A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-16 / 42. szám
GONDOLKODÓ A hallgatóság egy csoportja kismartoni tanácskozás e tekintetben akár mérföldkő is lehetne, hiszen valamennyi előadás reálisan és önkritikusan mérte fel a magyarság — a Kárpát-medencében kisebbségben és Nyugat-Európában szórványban élő magyarság — helyzetét és lehetőségeit. Dr. Deák Ernő bécsi történész Kisebbségnek lenni nem sors, hanem feladat című előadásában magyarságunk aktív vállalását hangsúlyozta, mert ezzel nemcsak nemzetünk fennmaradásának esélyeit növeljük, hanem olyan minőséget is teremthetünk, amely érték lehet a többségi nemzet számára is. A bécsi magyarok sokéves szívós munkával elérték, hogy közösségüket az osztrák kormány önálló népcsoportként ismerte el, s ezzel olyan jogi kereteket teremtett számukra, amelyek között esély kínálkozik a magyar identitás megőrzésére és további ápolására is. A tanácskozáson részt vett Entz Géza államtitkár, a magyarországi Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője (jobbra), mellette dr. Smuk András, az AMESZKSZ főtitkára és a bécsi Europa Club elnöke ül Sajnálatos tény — s egy kissé jellemző is ránk, magyarokra —, hogy a bécsi kormány döntése ellen a legkitartóbban éppen a Burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület vezetői hadakoztak. Értetlenkedünk, amikor a magyarországi széthúzást tapasztaljuk, vagy amikor a saját sorainkban jelentkező konfliktusok okait kutatjuk, pedig egy alig húszezernyi közösségen belül is adódnak feloldhatatlannak látszó nézeteltérések... A Naszvadról elszármazott, immár több mint húsz éve Svájcban élő B. Szabó Péter a nyugat-európai magyar szervezetek és intézmények tevékenységét ismertette. Számunkra, akik korábban jóformán semmit sem hallottunk ezekről a szerveződésekről, nagyon tanulságos volt B. Szabó előadása, már csak azért is, mivel jól szemléltette, miként lehet önerőből, állami támogatás nélkül is olyan szellemi vállalkozásba fogni, amely csakis szellemi értékeket teremt, anyagi hasznot szinte semmilyet. Dr. Borbándi Gyula müncheni történész, az Új látóhatár című folyóirat egykori főszerkesztője és a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa a nyugati magyar szórványok identitásának kérdéseit boncolgatta előadásában. A Nyugat-Európában élő magyarok döntő többsége politikai emigránsként került új hazájába, a történelmi helyzet függvényében, több hullámban. Ez meghatározta viszonyát nemcsak az óhazához, hanem a magyar emigráció többi tagjához is. A szétszórtság csak bonyolította a helyzetet, s mivel Magyarország szovjet megszállása hosszú távúnak tűnt, sok emigráns szinte önként feladta magyar identitását, és beletörődött az elkerülhetetlennek látszó asszimilációba. A romániai magyarság sorsának tragikussá válása döbbentette rá a nyugati magyar diaszpórát arra, hogy saját helyzetét átértékelje; a kommunizmus bukásával Magyarország felé is újra járhatóvá vált számára az út. Ezzel kibővültek a politizálás lehetőségei, a nyugati magyarság ráébredt politikai hivatására — erről Jakabffy Ernő, a Magyarok Világszövetségének egyik alelnöke, Svédországban élő nyugalmazott erdészmérnök is szólt —, vagyis feladatként vállalta azt, amit korábban legfeljebb sorsnak tekintett: a magyarságát. De amint már az ausztriai magyarok példáján szemléltettem — és Szépfalusi István lelkész és szociográfus előadásával is alátámasztotta —, az identitáskeresés és az aktív szerepvállalás a diaszpóralét keretei között egyáltalán nem könnyű feladat. Többen is rámutattak az előadók közül, hogy a nyugati magyarok között elenyészően kevés a második generációba tartozó — tehát már a külföldön született — magyarok száma, így ha a politikai vagy a gazdasági helyzet nem kényszerít ki újabb emigrációs hullámot az óhazából, akkor a nyugati magyar szórvány előbb-utóbb beolvad, elfogy. A feladat a folyamat lefékezése volna, amelyet elsősorban a szülőhazával való kapcsolat intenzívebbé tétele segíthetne elő. A Kárpát-medencében kisebbségben élő magyarság problémáival ezúttal kevesebb előadás foglalkozott, de mind Szőcs Géza kolozsvári költő és politikus — aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség törekvéseiről és a romániai magyar értelmiség soraiban kibontakozott vitákról szólt —, mind pedig Dujmovics György újvidéki újságíró — aki a vajdasági magyarok autonómia-elképzeléseit ismertette — plasztikus képet nyújtott a romániai, illetve a szerbiai helyzetről. A szlovákiai magyarságot előadóként Dobos László (Az író szerepe a kisebbségi társadalmakban) és jelen sorok írója (Értelmiségi szerveződések Csehszlovákiában) képviselte. Dr. Kosa László volt az egyetlen magyarországi előadó a kismartoni tanácskozáson. Minőség — elit — kisebbség című előadásában arra figyelmeztetett, hogy a magyarság ne szavakban, hanem tetteivel bizonyítsa tehetségét és rátermettségét. A hivalkodó nemzeti rátartiság sérti a velünk élő más anyanyelvű népek önérzetét, és elkerülhetetlenül kiváltja a gyűlöletüket is. A másik oldalon viszont arra kell törekednünk, hogy megszabaduljunk a komplexusainktól. Hajlamosak vagyunk az önsajnálkozásra, szinte módszeresen gerjesztjük magunkban azt az érzést, hogy Európa nem ért meg bennünket, és magunkra hagy a bennünket körülvevő ellenségeinkkel. Kosa László óvatos optimizmussal szólt a jelenlegi magyarországi belpolitikai csatározások várható alakulásáról. Véleménye szerint a demokrácia akarása erősebb lesz a szélsőséges törekvéseknél, s hamarosan lecsillapodnak a kedélyek. Bár csak így lenne! Lacza Tihamér (Fotó: a szerző) A HÉT 5
