A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-09 / 41. szám
LAPSZÉL A ballada hőse a híres lengyel szabadsághős: Tadeusz Kosciuszko, aki úgy kerül az udvaroncaival dőzsölő I. Pál cár elé, hogy az lengyel fogollyal kívánja fel köszöntetni magát az orosz seregek győzelmének évfordulóján. A fogoly a köszöntés helyett átkot mond: "Szép hazámat földaraboltátok, Küldje isten a büntetést rátok! Minden orosz átokként viselje; Földönfutó légy népeddel Szolgák fejedelme.” Elnémul a fogoly lengyel ajka És poharát fenékig felhajtja. Bősz dühében a cár arca kékül, És süvöltve száz orosz kard Száll ki hüvelyéből. A cár halált kiált a vakmerő fogolyra, de mielőtt elhurcolnák azt, még meqkérdezi a nevét. "Az én nevem Kosciuszko, / Emlékszel-e rája?" válasz után a ballada történelmi hitel nélkül végződik. A kegyetlennek, vérengzőnek ismert uralkodó megrendül és megenyhül: A cár arcán piroslik a szégyen, Szégyenülten a fogolyhoz mégyen. Odanyújtja jobbját békülésre: "Menj, szabad vagy, Európa Legnagyobb vitéze!" A versről még annyit, hogy én elemista koromban ismertem meg, s aztán gyakran olvasgatva könyv nélkül is el tudtam mondani. A hatvanas években lengyelországi utazáson megfelelő előmagyarázat után lengyel társaságban elmondtam, s a meghatottságon kívül a reagálás az volt, hogy a verset lengyel költő is írhatta volna. Egyébként a verset lefordították lengyelre és szlovákra is. Csengeyről is el lehet még mondani azt, hogy hosszú éveken keresztül az eperjesi evangélikus kollégium tanára volt, és az ott tanuló (majd később igazgatóskodó) Gömöry János az Emlékeim egy letűnt világról című könyvében szeretettel emlékezik "a kicsinyke, alig fiúnyi drága öregre", aki a diákok körében nemcsak meglepő, de meghökkentő népszerűségnek örvendett. "Órái végén felcsattant a kiáltás: éljen Csengey! S ő remegő-boldogan megtörülte könnyes szemét, de mi néha vállunkra kaptuk és úgy vittük ki." Kacagtató lenne ez a minden bizonnyal történeti hűségű bohókásan idillikus eperjesi iskolai életkép, ha az ember nem gondolna arra, hogy Bethlen Miklós Apáczairól ilyesmit nem írhatott. Apáczainak és Tótfalusi Miklósnak is az életét Erdély akkori vészes korszakában a betegségek mellett irigységből és rosszakaratból támadt sérelmek és mellőzések törték meg. És a nagyon megérdemelt ünneplés, elismerés mindig hiányzott. Turczel Lajos r Égnek a Szemmaró, fekete füst zúdul ki a szarajevói nemzeti könyvtár ablakaiból. Borzongva nézem a tévéhíradó néhány perces tudósítását a megrázó eseményekről. A tűzoltók és a civil lakosság egyik része láncot alkotva a főbejáraton sietve hordja ki a papírdobozokba rakott könyveket. Vajon mennyit tudnak megmenteni? A többiek a fecskendőkkel igyekeznek megfékezni a fel-fellobanó lángokat. Félig elégett könyvlapok lebegnek a kavargó szélben, némelyik egészen a beomlott tető fölé száll, akár a kétségbeesett, fészkét vesztett árva madár. Amikor a könyvek égnek, vöröslő fényénél a barbárság tartja diadalünnepét. A barbárság nincs tekintettel semmi emberi értékre, az oktalan testvéri gyűlölet lángja évszázadok szellemi kincseit emészti el. Azokat az értékeket, amelyeket a kolostorok szilárd falai megvédtek a török-tatár pusztítástól, az értelmetlen, meddő hitviták máglyarakásaitól, a diktátorok minden írott betűt, könyvet betiltó, bezúzó rendeletétől. Most egy eltévedt rakéta pillanatok alatt romba dönti a szellem templomát, modem kolostorát. Valóban eltévedt az a rakéta, amely a hadicélpont helyett a kultúra erős bástyáját rombolta le? Nem hiszek ilyen véletlenekben. A rakéta indítókönyvek... gombját biztos kezű ember nyomta meg, olyan, akinek lelke érzéketlen az egyetemes emberi kultúra iránt, és különösen a másság dühíti, a más nyelven, más betűkkel írott emberi üzenet. Célja: kitörölni más fajok emlékezetéből a hangyaszorgalommal összehordott, önmaga értékeit őrző, felmutató kultúrát. A megmaradás zálogát. Nézem a könyvek haláltusáját, és Rotterdami Erasmus, a németalföldi nagy humanista író, gondolkodó szavai jutnak eszembe, aki közel fél évezred előtt, egy magányos pillanatában, szegényes sorsán tűnődve, így sóhajtott fel: — Mikor pénzem lesz majd, először könyvet veszek, s csak aztán ruhát! Hőiben híres festményén nyitott könyvvel ábrázolja a szikár és szigorú ábrázatú mestert, az európai kultúra és gondolkodás egyik megteremtőjét. Talán az ő könyvei is ott égtek a szarajevói nemzeti könyvtárban... Égnek a könyvek... a szorosra zárt könyvlapok, kódexek, kéziratok, nagyon soká hamvadnak el, néha azt hiszi az ember, hogy már elfojtotta a tüzet, csak a sűrű füst terjed, aztán hajnalban újra fellobban a láng. Ozsvald Árpád Fotó: Král Péter A HÉT 15
