A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-11 / 37. szám
í«iil nekik köszönhetően eddig a környéken több helyen léptünk fel (pl.: Padányban, Bősön, Nagyszarván) rockfesztiválokon. Ide szintén ok hívtak minket. Természetes, hogy szívesen elfogadtuk a meghívást, hiszen ez egy nagyon humánus rendezvény. Csakhát kár, hogy szükség van az efféle segélyakciókra! RAF II (Sipor Tibor — gitár, Darnay Károly — gitár, Fodor Tibor — basszusgitár, Bartal Lajos — dobok, Hervai László — ének, vezető): — 1983 végén alakultunk Dunaszerdahelyen, de az alapító tagok közül már csak én vagyok az együttesben. Eleinte hard rockot, majd heavy métáit játszottunk, a jelenlegi társakkal pedig melodikus kemény rockot. A dalok szövegét én írom, a zeneszerzés pedig csapatmunka. Régebben ifjúsági találkozókon léptünk fel, az utóbbi hónapokban pedig több magyarországi zenekar (pl.: Bikini, Balázs Fecó és a Sexit) turnéján szerepeltünk előzenekarként. Elkészítettük négy saját számunkat tartalmazó demófelvételünket is, továbbá küldtünk felvételeket Tatabányára és Budapestre, de még nem kaptunk választ a színvonalukat illetően. Szeretnénk egy angol nyelvű anyagot is felvenni, azutan eljuttatni egy csehországi vagy külföldi menedzsernek, mert úgy tűnik, hogy vidékünkön elég kilátástalan helyzetben vannak a magyar csapatok. Erre a segélykoncertre Török Elemér, az ELŐ koncert vezetője hívott meg bennünket, és az sem keserít el, hogy több nézőre számítottunk. Szívesen játszottunk máskor akár ötven embernek is, hiszen nem a létszám, hanem a hangulat a fontos. Ezt a segélyakciót nemes cselekedetnek tartom, aki ilyenkor nem vállalja el a fellépést, az nagyon rosszul teszi. Hiszen egyszer mi is segítségre szorulhatunk... Total Chaos (Michnya Róbert — gitár, szaxofon, ének, vezető, Török László — billentyűk, ének, Kocsis Attila — gitár, Nagy Attila — dobok, Kiss Csaba — basszusgitár, Katona András — billentyűk, ének): — Együttesünk 1983-ban alakult Nagymegyeren. Stílusunk egyéni, a szövegírás es a zeneszerzés nálunk csapatmunka. Környezetünkben ifjúsági és rocktalálkozókon léptünk fel, ezenkívül több hozzánk látogató magyarországi zenekarral előzenekarként szerepeltünk. Koncerteztünk már a budapesti Metró Klubban, és bejutottunk a budapesti "Poprock Ki Mit Tud?" — elődöntőjébe is. Éppen második kazettánk anyagán dolgozunk, ősszel pedig egy magyarországi turnéra készülünk. A W.Á.W. Kft. meghívására érkeztünk erre a segélykoncertre, mivel tiszteljük-becsüljük a szervezőket, hogy erre a segélyakcióra vállalkoztak. Egyszerűen nagyon jó érzés itt lenni, legalább ezzel segíteni a rászorulóknak. Az elmondottakból ítélve a nemes ügy önkéntes támogatókra talált. A segélykoncert késő este ért véget, és bár nem zajlott telt ház előtt, ám akik végigszórakozták a kb. ötórás műsort, azok kellemes élménnyel a tarsolyukban térhettek haza. Viszont e sorok írásáig a várva várt boszniai gyerkőcök még nem foglalták el átmeneti otthonukat. Örülhetnénk, ha ez azt jelentené: többé, nincs szükségük menekülttáborokra... Ám egyelőre a harangok még értük szólnak. MISKÓ ILDIKÓ FIGYELŐ Túl a különbözőségeken Albert Gábor főszerkesztő Magyarok Világlapja címen megújul a határon túli magyarság Magyarországon szerkesztett képes magazinja, melyet olvasói hosszú ideig Magyar Hírek, utóbb Új Magyar Hírek néven ismertek. A változtatás céljáról, jellegéről kérdeztük az új főszerkesztőt, Albert Gábort. — A Magyar Hírek eredendően a Magyarok Világszövetségének lapja volt. (...) Amikor az átalakulás itthon megkezdődött, a lap válságba került, az állam már nem tudta kellően támogatni, s a világszövetség lemondott róla. A könyvkiadással is foglalkozó Magyar Világ Kft. vásárolta meg 1990-ben, és részben a maga propagandakiadványává tette. Az idei év elején azonban a Magyarok Világlapja Alapítvány tulajdonába ment át, de a kft. maradt a kiadó. Fölmerült, visszakerüljön-e a lap az immár teljesen megújult világszövetséghez, s amikor főszerkesztőkent szóba kerültem, első dolgom volt az együttműködésről beszólni Csoóri Sándorral, a világszövetség elnökével. ) akkor még nem hitte, hogy minden tekintetben el tudunk válni a kft.-től, mellyel súlyos ellentéte, jogi vitája is volt a szövetségnek. Az elszakadás mégis bekövetkezett június 30-ával: jelenlegi kiadónk az MTI, szerkesztőségünk is a távirati iroda épületében kapott helyet. — A lapgazda Magyarok Világlapja Alapítvány mivel foglalkozik? — Éz egy jóformán toké nélküli nonprofit alapítvány, amely a lap finanszírozásához gyújt adományokat. — Ennyi hányattatás után, hogy állnak most? Például hány előfizetőjük van? — Több mint nyolcezer, legalább nyolcvan százalékban Nyugaton élő magyarok. Az általuk valutában fizetett előfizetési díjjal nem tudjuk önfenntartóvá tenni a lapot, különösen, ha — mint tervezzük — az alapítvány venné át a kiadói feladatokat is. Ehhez, bár pontos számot még nem tudok, 12—16 ezerre kellene bővíteni az előfizetők táborát. Nem könnyű előfizetőket toborozni, de ha színvonalas anyagot kínálunk, az évi 29 dolláros előfizetési dijat talán nem találják túlzottan magas összegnek. A kárpát-medencei magyaroknak azonban az előfizetés nagyon nagy anyagi megterhelést jelent, számukra ingyen küldjük el a harmincezres példányszámunk tetemes hányadát. — Mit tekint feladatának a Magyarok Világlapja? — Augusztusi számunkban az olimpia kapcsán írok erről. Emlékeztetek, hogy a hellén világ olimpiái a szétszóratásban élő görögség egységét szimbolizálták. Idézem Iszokratészt, aki egy, az Olümpiában összegyűlt görögségnek ajánlott művében a következőket irta: "A hellón név inkább azokat illeti meg, akik osztoznak velünk kultúránkban, mint azokat, akikkel közös a vérünk". A "hellón" fogalom helyett a "magyar"-t alkalmazva a Magyarok Világlapja ezt a szellemiséget kívánja szolgálni: a magyarság kultúrájának, műveltségének összekötő, egybetartó erejét szeretné erősíteni — fölülemela Magyarok Világlapjáról kedve egyszersmind a politikai, világnézeti, vallási különbözőségeken. (...) — Milyen lesz kapcsolatuk a Magyarok Világszövetségével, a korábbi szervezeti bázissal? — Semmiképp sem szeretném, ha ellenfeleiknek tekintenének minket. (...) A Világszövetség című újság elsősorban a szervezet belső ügyeiről a saját tagságához szól majd, a mi képes havi magazinunk pedig, amely fokónt riportokat, színes beszámolókat közöl, szélesebb olvasótáborra számíthat. Kölcsönös propagandával még segíthetjük is egymást. — Lesznek szépirodalmi írások a Magyarok Világlapjában? — igény van ra, de nem szándékozunk havonta szépirodalmat közölni. Jövőre azonban szeretnénk felújítani azt a régi hagyományt, amit az Est Lapok vagy a Pesti Hírlap annak idején kialakított: évkönyvet jelentetünk meg, melynek a szépirodalom adja a gerincét. — Manapság vitatkoznak a határon túli magyarokkal kialakítandó kapcsolatokról, ellentétek feszítik a Magyarok Világszövetségét. Nem lehet könnyű így szerkeszteni lapot. — Levelezési kapcsolatainkból tudom, hogy olvasóink jelentős hányada még azt sem vette észre, hogy lapunk már nem a világszövetségé, s még kevésbé érdeklik őket a világszövetségen belüli — egyébként sajnálatos — személyeskedő támadások vagy éppen a hazai módiavita fejleményei. Mi szót ejtünk ugyan a hazai vitákról (...), de a világszövetség belső problémaival kapcsolatban óvatosabbak vagyunk. Azokba nem kívánunk beavatkozni. — Önt íróként, szociográfusként ismerték az olvasók korábban, az utóbbi időben azonban már másodszor vállal- Hozik lapszerkesztésre azután, hogy az Uj Magyarország főszerkesztői székéből fel kellett állnia. Miért? — Hogy íróként fölmerül a nevem mint lapszerkesztőé, feltehetően abból is következik, hogy az elmúlt rendszerben nem vettem részt lapcsinálásban, sőt, 1986-os írószövetségi felszólalásom óta a hatalom számára is egyértelmű volt, hogy minden erőmmel a rendszer megváltoztatásán dolgozom. Az Új Magyarországgal kapcsolatban gyakran kérdeznek, nos ott belső személyi ellentétek is voltak, de végső soron a lapgazda, a Publica Rt. nem volt elégedett velem. Azóta az akkori elnök, Czako Gábor — aki nekem szóban fölmondott — szintén megvált az elnöki poszttól. Szociográfusként többször foglalkoztam a külföldi magyarsággal, így nem ért meglepetés, amikor erre az uj feladatra fölkértek. Nyilvánvaló volt, hogy nem leszek kijátszható Csoóri Sándor valamiféle ellenlábasaként, sőt, a köztünk levő baráti viszony könnyítheti a lap és a világszövetség közötti ellentét föloldását. VARSÁNYI GYULA (Népszabadság) A HÉT 5