A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-10 / 28. szám
„Kinyitnľ’a nőt P 'Leleplezni és megismerni, mítoszt teremteni, ám egyúttal demitizálni a női fenomént, feltárni a puszta szexust, elvégezni a női test és lélek pontos elemzését, átérezni a szerelem és a halál közelségét, megvizsgálni az érzelmeket és szenvedélyeket, megragadni a hitet és a kétségbeesést, a fájdalmat és a boldogságot, megismerni a győzelmet és azt, hogy milyen veszíteni, kinyitni a nőt, mint egy kincses ládikót vagy mint a mennyek kapuját" — nyilván ez volt az elképzelése Bohumír Bachratý művészettörténésznek, a pozsonyi Komenský Egyetem Filozófiai Kara adjunktusának, amikor hozzálátott a NÓ-ről szóló kiállítás megszervezéséhez. Ugyanis a fenti sorokat az ő szövegéből emeltük ki, amely teljes terjedelmében a kiállításhoz összeállított prospektusban olvasható. A kiállítást június 17-én nyitották meg a pozsonyi Studio S színházban. A színház igazgatója, Milan Lasica már két éve együttműködik a képzőművészekkel, és színháza előcsarnokában, folyosóin és büféjében időről időre főleg kortárs szlovák képzőművészek alkotásait láthatja a közönség. Erre a megnyitóra igen szép számú közönség csődült össze. A nézők ezúttal nemcsak az itt kiállított festményekre, rajzokra, grafikákra, szobrokra voltak kíváncsiak, hanem főleg az ilyen alkalmakkor rendezett és újabban divatos happening re, azaz a kiállított képzőművészeti alkotások, a zene, a szöveg, a mozgás összességéből keletkező, összhatásában a színházra emlékeztető 'valamire', amely már önmagában műalkotásnak számít. A happening mindenkori célja és értelme: permanensen sokkolni a nézőt. Nos, sokkolni csupán a képzőművészeti alkotásoknak sikerült néhány, főleg az idősebb nemzedékhez tartozó látogatót, akik — annak tudatában, hogy a képzőművészetben uralkodó divat ellen nem érdemes harcolni, hiszen azonnal konzervatívnak minősíttetnének, az alkotásokat megszemlélve mélységes hallgatásba burkolóztak, s csak arcizmaik rándulásai árulkodtak lelkiállapotukról. A kiállított szerzők — a losonci születésű Fodor Katalin kivételével — mind az erősebbik nemhez tartoztak. Tehát ez jó alkalom arra, hogy megismerjük, hogy s mint vélekednek a kortárs képzőművészek a nőkről. Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy véleményük enyhén szólva nem hízelgő. Szinte minden szerző a nő negatív tulajdonságát emelte ki. A legtöbb ákotáson emberi lényegétől megfosztott nőstény, esetleg női nemiszerv látható. A közösülést ábrázoló alkotások mentesek minden erotikától — előtérbe kerül a naturalisztikus ábrázolásmód. Ez azért is érdekes, mert az itt szereplő művészek nem egykorúak, hanem különböző nemzedékeket képviselnek. Pl. Albin MILAN CHOVANEC RAJZA Brunovský, Rudolf Fiia vagy Vladimír Kompánek az idősebb nemzedéket, Jozef Bubák, Alexej Kraščenič, Peter Roller a még mindig fiatalnak számító középnemzedéket, Michal Machat, Martin Velíšek pedig az ifjabb nemzedéket képviseli. A nőkről alkotott negatív véleményük persze nem feltétlenül vág egybe magánemberi meggyőződésükkel. Itt elsősorban arra gondolok, hogy a XX. századi izmusok mindig igyekeztek valami sokkolót, valami meghökkentőt mutatni a közönségnek, s korunkban, a képzőművészetben is uralkodó posztmodem korában ataszítót egyre inkább esztétiká kategóriává emelik. S én éppen ezt a momentumot emelném ki, mert a kiállított műákotásokon kimondottan hiányolom az (akár a gonosztól, a sátántól eredő) ihletet. Az alkotások főleg technikailag mondhatók sikerűiteknek. Persze megközelíthetjük a műveket filozófiá, szociológiai és pszichológiai aspektusból is. Gondoljunk csak a korunkra jellemző értékválságra, a szintén a XX. századra jellemző feminista mozgámakra, vagy arra, hogy egyfajta gyűlölet abból is fakadhat, ha lehetetlen élnünk a másik nélkül stb. A nőt főleg negatív oldaláról bemutató képzőművészeti alkotásokat sikerült ellensúlyoznia a happeninget alkotó többi elemnek. A zseniális zenész és komponista, Dodo Šošoka ütőhangszerein saját improvizációt adott elő Igor Janiár elektronikusgitár-kíséretével. Az ütőhangszerek effektusára épülő alternatív zene után igen meglepő volt Marián Labuda szláv szentimentalizmussal előadott lírai szövege. Ezután a képzőművészeti főiskola két frissen végzett abszolvensének, Jana Venkovová-Cvetanovának és Tatiana Gáborovának a ruhakreációit mutatták be a BRALEN mozgásszínház fiatal táncosnői — eredeti koreográfiára. A BRALEN tagjai végezetül egy kb. húszperces táncbemutatót tartottak Hana Hegerovának a nő és a férfi ambivalens kapcsolatáról szóló, de csöppet sem banális szövegű dalaira. A megkökkentőből bájossá szelídült happening "moderátora" mindvégig Bohumír Bachratý volt, aki meglepő szelídséggel beszélt a NŐ-röl, a nő sokszínűségéről. A nő képzőművészeti ábrázolásának történetét élvezetesen, közvetlen stílusban adta elő, mellőzve a száraz tudományosságot. A kiállítás megrendezésében két fiatal művészettörténész segédkezett: a pozsonyi Braňo Rezník és a Pozsonyban végzett prágai Dán Merta. S hogy mindez megvalósulhatott, az természetesen a szponzoroknak is köszönhető: a Playboy Magazinnak, a Dievča és a Móda divatlapok szerkesztőségének, valamint a pozsonyi Rock FM Rádiónak. MELAJ ERZSÉBET
