elemzései alapján nálunk az átlag család csupán a harmadik nemzedék után képes befektetésre alkalmas tőkét összekuporgatni. Kasanický állítólag megtalálta a receptet arra, hogyan hidalható át a három nemzedéknyi időszak, hogyan biztosítható már most a beruházási tőke a fiatal vállalkozók számára. Mozgalma nemegyszer han­goztatta: csak a gazdaság szintjén akar politizálni. Választási győzelmük esetén minden fiatalnak munkát ígértek, a teljes foglalkoztatottságot is garantálták vol­na. A privatizáció legjárhatóbb útját abban látják, ha a vállalatok tulajdono­saivá maguk a dolgozók válnak, akik részt vesznek az irányításban és az ellenőrzésben. A magyarra iš lefordított választási programjuk 18. pontja alatt olvashatjuk: "Nem azt kérjük, hogy az ifjúság mint a nemzet jövőjének záloga, egyszerűen higgyen nekünk. Azt akarjuk, hogy programunk szellemében valóban együttműködjön velünk a gazdasági forradalom megvalósításában!" Föl hát, fiatalok, az újabb forradalom­ra! MÁZSÁR LÁSZLÓ (Vladimír Hák felvételei) Sigourney Weaver okosan hasznosí­totta szépségét, műveltségét és tehet­ségét, és igazi sztár lett. Manapság Hollywood egyik legfoglalkoztatot­tabb színésznője. Édesanyja és nagy­bátyja is színész, az apja pedig az ötvenes évek amerikai televíziózásá­nak úttörője, az NBC társaság elnöke, a talk-show atyja. Sigourney a jó iskolák után az első nyúlfarknyi szerepét Woody Allen Annie Hall-jában kapta. A nagy be­­robbanást a Nyolcadik utas a Halál hozta 1979-ben. A főszerep, Ripley figurája a színésznő egész sorsát meghatározta. A'film folytatása 1986- ban készült el A bolygó neve: Halál címmel. Ám közben sem ült tétlenül, olyan filmekben győzte meg a tehet­ségéről a világot, mint a Szemtanúi, a Gorillák a ködben és például a Szellemirtók első és második része. A színpadnak sem fordított hátat, hiszen férje Jim Simpson ismert színházi rendező. Ma ismét Sigourney Weaver nevét emlegetik a filmszakmában, ugyanis a mozikba került a Halál-sorozat harmadik része, A végső megoldás: Halál. Ez a rész nemcsak folytatása az előző részeknek, hanem technika­ilag is újat ígér. A szerep kedvéért Sigourney nem átallotta kopaszra nyí­­ratni a fejét (igaz, több millió dollár volt a jutalma). Ő maga így vall erről: — Nem, nem viselt meg, amikor először végigsimítottam a koponyá­mon, sőt... Többek szerint szexisebb lettem ezzel a frizurával. A HÉT 19

Next

/
Thumbnails
Contents