A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-18 / 38. szám
OTT JÁRTUNK elgondolkozik azon, vajon milyen lesz, fiú vagy lány. Te milyennek álmodtad meg a gyermekedet? — Fiút szerettem volna... Ez persze most egy kicsit komikusán hangzik, hiszen ha az ember gyermeket vár, nem a nemére gondol elsősorban, hanem azon jár az esze, vajon egészséges lesz-e, szép lesz-e a baba... Nos én azért szerettem volna fiút, mert a munkámban azt tapasztaltam, hogy bizonyos szempontból jobban érvényesülnek a férfiak, és én ezt nem a női nem lebecsülésének érzem, hanem egyszerűen vannak olyan akadályok, amelyeket egy nő nehezebben tud legyőzni. Ezért képzeltem fiúcskát magamnak... Belátom, nevetséges óhaj volt. — Úgy hiszem, ennek a kislánynak nagyon jó, hogy lány. Egyszerűen azért, mert rendkívül bájos. Számítottál arra, hogy ilyen lesz? — Nem számítottam, és az az igazság, hogy a terhesség utolsó időszakában arra gondoltam, egészséges legyen, mivel bizonyos környezeti és más ártalmak “idősebb" anyánál a magzat fejlődésében negatív szerepet játszhatnak. — Azt hiszem, nyugodtan megkérdezhetem tóled azt, amit már az előbb ugyan mondani kezdtél, de valahogy elkanyarodtunk a témától, a gondolattól... Hogyan viszonyulnak általában az emberek egy ilyen helyzethez? A gyermekét egyedül vállaló nőt ma is sokan "megszólják", különösen faluhelyen, kisvárosban. A te sorsod, "eseted" e tekintetben még bonyolultabb. — Mióta kislányom megszületett, találkoztam az elfogadással, a megtöréssel és a teljes elutasítással. Azt hiszem a környéken lakók és a józanabb ismerőseim nem utasítottak el. Találkoztam viszont lenézéssel is, bár az igazság az, hogy ez engem lelkileg különösebben nem érintett és nem is bántott. Nem érzem megalázónak és sokszor csodálkozom az elutasításon. Furcsállom, mivel azt hiszem, hogy olyan dolgok, mint egy gyermek, vagy bármilyen más nehéz feladat vállalása az ember legbensőbb ügye. Ha tisztában vagy önmagaddal, egyedül önmagadnak tartozol felelősséggel. Én a kislányom apját régóta ismerem, és elfogadtam azokat az okokat, amelyek miatt nem köthettünk házasságot, illetve nem vállalhatta a gyermeket. A külvilág nagyon sok cselekedetünket befolyásolhatja, viszont nem szabad hogy mindenben, tehát ilyen személyes és nagyon fontos vállalkozásokban pro vagy kontra befolyásoljon minket. Az embernek vállalnia kell önmagát. — A mai világban, amikor az embert néha még azért is megbélyegzik, mert magyarnak született, nem bélyegzik-e meg azért, mert a gyermeke édesapja vietnami? — Sajnos, olykor két szomszédos nemzet, nép is nehezen fér meg egymással, pedig az emberek összetartoznak, teljesen mindegy, hogy ki milyen nemzetiségű vagy milyen fajhoz tartozik. Szerintem a gondolkodás az, ami összeköti az embereket és nem a bőrük színe. Én ezt így gondolom, de sajnos sok az előítélet ezzel kapcsolatban. Nagyon nehezen növi ki őket ez a társadalom. L. DUSIK ÉVA Illusztrációs felvétel: Gyökeres György A HÉT 3 Vladimír Filo pütpökatya szolgáltatta a magyar szentmisét Mária-ünnep Már sokszor elmondtuk, hogy a hét dombra épült város, Nyitra, évszázadok óta a katolikus vallás fellegvára. Az egyházi ünnepek közül különösen a Mária-ünnep, azaz a Nagy-Boldogasszony napja nevezetes, amelyet az idén augusztus 16-án tartottak. A nyitrai Nagy-Boldogasszony ünnep helyszíne egyben búcsújáró, zarándokhely is, ahová a zarándokok már szombaton megérkeznek, és imával, ájtatossággal töltik az éjszakát a Kálvária-dombon épült Boldogasszony, illetve Mária-templomban. A Mária-templomot, amely oly becses zarándokhelye a Zoboralja magyarságának is, már 1248-ban említik az okiratok, ugyanazon a helyen épült, ahol most áll, csak akkor még a Mária-dombot Kövesének hívták (1800-ban kapta a Kálvária-domb nevet, az akkor épített 'keresztút' nyomán). A templom létezését bizonyítják egy kisebb erőd alapjainak, falainak maradványai is. Egy későbbi, a Vatikánban elhelyezett okirat 1332—37-ből a Kövesden épült templomot mint plébánia templomot említi. A Mária-templom akkori plébánosa Joanes de Monte volt. A középkorban épült román stílusú templom több alkalommal is megrongálódott, de a Mária tisztelő, kegyes hívei közadakozásból mindig újraépítették. Már az újkori történelemhez tartozik az 1765-ben épült Nazarénus kolostor, valamint dr. Karol Kmeťko által szorgalmazott, 1928-ban épített Nyitrán misszionárius ház. A szerzeteseket 1950-ben elüldözték, az épület a mezőgazdasági főiskola birtokába került. Ámde a Kálvária-domb és a Mária-templom továbbra is a hivők fontos zarándokhelye maradt, bár az uralmon lévő pártvezérek mindent elkövettek, hogy ne így legyen. A magyar hívőket például úgy akarták távoltartani, hogy nem engedélyezték a magyar szentmise szolgálását. De annak a komák már vége... Szenteljünk azonban néhány sort a Mária-templomban lévő oltárképnek, amelyet Jordánszky Elek püspokatya oly figyelmesen leír a Mária kegyelem Képeinek rövid leírása című, 1836-ban Pozsonyban kiadón könyvében. A mai oltárkép a restaurátorok keze nyomán kissé megváltozón, de a téma ugyanaz: 'pieta", a keresztről levett fiát sirató Mária. Az idei magyar szentmisét Vladimír Rio püspökatya szolgáltatta és a nagycélényi fiatalok mondták a miseközi imákat, könyörgéseket. Az orgonán Csekey Ferenc kántor úr, és a gimnazista Bugár Attila kísérte az egyházi énekeket. A szlovák istentiszteletet dr. Chryzostom Korec bíboros szolgáltatta a szokottnál kevesebb zarándok jelenlétében.- mote -A régi oltárkép metszete... ... és a mostani oltárkép a valóságban
