A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-10 / 28. szám
OTTJÁRTUNK Ékszerdoboz a fészer alatt A múltat kerestem a Csallóközben, a magyar paraszti élet emlékeit, a gyökereket, amelyekből minden élet táplálkozik. Sajnos, azt kellett észlelnem, hogy mára bűnös módon már-már az utolsó hajszálgyökereket is elvágták. Az elmúlt évtizedekben módszeresen folyt minden hagyomány, szokás, s az ehhez kapcsolódó tárgyak, eszközök irtása. Alig, szinte már csak múzeumban láthatjuk a korábbi paraszti, falusi életmód kellékeit, atzt is csak elvétve. Éppen ezért atnnál jobban meglepett mindaz, amit Dunalúcson találtam. Dunalúcs kis község a nagy Duna mentében. Korábban virágzó mezőgazdasági szövetkezete ma ugyanolyan nehézségekkel birkózik, mint a legtöbb mezőgazdasági szövetkezet Szlovákiában. 1530 hektáron gazdálkodik, s a pillanatnyi hiteladóssága 30 millió korona. Ennek ellenére fenntart, ápol egy olyan létesítményt, amely felbecsülhetetlen értéket rejt, valóságos ékszerdoboz. A szövetkezet gazdasági udvarában található egy 30 méter hosszú és 8 méter széles nádfedeles szérű, amely alatt számtalan, hajdan használt mezőgazdasági gép és eszköz található. Egyetlen nagy múzeum, skanzen, amelyhez foghatót eddig még sehol sem láttam. Balogh István szövetkezeti elnök irodájában beszélgetünk. Kissé gondterhelt, bár ő aztán a legkevésbé sem tehet arról, hogy a szövetkezet idáig jutott. Csak rövid ideje ül az elnöki székben. Ez az állapot — mint már mondtam — egyébként is általános jelenség egész Szlovákiában. A rossz transzformáció és pénzpolitika miatt az ember a fél kezén is megszámolhatná a fizetőképes csallóközi szövetkezeteket. Pedig máig is ezt a vidéket tekintik az ország éléstárának. Igaz, a kormányzat nem úgy kezeli, mintha valóban annak tartaná. De most nem is a visszaesés okát firtatjuk, inkább a gyűjteményről beszélünk. — Az ötlet értelmi szerzője elődöm, Bartal Feri bácsi — mondja az elnök. Az egész terv megvalósítása egy emlékszoba berendezésével kezdődött, amely itt található mellettünk, az irodaház emeleti részében. A háztartási eszközöket, berendezési tárgyakat az egész környékről gyűjtötték össze. Egyedül a lúcsi szövetkezet vállalta a gyűjtemény gondozását. Megnéztük, a gyűjteményére bármely múzeum büszke lehetne. A tágas teremben alapjában véve megtalálható minden, amit régebben egy falusi háztartásban használtak és viseltek. Tiszta szoba, népviselet, konyhaberendezés, kürtös tűzhely és kemence, csikósparhelt, olyan eszközök, amelyeknek a nevét ma már legfeljebb néprajzkutatók és az idősebbek tudják. Még szerencse, hogy a társaságunkban volt a Dunaszerdaheiyi Csallóközi Múzeum igazgatója, Mag Gyula, aki készségesen megnevezte őket. Ennél is lenyűgözőbb látvány a mezőgazdasági gépek és eszközök gyűjteménye a nádfedeles fészer alatt, amely az utolsó csallóközi nádfedő, a nádasi Bölcs Sándor alkotása. Bátran nevezem így, mert a tető valóban művészi munka. Ami pedig alatta található, annak az értéke egyenesen felbecsülhetetlen. Meg is kérdeztem Mag Gyula múzeumigazgatót, hogy mennyi lehet a gépek és eszközök eszmei értéke? — Készült ugyan egy leltár, de az itt található tárgyak eszmei értékét még csak hozzávetőleg sem tudnám meghatározni. Lehet hogy több tíz, de lehet, több száz millió koronát is megérnek. De miért is akarnánk megadni az árát annak, ami pénzben amúgy sem fejezhető ki. Mindjárt a bejáratnál egy múlt századi, de ma is működőképes vontató gőzgép, cséplőgép, elevátor található szép sorban. Eredeti kovácsműhely teljes leltárral, vetőgép, fa- és vasekék, hengerek, marokszedő, boronák, szekerek, szánok, csézák, köztük egy eredeti Esterházy cséza, de sorolhatnám még tovább a kisebb-nagyobb gépeket, eszközöket. Alig győzzük kapkodni a fejünket. Bizonyára így vannak ezzel azok a kis- és nagyobbacska iskolások is, akik időnként eljönnek a szérűbe, hogy a saját szemükkel is lássák mindazt, amit olvasmányaik alapján el sem tudnak képzelni. Az elnök irodájában, saját termésű borocska mellett folytatjuk a beszélgetést. Azon sopánkodunk, miért vein az, hogy emberek hagyták elkallódni a történelmi emlékeket, csak nagyon kevés helyen vállalkoznak a megőrzésükre, mint Dunalúcson, amikor a szövetkezet fiatal üzemgazdásza hirtelen azzal az ötlettel állt elő, ha már ilyen értékes ez a gyűjtemény, nem kellene eladni, s az árából helyre lehetne billenteni a gazdaság fizetési mérlegét. Nyilván ő sem gondolta komolyan, s az elnök nyomban rendre utasította, hogy még álmában se forduljon meg ilyesmi a fejében. Mindenesetre megfogalmazódott egy kérdés, amely azóta sem hagy nyugodni. Mi lesz, ha a félresikerült szövetkezeti transzformáció után valaki mégis komolyan veszi ezt a megoldást? A múzeumigazgató elmondta, hogy már több ízben fordultak beadvánnyal a szlovák kulturális minisztériumhoz, hogy fedezze a gyűjtemény fenntartási költségeit, mert páratlan kulturális értékről van szó, eddig eredménytelenül. Talán mert éppen a magyar paraszti élet hagyományainak megőrzéséről vein szó? PALÁGYI LAJOS Bertleff András felvételei 2 A HÉT
