A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-13 / 46. szám
GONDOLKODÓ III sokszor ők maguk ajánlkoznak fel egy darab kenyérért." (i. m. 233—4. o.) A kórházat így látta az író: "Nem volt ez igazi kórház, mert nem találtam benne sem orvost, sem gyógyszert, sőt, még betegeket sem. Csak néhány emberroncsot, akinek már nem volt szükségük sem orvosra, sem gyógyszerre. ' (...) — Ezek is emberek voltak — mondta ő. — És most itt hevernek mezítelenül. Mihelyt meghaltak, a többiek ellopják minden ruhájukat." (I. m. 235. o.) Nem csoda, ha ilyen tapasztalatok után megint Vác jut eszébe: "Vácon, ahol több mint egy évet raboskodtam, bért kellett fizetnem, de volt egy tiszta szobácskám, tisztességes és rendszeresen váltott ágyneműm, asztalom, két székem, ruhás és fehérnem űs szekrényem. Meghatározott összeg ellenében rendelkezésemre állott egy ember is, aki mindennel kiszolgált. És ha nem lett volna módomban megfizetni a bért, megfizette volna helyettem az a helység, ahová való voltam. Rosszul szoktattak tehát." (i. m. 223. o.) Slavid ezeknek a tapasztalatoknak a hatására írja meg a Börtöneim utolsó szavait. Ez a kötet loan Slavid halála óta románul nem jelent meg. "Azt akartuk, éspedig évszázadokon át, hogy megszűnjön az ellenségeskedés és az elnyomás, hogy azoknak, akiket a sors egy földön élni rendelt, akár a múltban, akár a jövőben, egyformán jusson a békés együttélés gyümölcseiből, hogy ne nyomja el egyik a másikat, hanem románok, magyarok, szászok, svábok, szerbek, rutének, zsidók részesüljenek egyenlő jogokban, és legyenek egyenlő kötelességeik. Ezt akarták szüleid, nagyszüleid és dédszüleid... Hát közelebb állnának hozzád azok az indulatok uralta emberek, akik, megtagadva a román nemzet egész múltját, azt akarják, hogy most a románok nyomjanak el másokat ugyanúgy, ahogy annak idején őket nyomták el? Akik még magasabbra szítják az ellenségeskedés tüzét, s szégyent hoznak a román névre, kijelentve, hogy az emberi név tulajdonképpen csak a többséget illeti meg, míg a kisebbségnek bele kell nyugodnia abba, hogy nincs más választása, mint megtagadni szüleit, testvéreit, saját törvényeit, hagyományait, egyszóval mindazt, ami az embernek szent és az is kell, hogy legyen! Nemi Te olyan távol vagy ezektől, mint a román nemzet egykori elnyomóitól. Ilyen gondolatok nem jutottak volna eszembe, szeretett barátom, ha a vacaresti-i börtönben töltött kellemes idők alatt nem világosodik meg az elmém. S azok a nyomorultak, akik engem oda zártak, bizonyára keserű önvádat éreznének, ha képesek lennének tudatára ébredni annak, milyen nagy jót cselekedtek velem gonosz indulatból fakadt tettükkel." (i. m. 254-5. o.) Balassa Zoltán------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Ezredvégi melankólia A Csehszlovákiai Magyar írók Társasága (CSMÍT) 1992. október 15—16- án kétnapos tanácskozást szervezett Pozsonyban A magyar irodalom az ezredfordulón címmel. Több ismert külföldi írót és irodalomtudóst kértek fel, hogy tartson előadást a témáról, illetve a tárnával kapcsolatban, végül többszöri módosulás után összeállt a csapat. Jókai Anna, a Magyar írószövetség elnöke Az írás felelőssége című tanulmányát olvasta fel, ezt megelőzően pedig a magyarországi irodalmi élet meglehetősen nyugtalan hétköznapjait ecsetelte. Bejelentette, hogy az anyaország határain kívül élő magyar írókat ezentúl a Magyar írószövetség rendes és teljes jogú tagjaiként kívánják nyilvántartani, felszámolva a korábbi gyakorlatot Pomogáts Béla (A magyar irodalom az ezredfordulón) és Szakolczay Lajos (Az anyaország és a kisebbségi irodalmak a rendszerváltás után) személyesen nem vehetett részt a tanácskozáson, de mindketten elküldték írásukat, amelyet a helyszínen felolvastak. Kétségtelen, hogy az előadások témájául választott problémakör nagyon szerteágazó, mégis szemet szúrt az a felszínesség, amellyel a kérdést kezelték, s így senkit sem lephetett meg, hogy az Jókai Anna a magyar írók anyagi gondjairól is beszélt (a képen még Fonod Zoltán, Mányoki Endre és Egyed Péter látható) Fotó: Prikler László \_______________________________________________________________________ eszmeiuttatások végeredménye egy elnagyolt vázlat lett. A kolozsvári Egyed Péter Egy eltűnt nemzedék című előadásában néhány olyan alkotóról szólt, akik pályája időnap előtt félbeszakadt, a magyar irodalom nagy veszteségére. Őszintén meg kell azonban mondanom, hogy én személy szerint jobban örültem volna egy olyan előadásnak, amelyből áttekintést kaphattam volna a nyolcvanas évek erdélyi magyar irodalmáról, hiszen e mostaninál keresve sem lehetett volna jobb alkalmat találni rá, hogy egymást kölcsönösen tájékoztassuk életünkről és dolgainkról. Mányoki Endre Kapcsolatok és kölcsönhatások című előadása már nem sokat módosíthatott csalódottságunkon. A szlovákiai magyar írók többnyire statiszta szerepben ülték végig a konferenciát, s hogy manapság egészen más problémák gyötrik őket, azt az a mélabú is jelzi, amellyel nagyokat — hallgattak. Ügy tűnik, a rendszerváltozást követő tanácstalanság és szerepkeresés tovább tart, s ezt még tetézi az írói lét bizonytalanságának érzése, és az a felismerés, hogy a szlovákiai magyarság sorsának alakításában íróként jóformán semmit sem tehetnek.-lamér-A HÉT 5
