A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-11 / 37. szám
SZABADIDŐ Mark Mac Queen Volt nehi humorérzéhe A papírlapot az ajtó alatt bedugtam Glenn Martin szobájába. A következő szöveggel: "Megtalálsz a lányom lakásában. Várlak a kártyapartira. Kapsz whiskit is. Patrick!" A lányom, Grace és a férje abban a pillanatban moziba rohant, amikor beléptem az ajtón. Nem értem, egyszerűen nem értem. Felnőtt emberek, és bolondulnak a Chaplin-filmekért. Hiszen 1992-őt írunk. Bánom is én, hadd menjenek. Háromszor betakartam az unokámat, háromszor vettem ki az ujját a szájából, de aztán ellustultam. Aludjon végre az a gyerek. Ebből ugyan sohasem lesz olyan rendőr, mint amilyen én voltam, hiszen átál ússza az életet. Biztos vagyok abban, hogy azokból a srácokból, akik az ujjúkat szopogatják, cukrász lesz, nem hekus. Már-már elnyomott az álom, de Glenn csak nem érkezett meg. Végre berontott a lakásba. De hogyan? Úgy nézett rám, mint valami élőhalottra. Szinte bependerült a szobába, a szeme vérben forgott, arca falfehér. — Patrick... Ellen halott! — A nejed... a nejed... meghalt? — A lakásunkban... a padlón... Valaki megölte. — Telefonálok a kapitányságra! — Ne! Várj! Ha istent ismersz — válj! Nem sokat törődtem vele. Azonnal felhívtam Stan felügyelőt, és megadtam neki Glenn címét. Utána leültettem a barátomat. — Glenn, szedd össze magad. Most mondj el mindent. Mi történt, beszélj végre. — Szörnyű... azonnal hozzád rohantam. Értsd meg... Moziban voltam. Chaplinfilmeket néztem. Hazaérkeztem... a padlón a te üzeneted és Ellen holtteste. Vér, vér, mindenütt vér. Felrohantam hozzád. A rendőrség... tartok a rendőröktől. Bilincsbe vernek. — Ugyan, ugyan, ne beszélj sületlenségeket Miért vemének bilincsbe? Sziklaszilárd alibid van. Ugye? ’ — Te-srendor voltál, Patrick-. Nyakig benne vagyok a pácban, tudod. Az utóbbi időben gyakran veszekedtünk. A szomszédok mindent tudnak, mindent hallottak, és mindent elmondanak majd a rendőröknek. Hát ezért nem ér az én alibim egy lyukas garast sem. — Ne tedd magad nevetségessé, Glenn. Veszekedtetek — no és akkor mi van? Van alibid? Van! Ne vágj olyan ijedt 30 A HÉT arcot. Te máris beültetted magadat a villamosszékbe. — Mondom neked, hogy az én alibim nem sokat ér. A bűnözők mindig azzal védekeznek, hogy moziban voltak, amikor a nejét megölték. Nekem ennél sokkal szilárdabb alibire van szükségem. Patrick. Mondd azt, hogy nálad voltam, kártyáztunk ebben a szobában. Nagyon szépen kérlek, Patrick. Tedd meg nekem ezt a szívességet. — Erre semmi szükség, Glenn, hiszen az alibid megdönthetetlen. Meglátod, nem lesz semmi baj. — Nem? Gondolod? Két helyen szerepel a nevem a rendőrségi nyilvántartóban. Emlékszel?! Több évvel ezelőtt az utcán alaposan összevertem egy ringyót. Meg azután... azzal is gyanúsítottak, hogy összeszűröm a levet a drogcsempészekkel. Nem ültettek a vádlottak padjára, nem volt bizonyíték ellenem, de rajta vagyok a listájukon. A múltamat őrzik, minden adatot rólam, a fényképemet. Ha megtalálják Ellen holttestét, azonnal ujjal mutogatnak majd rám... és akkor az isten legyen nekem irgalmas!... — A rendőrök nem szörnyetegek, Glenn. Olyan emberek, mint a többiek — mondtam hevesen védelmezve a mundér becsületét — Csak nem gondolod, hogy valamiért direkt orrolnak terád? Beszorítanak az egérlyukba, csak úgy — hobbiból? Unalomból? Mert valakinek nem tetszik a pofád?! — Saját tapasztalatodból tudod, hogy rengeteg ártatlan embert küldtek börtönbe és a villamosszékbe a "lelkiismeretes" rendőrök. Patrick... segíts! Megfizetem... Hát én ezt a gazembert azonnal leütöm! Mégis... hm, hm... Elgondolkoztam azon, amit mondott. Ki tudja? És ha valóban összeköttetésben állt azokkal a drogcsempészekkel? Ha valaki droggal üzletel, nos, én azt az embert gyilkosnak tekintem. Glenn sokat utazgatott. Valami tehetős cégnek a nevében üzletelt. Ilyenkor az aranyos Ellennek betüzesedett a feneke. Mindig éjfél körül érkezett haza — urak társaságában persze. Középtermetű asszonyka volt, úgy nézett az emberre mindig, mint egy ijedt őzike, de a mosolya... oly^n kihivóan tudott viselkedni az angyalka... és ahogyan a csípőjét mozgatta... Minderről sohasem tettem említést Glenn előtt, hiszen ez magánügy. Barátok voltunk, de nem ütöm bele az orromat mások házasságába. — Gondolkozz! Vajon ki tehette? — Nem tudom, Patrick... benne vagyok a nyilvántartóban. A segítségemre leszel? — Glenn, az egekre! Nem hazudhatok a kedvedért! Nincs neked szükséged az én segítségemre. Megmondom a rendőrfelügyelőnek, hogy moziban voltál és... vége, nincs tovább, pont Senki sem untat többé. Nem lehettél egyszerre két helyen. — Letartóztatnak, a főnököm ajtót mutat nekem, a szomszédok majd azt vallják, hogy megfenyegettem Ellent. — Ha nem követtél el semmit, akkor miért félsz annyira a rendőröktől? A lépcsőházban mozgolódás támadt. Glenn összecsuklott a széken. Grace lányom és a férje tért vissza. Grace arra kérte Síimet, hogy készítsen neki valami erős italt. — Visszajöttünk — mondta Grace rosszkedvűen —, mert a mozit bezárták. Pedig élünk-halunk a Chaplin-filmekért. A vetítőkabinban tűz ütött ki, és azért lemondták az előadást. Glenn megdermedt. Nem mertem a szemébe nézni. Hosszú csend után a barátom végre megszólalt Halkan, rekedten. — Én ott voltam a moziban. Láttam a filmet. Grace hallgatott. A vállára tettem a kezem. — Glenn nejét meggyilkolták — mondtam. Újabb hosszú csend. Senki sem akart megszólalni. — Mi most elmegyünk Glenn lakására — mondtam végül, és kezemmel az ajtó
