A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-10 / 28. szám
HÍRMONDÓ A koncert Kedvező akusztikája van a Nyitrai Pedagógiai Kar aulájának. Végre mikrofonok, erősítők és hangszórók nélkül hallgathatjuk a zene dallamát, az ének közvetlen szépségét, a húrok pattogását, a vonók halk csuszamlásait, a zongora billentyűinek árnyalatnyi koppanásait — mondtuk magunkban még a hangverseny kezdése előtt, azon a bizonyos májusvégi délutánon, melyen a magyar tagozat zene- és magyar szakos tanulói meghirdették hangversenyüket. Egyúttal cáfolták azon csipkelődéseket is, melyek szerint Nyitrán a magyar főiskolások nem érdeklődnek a magyar kultúra iránt, hiányzik belőlük a szereplési vágy és a zenei élmény továbbadása. Lám, futotta erejükből egy egész estét betöltő műsor összeállítására... Néhány perccel hat óra után Csehi Ágota (a zenei tanszék asszisztense) lépett a közönség elé, szlovákul—magyarul köszöntötte és üdvözölte a közönséget. Nem akarok ünneprontó lenni, de szóvá teszem, hogy a nyitrai magyarok és a környékbeli magyar pedagógusok is nagyobb számban eljöhettek volna, bizony még sokan elfértek volna a nézőtéren. Szakái Katalin (szintén a zenei tanszékről) elmondta, hogy azért választották" a hangverseny szokatlanul korai időpontját, mert azzal számoltak, hogy a környékbeli magyar iskolák megszervezik a tanulók csoportos megjelenését a koncerten és időben hazaérhetnek, a buszok indulását nem késték volna le. Egy kis szervezéssel, jóakarattal a jövőben a felvetett gondok megoldhatók. Ámde kanyarodjunk vissza az előadáshoz... Elsőnek Varga Denisza kulturált, képzett és színvonalas előadásában Schubert; A pusztai rózsa című dalát énekelte. A törékeny termetű Horváth Anita kifejező zongorajátéka (Chopin: Keringő F-dur) volt a következő szám. A hangszeres számok közül a továbbiakban szép volt Rácz Zoltán kifinomult gordonkajátéka, és Michalec Márta előadásán is látszott, hogy nemcsak szereti, hanem korához képest mesterien is kezeli a gitárt Ezek után egy újabb zongoraprodukciót hallhatott a közönség, Mészáros Lajos az Egy kiállítás képei című Muszorgszkij ciklusból adott elő egy részletet A zongoraszám után mondta halkan valaki, hogy mire jó, ha egy tanító ennyire tud zongorázni? Kissé értetlenül figyeltem a beszélgetőre, de mindjárt megmagyarázta a kérdést Nézzék, az ilyen tehetséges és képzett tanító a legelső alkalommal otthagyja az iskolát, ha zűrje támad az igazgatójával, a tanfelügyelőkkel vagy a Mészáros Lajos, a dtera mestere A kamaracsoport szülőkkel, és a legrosszabb esetben elmegy bárzongoristának! Ámde nem sokáig merenghettünk az elmés fejtegetésen, mert ismét a gubancos hajú, szimpatikus Mészáros Lajos jelent meg a színen, ezúttal citeráját tartotta kezében. Műsorának második részében már társai, a "Ménkű" citerazenekar tagjai, Ménkú Lászlóvá az élen kisérték és az alföld, a tágas rónaság varázsát hozták, lopták zenéjükkel, citerajátékukkal a hallgatók, a figyelő közönség szívébe. Megjegyzem, a zenekar tagja Mészáros Lajos édesapja is. (Bevallom őszintén, a citerazenével kissé elfogult vagyok, nagyon szívesen és élvezettel hallgatom, mindannak ellenére, hogy már felnőtt fővel hallottam először komolyabb citerazenét. Mégpedig Kecskeméten, a Kodály Zoltán nevével fémjelzett népzenei fesztiválon hallhattam Prihojszky Mátyás citerajátékát. Nem véletlenül mondtam, nekem a citerazene hallatán a széles róna, a hullámzó búzatáblák jutnak eszembe.) Az előadás után egy szóra megállítottam Mészáros Lajost, megtudtam, hogy már kiszolgált katonaként jelentkezett a tanítói karra. Műszaki pályáról indult, a Komáromi Hajógyár technikumában érettségizett. Népzenei pályán szeretne tovább lépni, különösen a citerazenét szeretné tanítani, átadni sok-sok embernek... Időben egy kicsit előre léptünk, mert még hátra volt a kamaracsoport előadása (ének, furulya, hegedű, gitár, gordonka), összeszokott, egymásra figyelő zenészek, zeneszámaik: Macskainduló, Régi angol tánc és a Békakirály mindenképp elnyerte a közönség tetszését. Mészáros Lajos még egyszer a színre lépett a népdalokat éneklő Kiss Dórái kísérte citerájával. Külön szeretném megemlíteni a zenésénekes számok közé betűzdelt prózai, verses számokat is. Haulitusz Anikó nevével már találkoztunk lapunk hasábjain, ezúttal Szilágyi Domokos romániai magyar költő "Boszorkány" című versét adta elő, a megszokottnál is nagyobb átéléssel, mélyebb szenvedéllyel, hangjának fátyolossága fokozta a hatást. Utólag derült ki, hogy még teljesen nem gyógyult ki a torokgyulladásból: Bugár Marietta Petőfi verset mondott, a végét kissé elkapkodta. A bájos Zirig Emese viszont megtisztelhette volna a közönséget azzal, hogy a Kis hercegből kiragadott részletét nem könyvből, hanem emlékezetből mondta volna el. A koncert befejező részében a diákkórus, Simek Viktor karnagy vezényletével három kórusműből álló dalcsokrot adott elő. A kórussal találkozhattunk már Zsérén és Gimesen is, de "hazai közönség" előtt a jó akusztikájú teremben ezúttal bizonyíthatták, hogy munkájuk, próbáik gyümölcse beérett. A kórusban természetesen Mészáros Lajos is énekelt. El tudom képzelni, hogy legközelebb karmesterként mutatkozik be a tehetséges, másodéves hallgató. Utólag megtudtuk, hogy a csoport más tájakon is folytatja majd fellépéseit. A bemutatkozó koncert sikerült! Motesíky Árpád Fotó: a szerző A HÉT 9
