A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-13 / 46. szám

FIGYELŐ

Szokatlan fotókiállítás megnyitójára került sor a közelmúltban a győri Ifjúsági Házban. SZEPESI IMRE sejtelmesen megvilágított fotósorozata a San Franciscó-i és a New York-i "utcaművészek" alkotásaiba, a graffitik színes, ötletgazdag világába nyújt betekintést. Bérházak, koncerttermek, boltok, parkolók, kocsmák... falára pingált, több négyzetméternyi területről a járókelőkre sandító "spray-festmónyek" és a forrást mindig mellőző idézetek, üzenetek — ez is Amerikai Találó az a megállapítás, mely szerint "talán a graffitik is azért születnek, mert valaki valahol hozzá,akar tenni egy mondatot a világhoz". Ízelítőül, íme néhány életigazság - ként is felfogható amerikai falfirka: "Nem számít, kire szavazol, a kormányt úgyis megválasztják; Az öngyilkosság egyetlen

küldött mini-firkákat bárki feltűzhette a kiállított alkotások közé, továbbá a jelenlevők is szabadjára engedhették fantáziájukat, a helyszínen hagyott spray-k és filctollak segítségével — megkértem Szepesi Imrét, hogy meséljen amerikai tapasztalatairól:

— Beszélgetésünk elején azt nyilatkoztad, hogy szívesen mesélsz az amerikai utadról, de ne tituláljalak fotóművésznek és ne akarjalak lefotózni. Pedig ezt a sorozatot egy "valódi" fotóművész is megirigyelhetné, és külsőddel (pl.: Winnetouhoz hasonlító hosszú varkocsok, bórszerelés, saját készítésű ékszerek stb.) is "hozod a formát", de vajon ki rejtőzik ebben az eredeti szerelésben?

SZ. I.: — Most válaszoljam azt, hogy egy eredeti fazon? Egy hétköznapi ember

ványos életforma. Például billiárdozol egy kocsmában, megismerkedsz pár fickóval, és gyakran ők kérnek meg, hogy nem ugornál-e be helyettük árulni vagy egyéb munkát végezni pár napig, amíg ők mással szeretnének foglalkozni. Te pedig szívesen veszed az ajánlatukat. Persze néha olyan figurák közé kerültem, akik a meló helyett inkább kocsmáztak, közülük inkább mihamarább távoztam, és másik lehetőséget kerestem. Mindig kerestem annyit, hogy élelemre elegendő legyen, szállásgondjaim nem voltak, mivel a nagyobb parkokban csapatostul éjszakáznak a fiatalok. Nem túl kellemes állapot, de kibírható! Sokszor a különféle ingyenkonyhákon ettem például a misék után jótékonykodtak velünk néhány helyen, amit érdemes volt igénybe venni. Eközben

Am

erikai falfirkák — fotókon

társadalmilag elfogadott formája az, ha halálra dolgozod magad; Csak egyszer vagyunk fiatalok. Utána más mentséget kell találnunk; A Föld: a Naprendszer elmegyógyintézete; Úriember az, aki ígéretéhez híven megmutatja a bélyeggyűjteményét; A tánc egy vízszintes irányú vágy függőleges kifejeződése; Ha nem vagy megzavarodva, félreinformáltak; Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne; Bármi, amiben egy csöpp élvezet is van, az vagy erkölcstelen, vagy törvénysértő, vagy hizlal; A három legjobb dolog a világon: egy ital előtte és egy cigaretta utána; Isten él — csak nem akar belekeveredni a dologba; Idén elmarad a Húsvét. Megtalálták a testet. A Karácsony is. Megtalálták az apát;" Nos, ugye ezek eléggé különböznek a hazai utcakölykök "Love-Bözsi; Hajrá DAC!" — típusú falfirkáitól? Tartalmasabb — többnyire politikai színezetű — feliratokat inkább csak 1989 őszén szemrevételezhettünk tájainkon. Bár több amerikai graffiti színkompozíciójának, eredetiségének megcsodálása után egyetértek az egyik ismeretlen szerző felszólításával: "Élvezd, ami ez, és ne idegeskedj afölött, hogy mit akarunk mondani vele!".

A csöppet sem hagyományos tárlatnyitás után — amikor a meghívóként szétvagyok — jelenleg munkanélküli, tehát kapaszkodom a szociális védőhálóba. Viszont nem irtózom a munkától, ezért bármilyen melóval megbízhatsz — állok elébe. Sikerült kijutnom Amerikába, és amit érdekesnek tartottam, lefotóztam, hogy idehaza mások is megtekinthessék — ennyi az egész.

— Először a kiutazásod körülményeiről szólhatnál részletesebben...

SZ. I.: — Még a rothadó szocializmus éveiben határoztam el, hogy kiutazom, mivel volt egy kevés megtakarított pénzem. Két lehetőség közül választhattam: vagy veszek egy videót, és a filmekből informálódom Amerikáról, vagy pedig nekivágok, hogy kijussak az "ígéretek földjére", és megvalósítom életem nagy kalandját. Én az utóbbit választottam: először turistaként Romániába utaztam, ahol olcsón, 8800 Ft-ért válthattam repülőjegyet Kubába, majd onnan száz dollárért Mexikóba, végül Mexikóból ötven dollárért az Amerikai Egyesült Államokba jutottam. Vízumom fél évre szólt, mégis májustól karácsonyig tartózkodtam kint.

— Miből éltél, miután elfogyott a zsebpénzed?

SZ. I.: — Említettem, hogy nem félek a munkától, ezért bármilyen alkalmi melót elvállaltam — ez odakint teljesen szokingyenes angol nyelvkurzusra is jártam, és elsajátítottam az ottani szlenget, ami teljesen más, mint az Európában beszélt angol nyelv. Tehát egész jól megéltem.

— Hol és miért "szerettél bele ’ a graffitikbe?

SZ. I.: — Azokat főleg a San Franciscó-i és New York-i lepusztultabb városrészekben fedeztem fel, de akadtak a belvárosokban is. Például ilyen élő múzeumnak számított az 50-es évek beatnemzedékének találkozóhelye — B. Franklin szobrának a környéke, a 60-as évek hippitanyája, a Haight st. és környéke, az olasz negyed, a Ginsberg pub, a Broadway túloldalán az East Village-i zsibi és a Greenwich Village-í jazzklubok és kocsmák környéke. Persze New Yorkban már több helyen korlátozzák ezt a stílust, például a metró falát olyan festékkel kenik be, amelyről lefolyik az utcaművészek festéke, ezért sok helyen a metró egyhangú ezüst színű. Azonban egy agyonmázolt metrókocsit megmentettek az utókornak, és kiállították a Modern Művészetek Múzeumában. Bár kezdetben még nem értettem a felfirkált szövegeket, de ráéreztem az egészre, tetszett az eredetiségük, és hajnalonként elkezdtem lefotózni a látottakat. Egyszer póruljártam, mert nem sikerült pár fotóm, és vissza14 A HÉT