A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-18 / 38. szám
egyik sor végéről visszatér a következő képsor elejére) kódolva az ún. színsegódvívő jel segítségével regenerálja a televíziós központiból sugárzott színeket. Erre szolgál a dekóder nevű egység. Bár további három rendszert is kidolgoztak ez idő tájt Amerikában, viszont Goldmarké volt a legtökéletesebb, amelynek fényes bizonyítéka, hogy 1950-ben végül is ez lett az elfogadott (normalizált) NTSC (national Television System Comittee - Nemzeti Televíziós Rendszerbizottság) néven. Jelentőségét az bizonyítja a legjobban, hogy a későbbi színes tévérendszerek kiindulópontjául a GokJmark-rendszer szolgált. így volt ez Henry de France esetében, aki a SECAM-ot (Sequientille á Memoire - Átvitel emlékezéssel) és Walter Bruchnál is, aki az NSZK-ban a PAL (Phase Alternation Line - Fázisváltós vonal) szabadalmazója volt. így nem túlzás a megállapítás, hogy Goldmark C. Péter a színes televízió atyja. Még javában dúltak a viták a színes tévé Egyesült Államok beli bevezetése körül, amikor Goldmark már máson töri a fejét: a lemezgyártás felé fordult a figyelme. A negyvenes évek elején még a törékeny, nagyfordulatszámú (78 fordulat/perc), tehát három—négy perc lejátszási idejű bakelitlemezek voltak forgalomban. Goldmark C. Péter 1948-ban szabadalmaztatja a PVC alapanyagú, mikrobarázdás, hosszanjátszó LP (Long Play) hanglemezt, amely a lejátszási időt csaknem a tízszeresére növelte, miközben a forgási sebesség is csökkenthetővé vált 33-ra a minőség megőrzése melletti A magnógyártás beindulása mellett a mikrobarázdás lemez elterjedése forradalmasította századunk hangtechnikáját. A hangok világába tett kiruccanását követően Goldmark újra a tévével kezd foglalkozni. Először a gyomor és a többi belső szerv vizsgálatára alkalmas miniatűr orvosi tévét alkotja meg, majd a telekommunikációs műholdak és az Amerikában a hatvanas évek folyamán robbanásszerűen terjedő kábeltévés rendszerek kialakításának, ezek összekapcsolásának, a műholdakkal való együttműködés lehetséges változatainak műszaki alapjait fekteti le. Ez irányú tevékenysége bátran összevethető T.A. Edison munkásságával: míg dicső elődje házhoz szállítja az univerzális energiaforrást, a villamosságot, addig ő a modern társadalomban nélkülözhetetlen információforrásra kapcsol rá minden háztartást. Ez irányú tevékenységének legismertebb mai továbbvivője Ted Turner, a CNN (Cable News Network) társaság tulajdonosa, akinek mamutvállalata a nap huszonnégy órájában a világ minden részéről ontja a híreket kábeltévé-rendszerek, távközlési és műsorszóró műholdak, továbbá földi tévéhálózatok segítségével. Goldmark C. Péter élete igazi amerikai karriertörténet: tudományos sikereivel egyidőben anyagilag és társadalmilag is elismerik. 1954-től 1972-ben történt nyugdíjba vonulásáig az egyik legjelentősebb telekommunikációs mamutvállalat, a CBS igazgatója, az Amerikai Tudományos Akadémia tagja. Amilyen gyors és határozott volt a tudományos és a műszaki kérdések megoldásában, annyira szerette a határozottságot és a gyorsaságot az autópályákon is. Imádta a nagy autókat, amely végül is a vesztét okozta: 1977. szeptember 6-án gyorshajtás következtében autóbaleset áldozata lett. Élete és halála akár rohanó, zaklatott századunk jelképe is lehetne. Viszont tevékenysége eredményeképp legalább annyit fordult a világ, mint Edison hatására. Ozogány Ernő MINERVA A "gyógymákony" története dióhéjban — Az utóbbi 350 évben három komolyabb kísérletet tettek Oroszországban a részegeskedés visszaszorítására — fejtette ki moszkvai előadásai során David Christian történész, a sydneyi egyetem professzora, aki az orosz parasztság étkezési és italozási szokásait kutatja. — Az első "hadjáratot" még Alekszej cár indította 1652-ben. Nikon pátriárka biztatására. Ám ez az intézkedés, valamint a Lengyelország elleni háború pillanatok alatt kiürítette az államkincstárt, ezért a cár a vodka elleni hadjáratot kénytelen volt igen gyorsan lefújni. A második alkoholülalmi időszak 1914-ben kezdődött, a háborús mozgósítással összekapcsolva. Utóbb azonban már a szovjet állam volt kénytelen visszacsinálni az egészet, szintén az óriási kincstári bevételhiány miatt. A harmadik immár Gorbacsov nevéhez fűződő kampány tragikus kudarca közismert: "sikerült" hatalmas csapást mérni a fél élelmiszeriparra és a kiszolgáló ágazatokra (üveggyártás, szállítás, stb.); történelmi borvidékeket dózeroltak parlagföldekké; tönkrement az ágazat külkereskedelme is — viszont valóságos "stratégiai ágazattá fejlődött a zugszeszfőzés, és kiépült, illetve a bűnüldöző szervek fejére nőtt az erre a "szolgáltatásra" szakosodott maffia (akárcsak a húszas évek Amerikájában). A vodka mindig is hatalmas üzlet volt — a XIX. században például az állami bevételek 30 százalékát adta, és az összes hadikiadások 70 (!) százalékát fedezte. "Tiszta" üzlet azonban sohasem volt: a házaló italmérők és kocsmárosok mindig vízzel hígították, de hogy "ereje" mégiscsak legyen, a legkülönfélébb anyagokkal mindjárt "föl is javitották": arzénnal (!), nikotinnal, beléndekfőzettel, borssalpaprikával, vagy ha más már nem akadt, hát szappannal. A "bájital" ezek után természetesen elég alacsony szeszfokú volt és igencsak zavaros színű — ám kiválóan a "fejébe szállt" annak, aki meg merte inni. És ha a kocsm árosnak az "adalékanyagokkal" sikerült eltalálnia a még nem halálos dózist, akkor mindenki jól járt. A nép egyébként "hígított víz"-nek, vagy "gyógymákony"-nak hívta a kotyvalékot. Kevesen tudják, hogy a XIX. században volt már egy "vodkaperesztrojka" is: az állam, a nagyobb bevételek reményében, elrendelte a vodka minőségének javítását és az árusítás kiterjesztését. A dolog azonban zátonyra futott, mert a közvetítő rétegnek, az italárusítók már akkor is kikezdhetetlen kasztjának esze ágában sem volt "peresztrojkát" játszani: inkább szépen megvesztegették a befolyásos vidéki hivatalnokgárda 90 (!) százalékát — külön érdekesség: mindenkinek pontosan annyi kenőpénzt adtak, amennyit az illett» fizetéseként az államtól is húzott — és minden maradt a régiben. A haszon, immár a többlethaszonnal "megfejelve" a "mákonymaffia" zsebébe vándorolt, a muzsikusok pedig tovább vedelték a megszokott moslékvodkát. A múlt század 50-es és 60-as éveiben a parasztok több kormányzóságban is föllázadtak a gyalázatos árú és minőségű vodka miatt: lerombolták a kocsmákat, agyonverték és elkergették a kocsmárosokat, és afféle "vodkamentes" övezeteket hoztak létre. De mert ezek a "józanlázadások" közvetlenül veszélyeztették a hadsereg pénzellátását — ha az ember belegondol, hogy a magyar szabadságharcot 1849-ben vérbe fojtó és egyebek között Petőfit is legyilkoló cári (kozák) hordákat 70 százalékban a moslékvodkát vedelő, részeg orosz muzsik "finanszírozta"... —, nem volt nehéz rávenni a katonaságot a rendcsinálásra. A "kocsmarend" szuronyokkal és sortüzekkel való helyreállítása után pedig példás büntetésben részesítették a "főjózanokat": vesszőfutásra ítélték őket, s e végigverés után addig erőszakolták beléjük a vodkát, amíg össze nem estek. A HÉT 21