A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-03 / 27. szám
GONDOLKODÓ INTERJÚ ÁGOSTON ANDRÁSSAL, A VMDK ELNÖKÉVEL Munhaterv a kisebbségi autonómiára Valóságos lélektani hadviselés, ittott valódi fegyvercsörtetés előzte meg a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) kanizsai közgyűlését. Belügyminiszteri — s talán magasabb szintű — közbelépésnek köszönhetően végül minden a legnagyobb rendben zajlott le: a vajdasági magyarság érdekvédelmi szervezete sem hátrált meg a fenyegetések előtt. Egyszersmind tévesnek bizonyult a hatalom részéről "előlegzett" vád, miszerint Kanizsán a magyarság elszakad Szerbiától. A Népszabadság az előzmények, a jelen és a jövő felől érdeklődött Ágoston Andrásnál, a VMDK elnökénél. • Hogyan jött létre a találkozó Milosevics szerb elnökkel? Érdemi volt a tárgyalás? — Mi nem először fordultunk a köztársasági elnökhöz és a szerb kormány elnökéhez: fogadjon bennünket és kezdjünk párbeszédet a vajdasági magyarság megoldatlan kérdéseiről. (...) A legutóbbi levelem után meghívást kaptunk az elnöktől. Nem egészen kétórás eszmecsere volt ez, és szerintem minden eddiginél reálisabb alapot ad ahhoz, hogy megkezdődjön a párbeszéd a szerb hatalmi szervek és a VMDK mint legitim érdekvédelmi szervezet között. • Sikerült-e megállapodni valamiben? — Megállapodtunk, hogy a VMDK részéről mi egy kezdeményező papírral indítjuk annak a közös bizottságnak a munkáját, amelynek összejövetelein minden, számunkra fontosnak tartott kérdésről nyílt, előzetes feltételek nélküli vitát folytathatunk. Nem mondanám, hogy a lényeget tekintve bármit is elértünk. Viszont: lényeges maga a dialógus. Ha ez elindul, már vannak objektív lehetőségek arra, hogy a konkrét kérdésekben eredményeket érjünk el. • Churchill azt mondta: ha nem akarsz megoldani egy problémát, alakíts bizottságot.. — Valószínű, hogy itt mégiscsak másról van szó. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy valójában mekkora a politikai súlyunk. Tudjuk, hogy ez az állam nem ismerte még el azt, hogy a kisebbségi kérdés nem lehet egy ország belügye. Számunkra előrelépés, hogy szervezetünket tárgyalóképes politikai szubjektumként kezelik — eddig csak külföldön tudtunk megjelenni önálló politikai tényezőként. Ám nem szakadhat meg az a párbeszéd sem, amelyet a szerb ellenzéki pártokkal kezdtünk. Mi nem mérlegeljük, mekkorák a politikai esélyei az elnöknek vagy a pártjának. Abból indulunk ki, ha velünk a hatalmi szervek hajlandók dialógust kezdeni, mi ezt nem utasíthatjuk vissza. • Tudott-e az elnök a közgyűlést megelőző hercehurcáról, s tett-e valamit a kedélyek csillapításáért? — Nekünk az elnök azt mondta, hogy nem tud semmit, s nem is ilyen megfontolásból hívott meg bennünket — hanem a levelünk kapcsán. Nekem nincs okom rá, hogy mást feltételezzek, s mivel nekünk a dialógus megindítása a legfontosabb, mi ennek a kérdésnek az elemzésébe nem bocsátkozunk. (...) • A Kanizsán elfogadott dokumentumot eljuttatják a Jugoszlávia-értekezlet bizottságához. — így van. De nemcsak az említett bizottsághoz juttatjuk el, hanem minden mérvadó nemzetközi tényezőhöz, például az Európa Tanácshoz, az EBEÉ-hez is. Mi nemcsak a magunk ügyében kívánunk ezzel az autonómiarendszerrel megjelenni, hanem az itt felkínált megoldásokat modellértékűnek tartjuk: többé-kevésbé alkalmazhatónak más politikai közegekben is. Számítunk arra, hogy a közeljövőben sikerül összehoznunk egy olyan nemzetközi tanácskozást is, amelyen részt vennének a magyarság és más kisebbségek legitim szervezeteinek képviselői, hogy esetleg közös modellként elfogadva ezeket a dokumentumokat, együttesen léphessünk fel a nemzetközi színtéren. • A Vajdaságban már volt ilyen kezdeményezés. — Nemcsak vajdasági szinten gondolunk az együttműködésre, hanem szélesebb kelet-európai, legalább kárpát-medencei szinten. Ám természetesen a vajdasági együttműködés is nagyon fontos. • Déi-Szerbiára nem gondol? — Mi elejétől fogva jó kapcsolatokban állunk a kosovói albánok képviselőivel, a szandzsák! muzulmánokkal is, és nem számítunk arra, hogy itt bármi is változik. Viszont az ő követeléseik egészen más természetűek. Mi olyan népcsoportnak tartjuk magunkat, amelynek nincsenek elszakadási szándékai. A politikai vitákban akkor lehetünk a legeredményesebbek, ha önállóan, egyedül, illetve más, hasonló népcsoportok legitim képviselőivel együtt lépünk fel. • Említette, hogy ellenzóki pártokkal keresik — vagy már meg is találták — az együttműködést. — Sajnos — az ellenzéki pártok kisebbségi politikája nem alkalmas arra, hogy szorosabb, akár koalícióig is elmenő kapcsolatokat hozzunk létre bármelyikükkel is. Az általunk támasztott alapköveteléseket (ilyen az önálló politikai szubjektivitás, a Carrington-dokumentumon alapuló autonómiarendszer létrehozatala) egyik párt politikai koncepciója sem tartalmazza annyira tisztán, amennyire mi ezt szükségesnek látnánk ahhoz, hogy közelebbi politikai kapcsolatra lépnénk velük. Ettől függetlenül számos olyan politikai célt látunk, amelynek elérése érdekében közösen tevékenykedhetünk. • A kanizsai okmányban az is áll, hogy esetleg népszavazáson kell dönteni a Vajdaság autonómiájáról. — Korábban is hangoztattuk: mi természetesen együttműködünk mindazokkal, akik a Vajdaságot, külön európai régióként, megfelelő önállósággal kívánják felruházni. Magunk is úgy látjuk, hogy a Vajdaság ilyen európai régióként valóban gyorsabban fejlődhetne, tehát azt tartjuk a legjobb megoldásnak, ha egy ilyen referendumot
