A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-13 / 46. szám
FIGYELŐ mentem az előző helyre, ám addigra már teljesen másféle rajzok díszítették a falat, tehát ez nagyon változó valami. Reggel kilenc óra után már nem fotózhattam, mert addigra heroinárusok szállták meg az elhagyatottabb helyeket, és őket nagyon irritálta volna, ha fotózni kezdek. Később már megértettem a szövegeket, és megtudtam, hogy miképp szerzik be az alkotók a festéket: mivel a spray-k nagyon drágák odaát, ezért többnyire vizipisztollyal behatolnak egy-egy festékáruházba, vagy megegyeznek a tulajjal, aki a boltzárás után kinyit nekik, elvihetik a festéket, majd a tulajdonos bejelenti a lopást, és a kárt leírja az adójából. — Hány fotót készítettél, és hol volt már kiállításod? SZ. I.: — Közel száz fényképet készítettem, amelyekből a negyven legérdekesebbet szoktam kiállítani. Először a budapesti Fekete Lyukban mutattam be gyűjteményemet, mivel szerintem ott bukkannak fel leggyakrabban azok, akik maguk is készítenek falfirkákat, így vevők erre a látványra. Azóta egy vándorkiállítás keretén belül már több városban is láthatták a fotóimat. Szokás szerint mindenütt újabb feliratokkal bővítik a fotók alatti felületet mint egy vendégkönyvet. Egyelőre csak az amerikai anyagot állítom ki, de már itthon is gyűjtögettem. — Szerinted az USA ilyen színes, mint ezek a falfirkák? SZ. I.: — Nekem — sokakkal ellentétben — az USA eléggé szürkének tűnt: mindenütt egyforma Mc Donalds-óttermek, farmerben dolgozó és szórakozó srácok, állandó rohanás és pénzhajsza... Mexikó sokkal jobban tetszett — egzotikus, sokszínű, barátságos, emberi. Miskó Ildikó Pozsonyi Zenei Ünnepségek ‘92 Egy vallomással tartozom. Amikor úgy a nyár elején először került kezembe az idei ünnepségek műsortervezete — csalódást éreztem. Látszatra ugyanis a kínálat — Bach Mátépassióját és az angol zenekart kivéve — nem kecsegtetett különösebb élményekkel. Most azonban örömmel vallom be tévedésemet, mert bizony sok szép estében volt részünk. E kéthetes zenei maratón a Szlovák Filharmónia koncertjével kezdődött és végződött. A nyitókoncert első száma a hatodik ikszet ünneplő Ilja Zeljenka művének bemutatója volt, a zárókoncert pedig Eugen Suchoň jól ismert Zsoltárával ért véget. Az első esten a mai zeneigazgató, Ondrej Lenárd irányította a zenekart, az utolsón pedig hajdanvolt vezetőkamagya, karmestereink tisztelve szeretett doyenje, dr. Rajter Lajos állt 86 évével is töretlen erőben a dobogón. Az idei év az európai barokk éve. Ez a központi gondolat a rendezvény során több formában is kifejezésre jutott. Már maga az ünnepséget tudtuladó plakát is — bár ismeretlen szerzői alkotása — gyönyörű, hangulatos barokk mű, a Vigadó emeleti foyerjében pedig a csehországi barokk építészet legszebb alkotásainak képanyagában gyönyörködhettünk. Zenei téren természetesen az egyes hangversenyek műsorába volt beleszőve a kor német és olasz alkotásainak remeke. A csúcs és egyben az egész ünnepi sorozat legkiemelkedőbb előadása Bach hatalmas oratóriuma, a Mátépassió volt. Hogy lenyűgöző és felkavaró élményben részesültünk, az elsősorban az előadógárdának és külön Peter Schreiernek volt köszönhető. Schreier, az Evangelista szólamát is előadó énekes és Schreier, a karmester felejthetetlenül tolmácsolta a művet. A két zenekar és énekkar között, a szólisták előtt áüva magát Máté evangélistát idézte gyülekezete körében. A másik kiemelkedő élményt az 1858-ban alapított manchesteri The Halié Orchestra koncertje jelentette. Egyébként ez a zenekar mutatta be 1904 februárjában a győri Richter János vezényletével — aki akkor Anglia vezető zenéi egyénisége volt — az ifjú Bartók Béla Pozsonyban komponált művét, a Kossuth szimfóniát. Jómagam 1958-ban Prágában találkoztam a zenekarra], s e mostani produkciójuk felfrissítette bennem az akkori élményt. Élükön most a fiatal angol James Judd állt, s műsorukat Edward Elgar Délen című nyitányával kezdték, majd az ifjú tajvani Cho-Liang Lin Mozart G-dur hegedűversenyt játszotta. A szünet után Richard Strauss színgazdag szimfonikus költeménye, a Don Juan következett, s befejezésül Bartók Béla pantomimjának, A csodálatos mandarinnak a zenéjéből készült szvit hangzott el. Vendégeink jóvoltából olyan produkcióban volt részünk, mely kidolgozásában, zenekari hangzásban, stílustisztaságban, fényben és átélésben igazi csillagórát jelentett. A linzi Bruckner Orchester produkciója Martin Sieghart karmesterrel az élen kimon-Peter Pažický és Alois Solárik dottan csalódás volt. Schubert bájos és könnyed Rosamunda nyitányát ilyen durván, Beethoven Hármasversenyének kíséretét ilyen színtelenül unalmasan tolmácsolni, Bruckner Harmadik szimfóniáját pedig csak hangerővel megszólaltatni még alig hallottam, pedig a zenekar rézfúvósai igazán jóknak bizonyultak. A csalódáshoz sajnos ifjú szólistáink, Mikuláš Škuta, Peter Maceček és Eugen Prochác is hozzájárultak. A csúcsok és a mélypont között azonban örvendetesen jó volt a színvonal. Fiatalos lendületével és stílusos muzsikálásával nagyon jó hatást keltett a The Schubert Ensemble of London, amelynek azt is köszönhetjük, hogy Hűmmel szülővárosában megszólaltatták a zeneszerző op. 87-es Esz-dúr zongoraötösét, valamint névadója remekét, a Pisztráng-ötöst. Az ünnepségek külön fejezete a kétévenként megrendezett Interpódium. Ez egykor a szocialista országok Fiataljainak versenymentes bemutatkozása volt. Most elavult gúnyáját levetve — a ciprusi hegedűstől kezdve a luxemburgi csellistán át az angol pianistáig — igazi nemzetközi gárda bemutatkozását jelentette. Ez a kor megkövetelte változás szinte robbanásszerű minőségjavulást hozott. A hét szólista — főleg a zongoristák —, valamint a prágai vonósnégyes és a pozsonyi zongoraduó értékes produkcióval jegyezte be nevét az Interpódium új fejezetének első oldalára. Dicsérendő újítás volt az is, hogy a szólistákat kísérő zenekarok értékes, ritkán megszólaló műveket tolmácsolva önállóan is bemutatkoztak. Említésre méltó az ifjú Pozsonyi szólisták lendületes muzsikálása, az ostravai Janácck Zenekar "amerikai" műsora, valamint a hullámvölgyből kifelé igyekvő Szlovák Rádiózenekar Rahmanyinov és Dvofák tolmácsolása. Végezetül megemlítem még a nagy érdeklődést kiváltó mű, a Liverpooli oratórium bemutatását, mely a hajdanvolt "gombafejű", Paul Mc Cartncy erősen eklektikus, de élvezetes és közönségsikerre számító alkotása. Varga József A HÉT 15
