A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-18 / 38. szám
MAGÁNYOSOK KLUBJA Tisztelt Szerkesztőség! Magányosok Klubja! Üdvözlöm Önöket, és munkájukhoz szívből gratulálok. A minap felfigyeltem egy beszélgetésre. Két fiatalember valamelyik újság társkereső rovatát böngészte. Mikor kiszórakozták magukat, legyintettek: "A, ezek olyanok, mint a zöldségben a harmadosztályú maradékok." Ekkor határoztam el, hogy írok Önöknek. A történet szokásos: A fiú és a lány sokáig együtt járnak, de egy napon a varázs - szertefoszlik. A lány miután elsírta könnyeit, megtanult szeretni mást: a természetet. Azután mire elmúlt a fájdalom, barátai házasemberek lettek, s bár szívesen látják, minden gondjuk nagyobb az ő magányánál. Mit tegyen, hogyan ismerkedjen, hova is mehetne egyedül? Ezért kérem a segítségüket, mert úgy gondolom, hogy a magányos emberek nem "maradékok", sőt, meggyőződésem, sokkal több emberi értéket rejtenek magukban, mint azok akik így nevezik őket. 24 éves, 170 cm magas, kicsit erősebb testalkatú lány vagyok. Keresem azt a férfit, aki legalább 180—190 cm magas, 29—35 éves, komoly gondolkodású, ám tud mit kezdeni a humor szóval, és játszik valamilyen hangszeren. Ha létezel, írj, bárhol is élsz. Én a KN járásban lakom, és várom a leveledet. Jelige: Harmónia A Hét 92/546 A rovat postájából: Tisztelt Szerkesztőségi Az Önök segítségót kérném. Szeretnék hirdetni, és tudom, hogy a nevem nem jelenik meg az újságban, mégis félek. Szigorú szüleim vannak, akik mindent elkövetnek, hogy férjet találjanak nekem. Ők nem nézik, hogy nekem tetszik-e az illető, hanem az a fontos, hogy milyen gazdag, mennyi pénze van a takarékkönyvén. Ha megtudnák, hogy hirdetést adtam fel, talán meg is ölnének. A postát ők veszik át. Ha a hirdetésemre érkezett válaszokat Önök úgy küldenek el, hogy ráírják a feladót a borítókra, nekem végem lenne. Kérem Önöket, ne írják a borítókra... Szeretnék a saját lábamra állni, már csak Önökben bízom... Kedves fiatal lány! Leveled megdöbbentett. Tegezlek, mert a lányom lehetnél. Az a véleményem, hogy egy kicsit eltúlzod a szüleid aggodalmát. Bizonyára magad is okot adtál arra, hogy féltsenek, lehet hogy fiatalabb korodban volt egy ballépésed, amely megváltoztatta szüleid magatartását. Hidd el, hogy ők csak a javadat akarják, és gondolj arra is, hogy egyszer majd Te is családot alapítasz, szülő leszel, és aggódni fogsz a gyerekeid sorsáért. Remélem, találsz egy jó barátot, tiszta szívből kívánom Neked. Szeretettel üdvözöl: A szerkesztő A "Vörös liliom" jeligéjű olvasónk (hirdetése megjelent az A Hét 33/92 számában, 92/492 szám alatt) nem adta meg a címét, így a válaszleveleket nem tudjuk továbbítani. (A szerk.) TÁRSKERESŐ 22 éves, 189 cm magas, barna hajú fiú, elfoglaltsága miatt ezúton szeretne megismerkedni korban hozzáillő, csinos, magas, komoly lánnyal. Fénykép fontost Jelige: Vörös rózsa A Hét 92/527 63 éves, gazdag özvegyasszony, társat keres, 65 éves korig. Jelige: Megélünk A Hét 92/537 Kilenc éve élek egyedül, hovatovább egyre nehezebb elviselni a magányt. Ezért próbálók lapjukban hirdetni, talán még nem késő társra találni: 42 éves, 168/72, barna hajú, kétgyermekes elvált asszony, szeretne megismerkedni józan életű, komoly gondolkodású, szeretetre vágyó férfival, 48 éves korig. Lehetőség szerint fényképes leveleket várok az RS, RV, LC, LV járásokból, és minden levélre válaszolok. Jelige: Lila akácok A Hét 92/538 26 éves, 175 cm magas, középiskolai végzettséggel rendelkező, nem dohányzó, szőke srác vagyok. Ezúton szeretnék megismerkedni hozzám illő, csinos, karcsú lánnyal, aki szintén komoly kapcsolatra vágyik az Érsekújvári, illetve a Komáromi járásból. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Párkány és környéke A Hét 92/540 54 éves, jó megjelenésű, saját kertes házzal rendelkező özvegyasszony, szeretne megismerkedni olyan férfival 60—65 éves korig, aki nem csak kalandra, hanem boldog, nyugodt életre vágyik. Jelige: Csak nyugalomra vágyom A Hét 92/541 45 éves, nagyon csinos, jó munkabeosztású, saját házzal rendelkező özvegyasszony szeretne megismerkedni olyan férfival, 50 éves korig, aki jó barátja és élettársa lenne. Jelige: Jóakaró vagyok A Hét 92/542 Magányosan élő, 51 éves özvegyasszony, szeretne megismerkedni minden káros szenvedélytől mentes, korban hozzáillő férfival, házasság céljából. Jelige: Örvendj a reménységben A Hét 92/543 30 éves édesanya, aki két gyermekét egyedül neveli, szeretne megismerkedni egy jó baráttal, akivel minden gondját, baját meg tudná beszélni, és megértő társa tudna lenni. Jelige: Szeretnék szeretni A Hét 92/544 22 éves, 170 cm magas, kék szemű, fekete hajú, sovány lány vagyok. A csalódáson már túl vagyok, és újra tudom értékelni az élet apró örömeit. Szeretnélek megtalálni, várok rád, de van egy kérésem, csak akkor írj, ha van humorérzéked! Fényképnek örülnék. Jelige: Tudom, hogy megtalállak A Hét 92/545 FIGYELEM! Ismét megrendezik Somorján, a Centrál Caféban, a magányosok találkozóját 1992. október 3-án, 19 órai kezdettel. Zene+vacsora 60 korona. Érdeklődni lehet a 0708/2030-as és a 0708/2346-os telefonszámokon. Hírt kaptunk arról is, hogy Dunaszerdahelyen a LAMBA étteremben (Kertész utca), minden hónap valamelyik vasárnapján működik a Magányosok Klubja. A találkozók dátumáról a 0709/23241-es telefonszámon lehet érdeklődni. Minden társkeresőt szeretettel várnak. 22 A HÉT