A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-06 / 45. szám
Egy iszonyú sorsú író: VARLAM SALAMOV (1907—1982) Variam Salamovnak a nyolcvanas óvek végén végre megjelent elbeszélései valósággal sokkolták az orosz olvasóközönséget. Pedig ez már a "peresztrojka" ideje volt, amikor is annyi eltitkolt gonoszságra derült fény, hogy nehéz volt az embereket bármivel is megdöbbenteni. Variam Salamov elbeszéléseinek az igazsága azonban olyannyira iszonyú volt, hogy az első terjedelmesebb válogatást belőlük csak hat esztendővel a szerző halála után, 1988-ban merte közölni a Novij mir című irodalmi folyóirat. Megjelenésük aztán érthetővé tette Jurij Dombrovszkij regényíró szavait, aki egy ízben kijelentette: "A lágerprózában Salamov az első, én vagyok a második, Szolzsenyicin a harmadik". Variam Tyihonovics Salamov 1907-ben született Vologdában. Édesapja lelkész volt, aki segítette a városban élő száműzötteket, s egyébként is haladó nézeteket vallott. A fiatal Salamovot mindig is vonzotta az irodalom, s miután megjárta a poklot, maga is író lett. Miután megjárta a poklot... 1929-ben Variam Salamovot, a Moszkvai Egyetem hallgatóját letartóztatják és 3 évi lágerfogságra ítélik, amiért terjeszteni merészelte Lenin "Levél a kongresszushoz" című, Sztálint bíráló végrendeletét. 1937-ben már "preventive" sóznak rá 5 évet (ekkor azokat is letartóztatták, akik már voltak szovjet lágerekben), majd mikor ez letelt, még ott, a táborban újabb 10 évet kap, amiért "az orosz irodalom klasszikusának" nevezte az (egyébként irodalmi Nobel-díjas) emigráns Bunyint. 1951-ben kiszabadult a lágerből, a Kolimai-fólszigetről azonban csak 1953-ban, Sztálin halála után engedték távozni. 1956-ban rehabilitálták és megengedték Ismeretlen Joyce-novellák A James Joyce (1882—1941) Finnegan ébredése című művének kritikai kiadását előkészítő Danis Rose ír irodalomtörténész az író 1923-ból származó, eddig ismeretlen novelláira bukkant. A hét novella témáját az ír mitológiából és történelemből merítette az író. Danis Rose szerint a novellák nyelvezete — szemben a "Finnegan ébredésével" és az "Ulysses"-szel — kristálytiszta és könnyen érthető. Az ír irodalomtörténész a Joyce-novellák megtalálását az évszázad legjelentősebb szövegfelfedezésének nevezte. Rose szerint a most előkerült novellák megváltoztatják majd a Joyce-ról vallott mai felfogást. Jövő márciusban könyvalakban is kiadják a felfedezett novellákat. neki, hogy visszatérjen Moszkvába. Huszonkét éves fiatalember volt, amikor letartóztatták, s negyvennégy évesen, csaknem öregemberként került ki a lágerekből. A tizenhét lágerben töltött esztendő azonban nem múlt el nyomtalanul, Salamov nehezen tudott beilleszkedni a normális életbe... Rengeteget írt: verset, karcolatot, esszét; életének főműve azonban a "Kolimai elbeszélések". Variam Salamov tragédiája ném csupán abban rejlett, hogy ártatlanul fogságra ítélték s legszebb életéveit lágerekben töltötte, hanem abban is, hogy a Sztálin személyi kultuszát bíráló társadalom szinte rettegett a borzalmas gonosztettekről szóló igazság meghallgatásától. Salamov egyes elbeszéléseit értelmiségi körökben — s persze kéziratosán! — már korábban is ismerték, a széles olvasóközönség azonban csak a szerző halála után ismerhette meg őket, amikor 1987-ben különböző irodalmi folyóiratokban, majd 1988-ban a Novij miiben, s végül 1989- ben (a Szovremennyik kiadó jóvoltából) Levij bereg ("Bal part") címmel kötetben is megjelentek. S elbeszéléseinek ez a fokozatos megjelentetése is bizonyos értelemben szadizmus volt a szerzővel szemben, az ő számára ugyanis nemcsak az elbeszélések lényege volt fontos, hanem a kompozíciójuk — az egymásutániságuk — is. Ezek az elbeszélések csakis a maguk összességében adták a jó és a rossz túloldalán való emberi létezés krónikáját. Hogy miről szólnak? Arról, hogy a sztálini "Nagy Terror" azért járhatott olyan óriási méretekben sikerrel, mert ártatlan emberek millióit célozta meg, akik közül mindenki azt hitte, hogy kizárólag ő a kivétel, egyedül az ő esetében van szó tévedésről. "Mártírok voltak ők, nem pedig hősök." Az emberségnek arról a mélypontjáról szólnak, ahol a gyilkosság már olyannyira unalmas dolog, hogy változatosabbá kell tenni: a kellemetlenné vált brigadórosnak például közönséges fűrésszel fűrészelik le a fejét. Az elítéltnek arról a reménytelen állapotáról szólnak, amelyben (ő, az ún. "politikai", akit az 58. paragrafus alapján ítéltek el s "a nép ellenségének" számit, aki legalul áll a rabok kasztrendszerében, hiszen a lágerfőnökség — vele szemben — még a legveszélyesebb köztörvónyest is átnevelésre alkalmasnak minősítette) mondjuk meleg csizmát kap otthonról, ám tudja, hogy ezt úgyis ellopják tőle, ezért inkább elképesztően olcsón eladja az őrnek, hogy legalább kenyérre legyen pénze. S amikor már megvette a kenyeret és elönti valamiféle emberi érzés — kész megosztozni társával a kenyéren —, a köztörvényesek összeverik és megrabolják. Szökésekről is beszélnek ezek az elbeszélések, noha a Kolimáról nem lehetett megszökni. Az emberek mégis meg-megpróbálták, mert úgy érezték, hogy hamarosan meghalnak és mégiscsak jobb szabadon meghalni, vagy mert közeledett a tavasz, s a lágert éppen tavasszal volt a legnehezebb elviselni. Pedig a Kolima behavazott térségein még azzal a veszéllyel is szembe kellett néznie a szökevénynek, hogy kiéhezett társai felfalják. S arról is szólnak ezek az elbeszélések, hogy a lágerben csak egyetlen embercsoport őrizte meg emberi arcát: a hívők csoportja. Variam Salamov "új prózának" tartotta a maga elbeszéléseit. Úgy vélte, hogy Paszternák Zsivago doktoréval és Faulkner könyveivel egyszer s mindenkorra befejeződött a regénynek mint irodalmi formának a korszaka. A mai olvasót már csak a dokumentum képes meggyőzni. Az írónak tehát kötelessége, hogy saját tapasztalatait formálja irodalommá. Hogy saját sorsával, saját vérével fizessen az írás és az ítélkezés jogáért. A Salamov-elbeszelések mögött kivétel nélkül tények állnak. Elbeszéléseinek újdonságát ő maga — a formán s a tartalmon túl — annak a valaminek a megmutatásában látta, ami az állati szintre süllyesztett ember viselkedésében nyilvánul meg. Elbeszélései azoknak a mártíroknak a sorsát villantják elénk, akik sohasem voltak és sohasem lesznek hősök. Salamov meggyőződése szerint "a lágerek témája olyannyira tágas téma, hogy száz Szolzsenyicinhez és öt Lev Tolsztojhoz hasonló író is elfér benne, és egyikük sem fogja szűknek érezni". Ezt a témát egyébként azért is fontosnak tartotta, mert korszakunk fő problémája — véleménye szerint — éppen az ember megsemmisítésének mechanizmusa, amelyet az állam hoz létre... OLEG SZEMAK Fotó: Berta András A HÉT 15
