A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-13 / 46. szám
kiebrudalták még a pedagógiai pálya közeléből is. Egyedüli magyar pedagógusképzésünk "Mekkájában*, Nyitrán a magyar diákok és tanárok iassan-lassan kezdtek megfogyatkozni. Csak 1989-ben jöhetett szóba újra, hogy a századfordulón minimum kétezer magyar tanító fog hiányozni, és szükséges a Jókai Egyetem, valamint a magyar pedagógiai kar is Nyitrán, de a pedagógusképzésen túl nyíljanak más szakok is. Nyíljon színész-, újságíró- és teológusképzés is. Kezdetben erről volt szó, de aztán a lelkes, bársonyos forradalmi hangulat színeinek kifakulásával kezdtek átformálódni a vélemények magyar körökben is... Most azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy több mint hatszáz diák és köztük száznyolcvan elsőtagozatos hallgatójának ünnepélyes tanévnyitóját tartották a Nyitrai Pedagógiai Kar magyar tagozatán. A megnyitó előtt találkoztam néhány diákkal. Néhányan feltették a kérdést: mi lesz a Nyitrai Egyetemmel? A jól értesültek viszont tudták, hogy "egyetem" lesz Nyitrán, hiszen az agrártudomány és a humán tudományok nagyon szépen megférnek együtt. Mi lesz az önálló tagozattal, mert a karon belül megint csak kötve lesz a magyar pedagógusképzés?! A kérdések sorozatát valaki úgy magyarázta, hogy ha létrejön az egyetem, akkor az akadémiai szenátus mint Tanévnyitó októberben Alig egy hónap leforgása alatt két komoly — mondhatnánk magyarságunk jövőjét meghatározó — esemény zajlott a Nyitrai Egyetem Humán Tudományok Karának magyar tagozatán. Az első, a nemzetközi nyelvészeti konferencia volt szeptember derekán, amelyről már beszámoltunk lapunk olvasóinak. Az utóbbira, a magyar tagozat tanévnyitó ünnepségére pedig október első felében került sor... Miközben a nyitrai magyar pedagógusképzés elmúlt harminchárom esztendején gondolkodtam, akaratlanul Is eszembe jutottak Kónya József író és pedagógus (az idén lenne 90 éves) 1933-ban írt sorai: "Tényleges vagyoni állapotunk igen szegényes; nem sok a dicsekedni valónk. Követel rovatunkban viszont hemzsegnek a fantasztikus számok, amelyek csak akkor lesznek a mieink, ha elég erősek leszünk azok kiharcolásához." Kónya József további mondandójában aztán kifejti, hogy abban az időben is — az első köztársaság alatt — több volt a visszahúzó erő a magyar iskolaügy és pedagógusképzés terén, mint a szabad fejlődés érdekeit szolgáló és formáló. A magyar középiskolai tanárképzéssel kapcsolatban, illetve annak céljaira létrehozandó egyetemmel kapcsolatban a hivatalos magyarázat tömören csak ennyi volt: "Köztársaságunk egy magyar egyetem felállításának költségeit soha se fogja áldozhatni, mert a megterhelésekhez képest az eredmények elenyószőek volnának." A második világégés után a folytatás közismert. Nemcsak az "áldozhatni" és ■elenyésző eredmények" fogalmai ismétlődtek, hanem az önálló egyetemre való törekvést még csírájában elfojtották a "pénz" hiányára való hivatkozásokkal. De közben épültek a légvárak és léggyárak, amelyek felőrölték a gazdasági potenciál tetemes részét. A harminchárom esztendőben elmélázva bizony a "követel" rovatunkban sok a még mindig nyitvahagyott, soha nem teljesített követelés. Pedig a magyar pedagógusképzés élvonalában mindig akadtak "erős" és "harcolni" tudó emberek, de a magyar "pedagógiai kar", inštitút, vagy főiskola Nyitrán soha nem tudott önállósulni, (gy volt ez 1968-ban is, amikor az internacionalizmus nagy fénykorát éltük. Az önállóságra való törekvés béklyóit éppen azok az emberek fonták körénk, akik elméletben a tolerancia és az "internacionalizmus" eszméit hirdették. Hatvannyolc után aztán a notórius kéregetöket szakértelemmel elhallgattatták, vagy szuverén szerv dönthet majd az önálló tagozat sorsáról. Az akadémiai tanács olyan szuverén szerv, hogy még a kormány sem szólhat bele döntéseibe. De kik ülnek majd az akadémiai tanácsban, és mennyire értik meg azt, hogy nekünk magyaroknak mi az (vagy mi lesz az), ami jó? Nagyon sok a kérdés, amelyre csak az idő és a fejlődés adhatja majd meg a választ... Az ünnepi beszédet dr. László Béla dékánhelyettes, a magyar tagozat vezetője tartotta. Összefoglalta az elmúlt harminchárom esztendő buktatóit és eredményeit, tekintettel arra, hogy az első tíz esztendő a fellendülés korszaka volt, de az utóbbi húsz év a puszta létért való küzdelem időszaka. Különösen a párthatalom megszilárdulásakor — tekintettel arra, hogy elkészült a magyar iskolák felszámolásának terve —, melynek első lépése az volt, hogy 1975-től Nyitrán már nem nyitottak magyar nyelvű tanári szakokat. Nyilvánvaló, hogy jelentkezett a tanítók hiánya, de a magyar tagozat 10 A HÉT
