A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-18 / 38. szám
GONDOLKODÓ Egy nyaraló különvéleményei Nem állítom, hogy mindenáron stílszerű akartam lenni, amikor a közelmúltban, éppen nyaralásom alatt újraolvastam Konrád Györgynek a fenti cím alatt megfogalmazott, s 1991. október 13-án, a frankfurti Szent Pál-templomban elmondott gondolatait Emlékszem, annak idején, a róla szóló híradás kapcsán, többen felkaptuk a fejünket; e neves liberális gondolkodó, a nemzetközi PEN Klub elnöke ugyanis a kisebbségek problémáinak egyik megoldási módjaként a kettős állampolgárság bevezetését javasolta. Túl azon, hogy ezt a javasolt megoldást magam is az egyik lehető legideálisabbnak tartanám, úgy érzem, írásának más olyan fontos kitételei is vannak, amelyekkel jó, ha a csehszlovákiai magyar olvasó is megismerkedik. Sajnálom egyébként, hogy honi magyar sajtónk eddig nem közölte le az egész tanulmányt; magam itt csak a gondolatsor fontosabb összefüggéseinek bemutatására szoritkozhatom. A szerző — mint a fentiekből is sejthető — írásában elsősorban Kelet-Közép-Európa aktuális kérdéseivel foglalkozik; a nemzeti öntudattal, ennek vadhajtásával, a nacionalizmussal, a kizárólagos nemzeti türelmetlenséggel, a népek együttélésének lehetőségeivel és a kisebbségek helyzetével. "Furcsa, hogy a napokban a kelet-európai liberálisok, a tegnapi disszidensek összejövetelén még én javasoltam Adam Michnikkel, hogy legyen közép-európai transznacionális Demokratikus Charta, egy értelmiségi terület, amely rá tud szólni a nemzeti marakodókra, hogy nyughassanak. Ezeknek a mérgeseknek van egy zárt világképük, barát és ellenség ő előttük feketén-fehéren megmutatkozik. Az ilyen kép az ember természetes szorongását egy ellenségre ráirányíthatja: vagy te, vagy ón! Élethalálharc, az ellenseget le kell győzni. Nagy szavak, vértanúk és bosszuló angyalok egy bőrbe kötve. Közép- és Kelet-Európában nemcsak a szabadságtörekvéseknek hagyománya erős, a képhez hozzátartozik a szomszédok és felebarátok egymás elleni vadulása is, amelyet társadalmi, nemzeti és faji felsőbbség és ellenségmítoszok tüzelnek. Mivelhogy Európa keleti felén jóval több nemzet van, mint ahány állam, mivelhogy újabb államok sokasága keletkezhetne, ha minden nemzet államhoz jutna, történelmi államok megvalósulásaképpen, mivelhogy még az államok számának megsokszorozódása esetén sem képződnek homogén nemzetállamok, nem szólva a végeláthatatlan konfliktusokról, mert még mindig maradnának nemzeti kisebbségek, és minthogy a kisebbség mindig fószkelődik, a többség pedig haragszik ezért, le kell szögezni azt a tételt, hogy Európa keleti felében nem lesz béke, ha a nemzetállamok létrehozása lesz az uralkodó doktrína a posztkommunista korszakban. A kelet-európai posztkommunista térségben a homogén nemzetállam ideája fölülkerekedett a föderáció eszméjén. Ez a siker újabb kisebbségeket kreál, és a lakosság számottevő részét diszkriminálhatjaés hátrányba hozhatja, amivel etnikai polgárháborúkat idéz elő, és esetleg menekülésszerű migrációkat okozhat. Mivelhogy az államok — ha akarnak is autoritáriusok lenni — kénytelenek mind a demokráciára hivatkozni, ezért nem tudnak totalitárius rendőrállamokká szigorodni, hogy az etnikai kisebbségek autonomists mozgalmait még csírájukban elfojthassák. Ezért az új kormányzatok rákényszerülnek arra, hogy kiegyezzenek a kisebbségekkel. Csakhogy a homogén nemzetállam paradigmájában nincsen helye a kisebbségekkel megkötendő kompromisszumnak. A kiegyezés alapja a többnemzetisógű, multikulturális nemzetállam eszméje lehet, amely képes tiszteletben tartani az egyének bonyolult kötődéseit. El kell fogadni az állampolgárok kettős kötődését, vagyis az etnikai-nemzetiségi kisebbségek egyéneinek kettős állampolgárságát Minden más alkotmányos megoldás hazugságot foglalna törvénybe. Logikus, hogy a kisebbségi helyzetű embernek, ha akarja, lehessen kettős állampolgársága. Az egyik útlevél kötelezően meg kell, hogy legyen, az ember területi valósága, holléte, lakóhelye, a szülőföldje, tartósan választott vagy a sorstól kapott otthona alapján. A másik, a nem kötelező, hanem választott és kinyilvánított identitás az etnikai-nyelvikulturális-vallási közösség alapján, kívánság esetén a hozzá tartozó állampolgári státusszal. Az európai demokráciáknak — ha már fennállnak ilyen bürokratikus-egyszerűsítő kényszerek — el kell fogadniuk a plurális identitás, a többirányú kötődés valóságát, és módot kell adniuk arra, hogy minden lakosuk csorbítatlan méltósággal fejezhesse ki a maga egy vagy több azonosságát, hiszen egy ember tulajdonképpeni azonossága csak a teljes életrajzával ábrázolható. Elsődlegesen nem a magunk nemzeti mivoltában vagyunk törvényes résztulajdonosai az autoritásnak, hanem csupán azért, mert vagyunk, mert itt vagyunk, mert itt lakunk. Lehetséges, hogy a városok és falvak a kisebb területi egységek önrendelkezése józanabb kompromisszumokat eredményezne az etnikumok között, mint amilyenre a nemzeti kormányok képesek. A területi önrendelkezés még kevésbé emberséges alapelv, mint a nemzeti önrendelkezés. A nyugati értelmiség már nem igazán érzi a borén a nemzeti autonómia és a nemzetiségi jogok problematikáját. A problémába belegabalyodott kelet-európaiak úgy gondolják, hogy minden föderatív, transznacionális, európai, internadonális beszéd — valami valóságosabb, tehát nemzeti aspirádó eltakarására szolgál. A nadonalista szerint mindenki nadonalista, és minden kormányzat szeretné megtartani vagy kiterjeszteni fennhatóságát, értelemszerűen a szomszédai rovására, s az igazi valóság a nemzetállam érdeke. Hozzáteszik, hogy ők nem ijednek meg semmiféle nemzetközi nyomástól, elsősorban nemzetiek és csak másodsorban európaiak. Szkukálek Lajos illusztrációja 4 A HÉT
