A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-20 / 47. szám
FIGYELŐ Eisenring, Schmitz, Biedermann és Babette — Id. Csák István, Erdélyi Attila, Rákos József és Erdélyiné A. Gabriella Fotó: Hermel Ödön mégis el kellett volna engedni Komáromba, amikor Beke Sándor hívta... Erdélyi Attila, kJ. Csák István és Ocsko Péter — s ez ritkán jön így össze! — alkatilag, minden maszk nélkül ördögiek voltak. Erdélyi Attila Schmitze egy árnyalattal gonoszabb, félelmetkeltőbb lehetne. Id. Csák István remek Eisenringjének biztosan maga Max Frisch is gratulálna! Tóth Istvánt most mint karvezetőt és tűzoltó parancsnokot láttuk viszont; a szerepét katonásabbra vehette volna. Ocsko Pétert végig play backkel kell beszéltetni. Apropó, kar! Akadt, aki elfogadta, mások viszont nemi Az utóbbiak voltak többen! Persze a darabon — a Kármán József Színkör helyében én nem is ezt választottam volna — mindig lehet csiszolni. Gogol Egy őrült naplóját a Területi Kulturális Központ felújított Ifjúsági Klubjában néztük meg. Popriscsint a losonci születésű Vlado Sadílek alakította. Csak részleteket láttunk, Sadílek most újítja föl a teljes darabot. Az előadás egyik érdekessége, hogy a monodráma főszereplője a közönség előtt vetkőzött, öltözött, s készítette el maszkját, sminkjét, miközben kötetlenül csevegett. Az Őszi Losonci Színházi Napokat a Pezinské rozprávkové divadlo (Bazini Meseszínház) előadása zárta, egyben feltéve rá a koronát William Shakespeare Hamletiét (Szavak és töredékek) Vlado Sadílek és Erik Reingraber formálták át a maguk képére. Sadílek rendezett, díszletet tervezett, világosított. Erik Reingraber meg el is játszotta... Látványban, koreográfiában kitűnően megkomponált előadásnak voltunk a tanúi, szép szlovák beszédet hallhattunk, melybe néhol erőteljesebb bazini ízek keveredtek... A pirotechnika itt is főszereplő volt... A rendhagyó Hamlet-előadás az előcsarnokban kezdődött, az utolsó vacsorával!!! — és Hamlet (a "lenni, vagy nem lenni") nagymonológját a színháztermen kívül, az utcán ismételte meg!... Esküszöm, láttam már néhány Hamletet, de eddig Erik Reingraber királyfia volt a legerotikusabb! S ezt nem azért jegyzem meg, mert mezítelenül jelent meg a színpadon. Mezítelensége természetes volt, és csöppet sem bántó! (Erik Reingraber a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán tanul tovább, csak remélhetjük, hogy azért játszani is fog!) Janka Moravčíková Oféliája figyelemfelkeltő volt. Az egész előadás élményszámba ment, aki látta, annak sokáig emlékezetes marad. Ami Szabó Arpád és Vlado Sadílek rendezéseit illeti — azon kívül, hogy korszerű színházra törekednek — még valami közös volt bennük: az általuk megálmodott (?) művek nemcsak a színpadon, hanem azon kívül, az előcsarnokban, nézőtéren, sőt, az épületen kívül is játszódtak. A közönség ezt meglepve, de nem idegenkedve fogadta. Az Őszi Losonci Színházi Napokon technikai okokból elmaradt a zeleneciek és a füleki Zsákszínház produkciója. Talán majd legközelebb. A közönség nem használta ki a bérleteket, sem azt, hogy a munkanélkülieknek nem kellett belépőjegyet venniük A látogatottság gyér volt, amiben a szervezők és rendezők is jócskán ludasak: alábecsülték a reklámot. A plakátok későn készültek el stb. A jövőben nem szabad megengedni, hogy egy 10 napos rendezvény a megfelelő propagáció hiánya miatt csússzon el! Csak a szponzoroknak köszönhető, hogy az Őszi Losonci Színházi Napok nem zárultak ráfizetéssel. Ardamica Ferenc Irodalmi Nobel-díj 1992 Az idei irodalmi Nobel-díj odaítélése után a sajtóban csupán tömör ismertetéseket olvashattunk a díjazott, Derek Walcott életéről, irodalmi munkásságáról azonban szinte semmit. Figyelemreméltó, hogy mindeddig a világ irodalmában rendkívül tájékozott magyar irodalmárok sem hívták fel az olvasók figyelmét a napjainkig már csaknem húsz könyvet megjelentetett íróra legalább egy kötetnyi válogatással. Vagy a karibi szigetvilág irodalmával éppoly lekezelően bánnak az irodalom tudósai, mint e kis szigetállamokkal a "nagy nemzetek" politikusai? Ezt a kérdést nem dönthetjük el részlehajlás nélkül mindaddig, amíg nem olvastuk a friss Nobel-díjas legjobbnak tartott műveit. S mert Walcott-szakértő bizony szerkesztőségünkben sem találtatik, mi is kénytelenek vagyunk megmaradni az adatközlés, a ténymegállapítás szintjén, s csupán néhány életrajzi adalékkal szolgálni olvasóinknak. Lássuk hát, honnan indult el Derek Walcott, akit pályatársa, az 1987-ben ugyancsak Nobel-díjjal kitüntetett Joszif Brodszkij "jelenünk Shakespeare-jének" nevezett. írónk a mindössze tizenhat községet számláló szigetállamban, Saint Luciában született 1930-ban. Édesapjára nem emlékszik, hiszen mindössze egyéves volt, mikor az meghalt. Egy metodista iskolában tanult, s kamaszkorában főleg Walter Scott és Charles Dickens könyveit "falta". Később áttelepült Európába, s tökéletesen megtanult angolul. Főleg verseket és színműveket ír, de esszéírással és festéssel is foglalkozik. Napjainkban egy bostoni egyetemen tanít angol irodalmat, de gyerekkori könyvélményeinek színhelyén, Európában is gyakran megfordul. Saint Lucia egykori lakóinak, az őslakos indiánoknak, a rabszolgáskodni behurcolt négereknek, a gazdagság után áhítozó fehéreknek, a vallásuknál fogva türelmes indiaiaknak a testfelépítése, nyelve, mentalitása, vallási szokásai, hiedelmei mára már csaknem összeolvadtak, s beépültek a tipikus karibi ember személyiségjegyeibe. Derek Walcott ezt a sokféleséget képviseli, s — ha hihetünk a Nobel-díjat odaítélő bizottságnak — nemcsak személyében, hanem műveiben is. (melaj) A HÉT 11
