A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-06 / 45. szám
éST/ÚAK Fizető vendég i. Punch, a kutya, a sarokban feküdt, és vakarózott. — Ne vakarózz, Punch — mondta élesen Smith kisasszony. — Egy angol kutya nem vakarózik. Egy angol kutya nem vakarózik. Egy angol kutya egyáltalán nem kutya. Smith kisasszony cikkért viselt, és feltehetőleg meleg fehérneműt. A kutya nem viselt semmi ruhát. Ezen Smith kisasszony sem tudott segíteni, nemkülönben azon se, hogy a kutya az utcán néha ijesztően kellemetlen dolgokat művelt. Egy angol kutya! Smith kisasszony betöltötte a huszonnyolcadik csésze teáját, és lassan szürcsölni kezdte az italt. Angliában a tea pótolja a beszélgetést, az észt és eredetiséget. Csak egyet nem pótol: a teát. Az, hogy az ember víz helyett teát iszik, rendben van, de az, hogy az ember tea helyett vizet iszik, nincs rendben. A huszonkilencedik csésze teakor, vagyis este nyolc körül érkeztem meg Smith kisasszonyhoz, mint fizető vendég. A harmincadik csésze teát már együtt ittuk. A tea keserű volt és ízetlen. Smith kisasszony is. II. A másnap esti bridzspartin Smith kisasszony anyján kívül részt vett Kalanday, nyugalmazott tüzér ezredes is. Az ezredes annak idején Indiában szolgált. — Meséljen valamit Indiáról — kértem mohó érdeklődéssel. Az ezredes tekintete elrévedt. Szeme előtt csodálatos ősi templomok bukkantak fel, százarcú, rejtelmes Buddhák, titokzatos szertartások, dzsungeléjszakák. Az ezredes tekintete messze révedt, s aztán lassú, megfontolt hangon azt mondta: — Indiában nagyon meleg van. Smith kisasszony szobájában is nagyon meleg volt. Abnormális emberek közt sohasem normális a hőmérséklet. Smith kisasszony édesanyjához fordultam. A hölgy halcsontot viselt. A láthatókat a nyakán, a láthatatlanokat a hasában. A láthatók neki fájtak, a láthatatlanok nekem. — Milyen szép este, asszonyom — mondtam a hölgynek. A hölgy bólintott. Később beborult, és esni kezdett. — Milyen csúnya este, asszonyom — mondtam a hölgynek. A hölgy bólintott. Változatos este volt. Két frappáns megjegyzésemmel én szórakoztattam egész este a társaságot. Későb megtudtam, hogy az öreg hölgy kifogásolta bőbeszédűségemet. Kalanday ezredes is beszélt még egyszer. "Good bye" — mondta, mikor elment, és feltette cilinderét. Egyesek azért viselnek cilindert, hogy a fejükön levő levegőt legyen hová elraktározni. III. Londonban sok a múmia. A múmiák egy része a British Museumban van, másik része az utcákon szaladgál. Aki sokáig nézi a múzeumi múmiákat, az rosszat álmodik, aki sokáig nézi az utcai múmiákat, az rosszul jár. A múzeumi múmiákhoz átkok tapadnak, 16 A HÉT az utcai múmiák pedig az emberhez tapadnak. — Egér van a szobában — mondta Smith kisasszony, mikor éjjel bejött hozzám. Tényleg meleg fehérneműt viselt. A szobában tizenhét családi fénykép volt, egy könyvállvány vallásos könyvekkel, a winchesteri katedrális látképe, hat óra, ami mind állt, és egy kitömött madár a kandalló felett. Egér sehol se volt. Az egeret nem tudta Smith kisasszony megfogni, engem igen. Úgy látszik, minél nagyobb egy állat, annál könnyebb megfogni. Őszintén szólva féltem az egértől. Nem azért, mert harap, hanem azért, mert csiklandoz. Ha egy oroszlán csiklandozna, attól is félnék, mert a csiklandozás nevetséges. De egy oroszlán tragikus. Néha egy egér is. Akkor, ha helyette engem fognak meg. Pár percig kerestem az egeret, leguggoltam, és azt mondtam: ccc. Nagyon halkan mondtam, mert féltem, hogy meghallja. Azt tanácsoltam Smith kisasszonynak, hívja be Punchot, ő talán megfogja az egeret. Punch bejött. Rám nézett. — Egér! Fogd meg! — mondtam neki. Punch erre szó nélkül megfordult, és kirohant a szobából. Egyedül maradtam Smith kisasszonnyal. Ő rám nézett, ón a winchesteri katedrálisra. Azt számítgattam, melyik öregebb, a kisasszony vagy a katedrális. A katedrális öregebb volt, de mozdulatlanul lógott a falon. Bár Smith kisasszony — — Priscilla a nevem — mondta Smith kisasszony halkan. Ez már sok volt. Azt még meg tudtam neki bocsátani, hogy kicsit fiatalabb volt a winchesteri katedrálisnál, de azt, hogy Prisdllának hívják, soha. Meghajoltam, és elszántan kimentem a szobából. Másnap esett az eső. Angliában nem azért esik az eső, hogy megtermékenyítse a földeket, hanem hogy az embereknek legyen miről beszólni. Ha nagy a szárazság, akkor jó a walesi herceg vagy a tenisz is. — Holnap is fog esni — mondta az öreg hölgy a reggeli előtt. Annak, hogy a jövendöléseket nem szeretem, két oka van: 1. vagy jót jövendölnek, és az nem válik be, 2. vagy rosszat jövendölnek, és az beválik. De reggeli előtt különben is a legjobban szeretem a reggelit. Smith kisasszonnyal csak egyszer találkozott a tekintetünk. Mind a ketten a sonkát néztük. Smith kisasszony rengeteget evett, és lapos volt, mint a deszka. Viszont a cethalakról olvastam, hogy nagyon keveset esznek. De ha egy cethal egy angol házban reggelizne, akkor biztosan lefogyna. A reggeli végén óvatosan megkérdeztem az öreg hölgyet: — Asszonyom, vannak a házban egerek? Az öreg hölgy egy ideig nem tudott felelni a felháborodástól. Ezalatt megfogalmazta a választ: — Az én házam angol ház: itt nincsenek egerek. IV. Délután Smith kisasszonnyal krikettmeccsen voltam. A krikett az angolok nemzeti sportja. A kriketthez egy nagy tér kell, ahol egy pár ember játszik egy labdával és ötvenezer SZOBOTKA TIBOR más, akit ez érdekel. Három órát voltam kint, de nem értettem. Se a játékot, se a nézőket. Aztán ránéztem Smith kisasszonyra, az eső is cseperegni kezdett, és eszembe jutott, hogy Angliában vagyok. De legyünk igazságosak: az ember nemcsak akkor érzi magát rosszul, ha krikettmeccsen van, hanem akkor is, ha beteg. Azonkívül pedig volt ott egy lány, egy igazi szőke, hamvas bőrű, kék szemű angol lány. Öt óra negyvenöt perckor fedeztem fel őt én, negyvenhétkor fedezett fel ő engem, negyvennyolckor fedezte fel őt Smith kisasszony, negyvenkilenckor nem hitte el nekem, hogy a krikett nagyon érdekel, és ötvenkor hajlandó lettem volna szívből gratulálni annak az őszinte embernek, aki a szemembe mondja, hogy hülye vagyok. Sajnos az ilyesmit az embernek mindig akkor mondják, amikor nem hiszi el, s amikor mondják, akkor sohasem hiszi el. Öt óra ötven perckor ugyanis Smith kisasszony kicipelt a pályáról, és elindultunk hazafelé. Hét órakor a hallban megszólalt a gong. Angliában a vacsora nagyon ünnepélyes. Én jobban szeretem, ha a vacsora jó. Sohasem fogom megtudni, hogy a gong kongása és a hideg birkasült között van-e valami összefüggés. Az életben vonzók a titokzatos dolgok. De egy vacsorában? Kompót után leültem a zongorához. Két taktust játszottam, akkor az öreg hölgy egy csésze teát nyomott a kezembe. Abba kellett hagynom a zongorázást. Tea után Smith kisasszony játszott és énekelt. Nem tudom, hogy a szomszédok hallották-e, vagy egyszerűen nem volt revolverük. Nekem ugyanis nem volt. Éjjel eltorlaszoltam az ajtót. Egerek nincsenek, Smith kisasszony pedig nem tud bejönni. Az éjszakai nyugalom az előrelátás eredménye. Ez egy moralista mondat volt, amit gondoltam, de az embernek szabad moralizálni, ha álmos, mert hamarabb alszik el., Éjféltájt éppen csak annyira ébredtem fel, hogy megforduljak. Valami apró zörrenő neszt hallottam. Égy percig csend volt, aztán újra zörgött valami. Nem mondom, hogy féltem, de végre is fizettem azért, hogy ne dzsungelben lakjam, hanem hálószobában. Felgyújtottam a villanyt, kezembe vettem a zsebkésem. Gondolkoztam, hogy híres és bátor emberek ilyenkor mit szoktak tenni, de érdekes, hogy híres és bátor embereknek soha semmi kalandjuk nem volt egerekkel. Lehet, hogy ezért voltak bátrak. A szekrény felé indultam, amelyben hazai ételeket őriztem. A fiókból két kis egér ugrott ki. Nem ijedtem meg, csak védekeztem. A két kis egér felém szaladt, és én nekiugrottam az ajtót eltorlaszoló szekrénynek. Ekkor a kilincs lenyomódott, és Smith kisasszony hangját hallottam: — Egér van a szobámban! — Az enyémben is — kiáltottam ki neki hangosan és dühösen. Egy kicsit rázta még az ajtót, aztán elment. Az egerek is eltűntek. Leültem az ágyra, és gondolkoztam. Mi vagyok én itt: egérfogó vagy fizető vendég? Aztán rájöttem a megoldásra. Elővettem a .kofferjaimat, becsomagoltam, és hajnalban eltávoztam Smith kisasszony házából.
